Mi a különbség pornó és erotika között? Miért gyűjt valaki bankárként erotikus témájú alkotásokat? Miért nem lesz manapság egy pornográfia határát súrló kiállításból kultúrbotrány? Vasárnap ér véget a Vigadó Galériában hat héten át tartó EUrotika kiállítás. Tony Fekete, magyar származású brit bankár erotikus és pornográf művészeti alkotásokat vonultatott fel, melyek közül látszólag a homoszexualitás témaköre volt a legmerészebb.
A vendégkönyv bejegyzései között több olyan is akad, mely felrója önnek, hogy egyenlőségjelet tesz erotika és pornográfia közé. Hol húzná meg a határvonalat?

Számomra az erotika elég széles kategória: minden, ami a szexszel, az érzésekkel foglalkozik. Lehet nagyon enyhe és nagyon durva is: ilyen értelemben a pornográfia belefér az erotika kategóriájába. A pornográfia célja, hogy felizgassa az olvasót vagy a nézőt. Szerintem egyébként jó és rossz pornográfia létezik, ahogy a jó pornófilmet szeretik az emberek, a rosszat pedig nem.

Ha jól értem, nem szándékozik különbséget tenni a pornó és az erotika fogalma között.

Tekintse meg képeinket!
Nem, mert nekem ez egy műkülönbségnek tűnik. Szerintem szűklátókörű hozzáállás, hogy az erotika oké, a pornográfia pedig undorító. Nem tudom elfogadni, mert ez a hozzáállás még annál is rosszabb, mint amikor valaki azt mondja, hogy minden, ami a szexszel kapcsolatos, borzasztó.

A dolog másik oldala: nagyon sokszor voltam a Vigadóban, néztem a képeket és kevés köztük az izgató pornográfia. Bár nem tudom, hogy a vendégkönyvbe írók fejében milyen definíció él erről. Valószínűleg azt nevezik pornográfiának, ha mondjuk egy aktust ábrázoló képen feltűnik egy kutya. Szerintem az említett bejegyzéseket írók úgy gondolhatják, hogy az erotika finom és szép, ami viszont durvább és mindent megmutat, az a pornográfia.

Egy másik kritika is körvonalazódott a kiállítás kapcsán, mégpedig az, hogy messze alulmarad gyűjteménye első bemutatkozásától, a Tabutól.

Teljesen más a kettő, ráadásul a jelenlegi egy nehezebb kiállítás. A Tabu általános témákat hozott, megmutatta, hogy ilyen is létezik. Nem akartam egyszerűen ismételni, ezért lett például más a cím. Olyan témákkal akartam foglalkozni, ahol tabuk vannak: a jelenlegi kiállításon ilyen nehéz téma a homoszexualitás, vagy a balesetet szenvedett ukrán balettáncosról készült felvételek. Pozitív értelemben szándékoztam provokálni, hogy az emberek nézzék meg, gondolkozzanak el és valamilyen véleménnyel menjenek haza.

A napokban jártam a helyszínen, ahol egy ismerős lánytól megkérdeztem, mi a véleménye. Azt mondta, hogy nagyon tetszik neki, mert extrém. Ilyen szintű provokációra gondoltam és ezzel visszakanyarodunk oda, hogy annak tetszik ez a kiállítás, aki kicsit merészebb.

Említette a provokációt, mint célt. Manapság - amikor a tévécsatornákon élőben lehet követni mindenféle szexuális jellegű tevékenységet - jóval feljebb van az emberek toleranciaküszöbe, mint akár két éve. Számomra például a legprovokálóbbnak ható képek nem a realisztikus fotók vagy grafikák voltak, hanem Jelena, a térdben csonkolt egykori ukrán balettáncos. Mondjuk öt évvel ezelőtt ugyanez a kiállítás biztosan borzolta volna a kedélyeket, ma már nem.

Két évvel ezelőtt a Tabu visszhangja sokkal erősebb volt, mint a mostani kiállításé. Próbáltam kitalálni, hogy mi ennek az oka: érdekes, hogy két év nem hosszú idő, de a posztkommunista Magyarországon mégis az, mert nagyon gyorsan változik a társadalom - és ez mérhető az alacsonyabb látogatószámban is. Akkor a kiállítás valóban szenzáció volt, most nem az, de érdekes. Jönnek az emberek, mert szex a téma és kíváncsiak, és sok homoszexuális ember is jön. A jelenlegi kiállítás inkább egy merész kulturális esemény, egy mérföldkő a kulturális fejlődésben.

Érdekes a homoszexualitás-tárlat. A homoszexualitás hivatalosan elfogadott Magyarországon, így nem szabad támadni. Amit nem szabad támadni, az nem is lehet publikus vita tárgya. Az emberek nem tudják kezelni, így a reakciók maradnak vendégkönyv szinten, vagy az egyénekben, mint abban az idősebb hölgyben is, aki a homoszexuális képeket bemutató teremből kijött és közölte, hogy "ez undorító". Mire egy idős ember, aki vele volt, azt mondta neki: "Gyere szívem, ez azért nem tetszett neked, mert nem vagy leszbikus."

Ezek szerint a homoszexuális rész hivatott az emberek ingerküszöbét megközelíteni?

Igen, mégpedig azért, hogy konfrontálódjanak.

Ön közgazdász és politikatudományokat tanult ember, és bankárként ténykedik. Ettől a területtől kicsit távol áll az erotikus témájú tárgyakkal való foglalatosság. Mi inspirálja?

Klikk a képre!
Sokan foglalkoznak teljesen más dologgal, mint ami a fő foglalkozásuk. Ez egy szabadidős tevékenység, látja, az iroda, ahol ülünk, nem egy erotikus miliő.
Én egyébként mindig gyűjtő voltam: kilencéves koromban kezdtem. Az évek során gyűjtöttem útikönyveket, szépirodalmat, aztán amikor felfedeztem az erotikát, nem is tudtam, hogy létezik ilyen műfaj. A ritkaság, a szépség, az érdekesség fogott meg benne.

Léteznek kizárólag erotika témára szakosodott árverések?

Nagyon ritkák a témában írt könyvek ahhoz, hogy exluzív árverést lehessen szervezni. Előfordul, hogy komplett gyűjtemények kerülnek aukcióra: ilyenkor összejönnek a gyűjtők, van köztük egy kis verseny, de az egész nagyon gentleman dolog, udvariasan megbeszélik egymás között, ki mit akar, nincs feszültség. Ez a téma azért jó, mert ritka, nagyon kevés gyűjtő van, és különleges emberekkel lehet találkozni. Létezik egy nyolctagú nemzetközi gyűjtőkör, mindenki mindenkit ismer, és amikor találkozunk, olyan, mint amikor a kisgyerekek együtt játszanak.

Mi az ön szakterülete?

A francia 18. századi könyv és a kelet-európai erotika.

Mekkorára tehető a gyűjteménye?

Ezer könyv, kétezer grafika, több mint ezer fénykép.

A hazai kulturális közéletben az ön nevéhez szinte automatikusan kapcsolódik az "erotikus gyűjtő" fogalma. Nem zavarja ez a társítás?

Nem zavar, inkább pozitív dologként értékelem, hogy az emberek ezt a gyűjtőtevékenységet kulturális tevékenységként fogják fel.