Csak nőként született ázsiai származású szépségek vehetnek részt egy amerikai versenyen

2009.06.11. 17:38
Idén is megrendezik a Miss Asia USA szépségversenyt, amelyen ázsiai felmenőkkel büszkélkedő fiatal lányok vehetnek részt. A követelmények között szerepel, hogy nőként kellett meglátniuk a napvilágot, valamint az is, hogy kellőképpen gyönyörűek legyenek.

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Miss Asia USA szépségversenyt, amelyen olyan hölgyek vehetnek részt, akik az Egyesült Államokban élnek, de legalább negyedrészt ázsiai származásúak – írja az AFP. 2009-ben többek közt a következő országokat képviselik majd a lányok: Mongólia, Japán, Tajvan, Vietnam, Kína, Libanon és Izrael.

A jelentkezőknek emellett még a következő követelményeknek kell megfelelniük: 16 évnél fiatalabb lányok, és 28 évnél idősebb nők nem jelentkezhetnek, nem lehetnek házasok, illetve elváltak, nem lehet gyermekük, nőként kellett meglátniuk a napvilágot, és nem árt, ha kellőképpen gyönyörűek és arányos a testfelépítésük.

A versenyzőket megjelenésük, intelligenciájuk, a mozgásuk (illetve pózolási képességük) és személyiségük alapján ítélik majd meg. A fürdőruhás bemutató mellett természetesen estélyi ruhában is fel kell vonulniuk, és a velük készített interjú is sokat nyom a latban. A döntőt a hétvégén rendezik meg a kaliforniai Glandale-ben, de a versenyzők már korábban bemutathatták, hogyan festenek fürdőruhában. A lányoknak természetesen rendelkezniük kell az őseik hazájára jellemző népviselettel is.

A júniusi megmérettetéssel egy időben rendezik meg Mrs. Asia USA, egy nappal később pedig a Miss Teen Asia USA döntőjét is. Az előbbi versenyt eddig öt alkalommal hirdették meg, míg az utóbbit háromszor. Tavaly összesen 31 lány jutott be Miss Asia USA döntőjébe, amit egy koreai származású hölgy, az akkor 26 éves Diane Yoo nyert meg.