Sürgősen meg kell operálni azt az egyéves kínai kislányt, akinek élete a hasában lévő ún. parazita iker miatt forog veszélyben. A nevelőszüleinek nincs pénze az operációra, így az önkormányzat gyűjt neki pénzt. Ez a fejlődési rendellenesség 500 000 esetből egyszer fordul elő.

Egy egyéves kínai kislánynak sürgős műtétre van szüksége, ugyanis kiderült, hogy a hasában hordozza meg nem született ikertestvérét – írja a Daily Mail. A kislányt születése után elhagyta az édesanyja, és egy gyermektelen pár vette magához. Egy idő után Kang Mengru hasa elkezdett nőni, és a szomszédok szörnyetegnek csúfolták, valamint azt híresztelték róla, hogy terhes. Egy CT-vizsgálat azonban kiderítette, hogy pontosan mitől nőtt meg a kislány hasa. „Ha nem operálják meg minél hamarabb, akkor meg fog halni” – világosította fel egy orvos a gyermek nevelőszüleit, akik sajnos nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy kifizessék a beavatkozást. Az önkormányzat ezért egy alapítványt hozott létre, és az adományokból próbálják majd finanszírozni az operációt.

Mi is az a parazita iker?

Parazita iker alatt az orvosi irodalom szerint olyan fejlődési rendellenességet értünk, amely során az ikerpár egyik tagja a sejtosztódás során mellékvágányra fut, a sejtállománya a másik iker szöveteivel összekapcsolódva fejlődik tovább. A parazita iker teste kisebb-nagyobb mértékben hiányos, az ép testvér szervei tartják életben. A fetus in fetu (magzat a magzatban) esetében a terhesség nagyon korai szakaszában az egyik magzat szinte körülöleli, becsomagolja a másikat, így az nem az édesanyja, hanem ikertestvére testében fejlődik tovább parazitaként.

Forrás: Sulinet, Haon.hu

A svájci Blick szerint egy az ötszázezerhez az esélye ennek a fejlődési rendellenességnek. A Spiegel szerint pedig eddig összesen kilencven ún. magzat a magzatban esetet regisztráltak. Pár évvel ezelőtt egy indai férfi, Sanju Bhagat történetével volt tele a világsajtó. A férfit azután szállították kórházba, miután óriási hasától már nem tudott rendesen levegőt venni. Az orvosok először azt hitték, hogy egy óriási cisztáról vagy tumorról van szó. Ám az operáció során egy apró kezet, valamint csontokat és hajat találtak a férfi hasában. Az orvosok elmondták, hogy nem találtak Bhagat testében placentát, ikertestvére közvetlenül kapcsolódott a férfi vérellátásához - írja a haon.hu. 2005 júniusában egy 16 éves bangladesi fiatal testében találtak egy halott magzatot, két évvel korábban az orvosok pedig egy hétéves kazahsztáni gyermek hasából operálták ki meg nem született ikertestvérét.