Amerikában a becslések szerint 20 millió olyan házaspár él, akik már csak aludni járnak a hitvesi ágyba. Közülük négyezret kérdeztek ki a szextelenség okait firtatólag, és kiderült, hogy sokuknak a partnerük közeledtére inkább megfájdul a fejük, csak szeretkezni ne kelljen. Egyesek arra fogják, hogy azért nincs szex, mert a nő nem élvezi, másoknak meg egyszerűen jobban bejön a pornó.

A szexmentesség fő oka nem a nők elzárkózása

Azt várnánk, hogy arra a kérdésre, miért nem él már szexuális életet a feleségével, a férjek legnagyobb arányban azt válaszolják, hogy azért, mert az asszony szeretkezés helyett fejfájásra hivatkozva inkább a másik oldalára fordul. Bob Berkowitz szexológus és felesége által elvégzett kutatások adatai szerint ehelyett a férjek legnagyobb arányban azt az okot jelölik meg, miszerint életük párja nem eléggé merész az ágyban, nem hajlandó új dolgokat kipróbálni. A New York Post által közzétett adatok szerint a megkérdezettek 68%-a állította ezt, amiből az elemzők azt a következtetést vonják le, hogy a feleségek alapvetően benne lennének a szexben, de ennek a férj olyan különleges módozatait kívánja, amihez viszont az asszonynak nem fűlik már a foga.

Nem a nők unják, hanem a férfiak

A felmérésben résztvevőkkel végzett mélyinterjúk is arra utalnak, hogy a hölgyek igenis vágynának még az intim együttlétre, de annak csak azokra a szokásos formáira, amelyekre az évek során a férj azonban már ráunt. A kutatás rámutat arra, hogy egy férfi gyakran egy hosszú távú kapcsolatban is a változatosságot keresi, míg a nők inkább az állandóságra, a biztonságra, a megszokottra vágynak. Ezt támasztja alá az is, hogy a megkérdezett férjek csaknem fele (48%-a) azt mondta, más nővel szívesen lefeküdne, de feleségével már nincs kedve, és majdnem ugyanennyien (41%) azt is hozzátették, hogy egyszerűen unatkoznak a kapcsolatukban, ezért nincs kedvük már a szexhez.

Amikor a pornó már izgalmasabb, mint az igazi szex

Úgy látszik, a változatosság csak a férfiakat gyönyörködteti, akik az izgalmakért feleségük helyett inkább pornóhoz fordulnak. Pontosan a megkérdezettek negyede mondta azt, hogy jobban szeret internetes szexoldalakat bújni, mint hitvesével szeretkezni. Ennek oka valószínűleg ott keresendő, hogy a pornó bemutatja mindazt a "változatosságot" és "merészséget", amelyre a szokásos kereteken belül maradó szexet egyébként kedvelő feleség már nem hajlandó.

Azért még mindig van, aki a feleségére fogja

Mindazonáltal a férjek második leggyakoribb válasza 61%-kal az volt, hogy a feleség nem élvezi eléggé - ami, úgy tűnik, a férfiak jó részét nem arra inspirálja, hogy udvarlással újra kedvet csináljon az összebújáshoz, hanem inkább annyiban hagyják az egészet. Ennek ellenére csak a férfiak 3%-a állította azt, hogy teljesen és végképp elvesztették érdeklődésüket a szex iránt. A másik konkrét probléma a nőknél a férjek szerint a túlsúly: 38% azért nem szeretkezik már a feleségével, mert az asszony túlságosan elhízott. (Hogy a férfiak kövérségének a szexre milyen hatása lehet, azzal a tanulmány - sajnos - nem foglalkozott.) 30% állította azt, hogy "technikai" nehézségek jönnek mindig közbe, amelyek megakadályozzák a hancúrozást. (Hogy a férfiak milyen "technikával" szeretnék a szeretkezést megoldani, azzal a tanulmány - sajnos - szintén nem foglalkozott.) 14% pedig egyszerűen túl fáradt. A megkérdezett férfiak ötöde mondta továbbá azt, hogy szexel ő, csak nem a feleségével, hanem a szeretőjével.

Önben maradt még spiritusz?
Valóban jellemzőnek találja, amit a tanulmány megállapít? Mondja el nekünk emailben, hogy ön szerint a férj tényleg a nőben keresi-e a hibát, vagy más kibúvot keres-e!