Egy ritka, de létező betegség miatt álmában követeli a szexet egy pincérnő, ám az aktus után nem emlékszik a történtekre. A furcsa szindrómát szexszomniának hívják, és alaposan megkeseríti a 23 éves Haley Batty életét. Partnerei ugyanis először örömmel kapnak az alkalmon, de hosszabb távon egyik férfi sem viseli jól az éjszakai szexmaratont. Ráadásul a nő számára is elviselhetetlenné vált, hogy fogalma sincs arról, kivel mit tett az éjjel.

Egy nagyon ritka és különleges betegségben, szexszomniában szenved egy 23 éves pincérnő, aki sorstársaival ellentétben szívesen beszélt a furcsa szindrómáról a News of the World magazinnak. Az orvosi kezelésre szoruló állapot azt jelenti, hogy az egyén álmában követeli a szexuális aktust, ami ha meg is történik, akkor sem emlékszik rá másnap: a beteg ugyanis nincs tudatában annak, mit tesz.

Haley Batty legelőször 19 évesen produkálta a tüneteket, amikor az egyik lányhaverjával összeköltözött egy lakásba. "Azt mondta, hogy úgy nyögdécseltem és sóhajtoztam, mintha éppen szexelnék valakivel. Bejött, hogy megnézze, minden rendben van-e velem, majd azt látta, hogy össze-vissza tekergőzöm az ágyban, miközben alszom" - mesélte a lány a magazinnak. Egy évvel a történtekre a bérlőtárs megkérte Haleyt, hogy költözöttön el, annyira kínosan érintette a folyamatossá váló incidens. "Teljesen összetört. A nyögdécselésem többször is felébresztette őt éjszakánként."

Batty betegsége később a kapcsolataiban is előtört, és partnerei nem tudták helyén kezelni a dolgot. Egyik egyéjszakás kalandja után például úgy emlékezett a történtekre, hogy a szeretkezés után egyből bealudt, de reggel a srác csodálkozva kérdezte tőle, hogyan lehetséges az, hogy nem fáradt. Amikor a lány azt válaszolta neki, hogy mert jól kialudta magát, a fiú elmesélte, hogy az lehetetlen, hiszen reggel 6-ig szexeltek. "Nevettem, de tudtam, hogy ez egyáltalán nem vicces, sőt, a frászt hozta rám" - vallotta be Batty. Mint mondta, azóta is súlyos problémákat okoz ez neki a párkapcsolatában, a barátai ugyanis eleinte elpoénkodtak a furcsa viselkedésen, de egy idő után nem bírták az éjszakai szexmaratonokat. Volt aki úgy érezte, hogy a lány a férfiasságát gúnyolta ki azzal, amikor bevallotta, hogy aludt a szex közben.

Szexszomnia

A betegség tulajdonképpen az alvajárásnak egy sokkal „fejlettebb” változata, mely magába foglalja a teljes szexuális aktust (előjátéktól az utójátékig), egyetlen fontos kivétellel: a betegek nincsenek tudatában annak, hogy mit tesznek, és felébredve nem emlékeznek a történtekre.

A szexszomnia nem összekeverendő a szexuális álmokkal. Az álmok az alvási fázis olyan szakaszában jönnek létre, mikor a test nagyrészt tehetetlen, míg az alvás közbeni szex a mélyalvást követő fázisban, mikor a test már szabadabban mozog. Ezért az álmokra általában vissza tudunk emlékezni, ám az alvás közbeni szexre nem, mivel akkor kerül rá sor, mikor az agy azon része, mely a magasabb rendű gondolatokért, tetteink elbírálásáért felelős, inaktív, de a primitív életfunkciókat (evés, szex) irányító rész éber. Olyan ez, mintha valahol ébrenlét és alvás között történne.

Forrás: Webbeteg.hu

Batty végül utánajárt, hogy mi is lehet a magatartásának az oka, és rájött, hogy az igen ritka, de létező betegségről, a szexszomniáról van szó. "Ez az alvajárás egyik fajtája, csak nem jársz, hanem szexelsz álmodban. Szörnyű érzés úgy ébredni valaki mellett, hogy fogalmad sincs arról, mit tettél vele. Minden vágyam, hogy normális szexuális életem legyen, és ébren élhessem át a szeretkezést" - mesélte, gyógyulás reményében pedig már fel is keresett egy alvásklinikát és egy pszichoterapeutát.

A szexszomnia állítólag jól kezelhető generikus antidepresszáns készítményekkel, noha máig nem lehet tudni, mi okozza ezt a betegséget. Az Amerikai Alvástudományi Akadémia csak 2005-ben kezdett el az esettel foglalkozni, de már 1996-ban azonosították orvosi kezelésre szoruló állapotként, hogy a betegeket ne lehessen nemi erőszakkal vádolni. 2003-ban például egy torontói férfit erőszakos közösüléssel vádoltak, de két évvel később felmentették, mert bebizonyosodott, hogy szexszomnia-szindrómás, és önkéntelen szexuális viselkedése alvás közben történt. Az ő esete azt a feltevést is alátámasztotta, hogy az alkoholfogyasztása elősegíti az egyébként genetikai úton örökölhető betegség tüneteinek előtörését.