23 éves csóró cowboy nyerte a 232 milliós lottóötöst

2009.06.07. 15:14
A fiatal cowboy családja évek óta a csőd szélén egyensúlyozott, mikor fiuk ügyesen lottózott. Azon a héten ráadásul csak ő, egyedül, így forintra átszámítva közel 50 milliárd jutott neki. A srác azt ígéri, nem fogja elszórni.

Jó ómennek bizonyult Neal Wannless számára, hogy Winner nevű városban vásárolta meg a Powerball nevű lottójáték szelvényét. Pénteken ő vehette át a nyereményjáték történetének legnagyobb osztatlan főnyereményét, 232 millió dollárt (47.946 millió forintot), ami akkor is óriási összeg, ha az adók levonása után csak 88 és fél milliót (18.289 millió Ft) kap meg belőle.

A fiatal gazdálkodónak mindenképp jól jött a pénz, Mission városa mellett él szüleivel, és az utóbbi időben a magas adóterhek miatt csak nagy nehézségek árán tudták fenntartani a családi farmot. Wanless most azt mondja, az összegből további földet vesznek majd, igyekszik városa lakóinak meghálálni az iránta és családja iránt tanúsított eddigi jóindulatukat, és bölcsen fogja elkölteni nyereményét. „Szeretném megköszönni az Úrnak, hogy ilyen lehetőséget adott számomra, és megáldott ezzel az óriási vagyonnal. Nem fogom elvesztegetni” – ígérte füligvigyorban a pénteki ünnepélyes díjátadó ceremónia kamerái előtt, ahol megkapta az ilyenkor szokásos, plakátméretű csekket.

Wanless 15 dollár értékben vásárolt sorsjegyeket május 27-én egy winneri kisboltban, ahová a családi bevásárlást intézni tért be. Az adók levonása után ebből 88,5 millió dollárt profitál, ami mindenképp óriási összeg, főleg Todd megyében, ami egy 2007-es felmérés szerint az USA 7. legszegényebb megyéje.

A győztes édesapja, Arlen Wanless az utóbbi években fémhulladék-kereskedelemből próbálta fenntartani magukat, de ahogy a fém ára esett, egyre rosszabbul ment nekik is. Szomszédjuk, Dave Assmann az AP-nek elmondta, örül, hogy jó helyre került a pénz, mert „abból jó ideje nagyon kevés volt nekik, hogy úgy mondjam, igazán nagyon szűkölködtek”. Ezt a család egy barátja is megerősítette: „Mindig keményen, embert próbálóan dolgoztak, úgyhogy megérdemlik, hogy most élvezhessék a pénzüket”.

Aktuális nyerőszámok a magyar próbálkozóknak

Ötöslottó
2009.06.06.
31 , 37 , 66 , 73 , 77

Hatoslottó
2009.05.31.
8 , 16 , 22 , 28 , 34 , 40

Skandináv lottó
2009.06.03.
13 , 16 , 21 , 31 , 33 , 34 , 35 4 , 7 , 8, 14 , 16 , 28 , 34

Forrás: Szerencsejáték.hu

Wanlessékre azért ezután is ráfér majd a szerencse, mert a statisztikák alapján a lottónyertesek hajlamosak rá, hogy könnyedén el is szórják a könnyen szerzett nyereményt, bármekkora is legyen az. A New Jersey-i Evely Marie Adams például kétszer is nyert a lottón a nyolcvanas évek közepén, de a teljes 5,4 milliós nyereményét sikerült az utolsó fillérig elveszítenie. Jack Whittaker West Virginiában 2002 karácsonyán nyert 315 milliót, öt évvel később pedig ezt hibáztatta unokája halálos drogtúladagolása, saját válása, az emberekben való bizalomvesztése és az ellene indított perek sokasága miatt. „Nincsenek barátaim. Akik voltak, mind pénzt akartak tőlem, és persze miután kölcsönadsz valakinek, már nem lehettek barátok többé” – nyilatkozta 2007-ben keserűen.

A Palm Beach-i Sudden Money Institute pontosan a hirtelen eszelősen meggazdagodottakat célozza pénzügyi befektetési terveivel. Képviselőjük, Susan Bradley Wanless nyereményét kommentálva így fogalmazott: „Egyetlen befektetési lehetőség sem szalad el. Rengeteg idejük van”. Ugyanakkor azt jósolja, Wanless is szembesülhet azzal az elszigetelődéssel, amelyről általában a lottónyertesek is beszámoltak: „Elveszítik a kapcsolataikat. Ettől kezdve egy nagyon alapvető dologban különböznek majd mindenkitől, akit eddig ismertek”.

Bradley szerint az ilyen különösen nagy összegű nyeremény után a nyertesnek érdemes elkülönítenie egy összeget, amiből kényelmesen meg tud élni, majd akár egy-két évet is rászánni arra, hogy eldöntse, mondjuk ingatlanvásárlásra, vagy inkább rizikósabb befektetésekre szánna tőkét.