horoszkóp

Baltával verte agyon a benzinkutas a megunt barátját

2009.09.16. 14:21
A 35 éves benzinkútnál dolgozó férfi megölte 25 éves társát, majd egy autó csomagtartójába rejtette. H. Róbert vallomása szerint közte és áldozata között szexuális viszony volt, ez azonban kényelmetlenné vált számára. A rendőrök közleménye szerint a gyilkosság egy erdős területen történt, ahol a gyanúsított áldozatát kikötötte egy fához és több baltaütéssel végzett vele.

Két nap alatt sikerült elfognia a budapesti rendőröknek azt a 35 éves, benzinkútnál dolgozó férfit, aki a gyanú szerint egy baltával meggyilkolta 25 éves társát. A budapesti férfi holttestét az újpesti Lebstück utcában álló egyik gépkocsi csomagtartójában találták meg, két panelház közötti parkolóban. A jelenlegi adatok szerint a két férfi között szexuális viszony volt, ám ez a későbbi gyanúsított 35 éves férfi számára már kényelmetlen volt, és ennek az "állandó zaklatásnak" véget akart vetni.

A rendőrséget a gyilkosságról vasárnap egy bejelentő értesítette, aki egyiküket sem ismerte, és csak véletlenül szerzett tudomást a gyilkosságról. A nyomozás során a gyanúsítottat először a munkahelyén, egy újpesti benzinkútnál figyelték meg, később itt találták meg azt az autót is, melybe a véres ruhákat rejtette. H. Róbertnél elfogásakor nagy mennyiségű pénzt találtak, valamint a kocsiban az összes holmiját is, ami arra utalt, hogy el akart rejtőzni a hatóságok elől. A rendőröknek a benzinkútnál feltűnt, hogy a gyanúsított a kút mellett állva állandóan saját autóját nézegeti.

Az eddigi adatok alapján H. Róbert a társa és közte kibontakozott, számára elviselhetetlen ellentét miatt követte el tettét. A gyanúsított vallomásában azt állította, a későbbi áldozat zsarolta, bántalmazta, és szinte lehetetlenné tette az életét.

Barátját szombaton este kocsival a Csobánka és Pomáz közötti erdős részre csalta, majd egy fához kötözte, és a nála lévő baltával több csapást mért rá. A holttestet a csomagtartójába rejtette, a kocsit pedig a IV. kerületi Leibstück Mária utcában hagyta. A gépkocsit, melyben a holttestet tartotta, és amellyel többször is parkolót váltott, H. Róbert korábban tartós használatra kapta kölcsön egy ismerősétől, aki azonban nem tudott a bűncselekményről. (MTI/FH)