Az ohiói állami egyetem szociológia tanszéke másfél évig vizsgálta egy középiskola diákjainak szexuális és párválasztási szokásait. A közösségi szexuális hálózatot kutató tanulmány eredményei szerint a kamaszok párválasztási szokásai - feltehetően a promiszkuitás veszélyeit firtató megelőző felvilágosító oktatás következményeként - eltértek az eddig ismert tendenciától. Eszerint a tinédzserek egyre inkább a monogám kapcsolatokat helyezik előtérbe.

A kutatás kimutatta, hogy a felnőtt hálózatoktól eltérően a kamaszok között nincsenek kiemelkedően aktív szexuális életet élő "hálózati magot" képező személyek, akik a közösségből rendkívül sok személlyel tartanak fent szexuális viszonyt - írja a Researchnews.osu.edu.

Ehelyett a vizsgált középiskola tanulói a szexuális életet illetően láncszerű hálózatba rendeződnek, és csak kevés közöttük a központi szerepet játszó, sokakkal kapcsolódó személy.

Méhecske, telefon, repülő

James Moody, a ohiói állami egyetem szociológia tanszékének professzora, a kutatás vezetője, a középiskolai közösség hálózatát a falusi telefonhálózatok rendszeréhez hasonlította, ahol egy központi fővonal szállítja minden egyes házhoz a telefont. Ezzel szemben a felnőttek szexuális szokásairól a légitársaságok irányítóközpontjaira asszociált, ahol a repülőgépflotta néhány irányítóegységtől függ. "Meglepődtünk a kutatás eredményein, mert előzetesen feltételeztük, hogy a kamaszoknál is találunk szexuálisan az átlagosnál sokkal aktívabb magot. Az eredmények azt mutatják, hogy sikeresek voltak azok a programok, amelyek a kamaszok között szexuális úton terjedő betegségek ellen irányultak" - fogalmazott.

832 megkérdezett

A kutatók nem hozták nyilvánosságra a középiskola nevét, annyit árultak el róla, hogy egy közepes méretű városban található, egy órányira egy metropolisztól. A tanulmányban álnéven, Jefferson gimnáziumként hivatkoznak az intézményre, amelynek ezer diákja közül 832-vel készítettek interjút. A beszélgetés során arra kérték a tanulókat, hogy azonosítsák azokat az iskolatársaikat, amelyekkel szexuális, vagy "romantikus" kapcsolatot tartottak fenn az elmúlt másfél év során (azt a viszonyt vették "romantikus kapcsolatnak", amit a megkérdezett annak minősített). A diákok több mint fele számolt be szexuális érintkezésről, ami megfelel az össztársadalmi átlagnak, és 832 megkérdezett közül 573 került a hálózatba romantikus vagy szexuális viszonyai alapján.

A hálózat legérdekesebb jellemzője az a szexuális vagy romantikus viszony szerint rendeződő lánc volt, amely 288 diákot foglalt magába. Ez azt jelenti, hogy A diák volt B diákkal, aki viszont járt már C diákkal, aki szerelmes volt D diákba, és így tovább, összesen a 288. tanulóig.

"Rendkívül sok olyan diákot találtunk, akik a monogám párkapcsolatban hisznek, nem pedig az egyéjszakás kalandokban" - nyilatkozta a kutatásvezető, aki szerint azért is alakult ki középpontos, csillagszerű hálózat helyett lánc alakú rendszer, mert a diákok a szakítás után igyekeznek távolmaradni expartnerüktől, és inkább másik baráti társasághoz csapódnak.

Az ilyen lánctípusú hálózatok praktikus eredménye, hogy a tinédzserek között kisebb a nemi betegségek terjedésének kockázata.

Szexdiagram

Nem ez az első eset, hogy a szexuális szokásokat a közösségi hálózat feltérképezésével vizsgálják. Bár kevésbé tudományosan, de ilyen volt Lish Daelnar online szexdiagramja is, amelyet 1997-től frissített. Kezdetben volt pasijait tette fel az ábrára, amire később rárajzolta a pasik többi volt csaját is, majd azok pasijait, illetve bárkit, aki a szereplőkkel intim kapcsolatba került. A baráti körön gyorsan túlburjánzott, rendszeresen frissített ábrán ma több mint 1400 név szerepel, köztük hackerek és hírességek is.