A Miss 50 Las Vegas szépségverseny egyrészt új értelmet adott a MILF szónak, másrészt bebizonyította, hogy a vegasi plasztikai sebészek és személyi edzők mindent tudnak a szakmájukról. Az alanyoknak minden elismerés a kitartó munkáért és az önmagukra szánt pénzösszegekért, a végeredményhez már csak némi ízlés hiányzik.

Egész hihetetlen külsejű versenyzők láthatóak a Miss 50 Las Vegas elnevezésű szépségverseny mezőnyében, melynek érdekessége, hogy az elnevezésben szereplő szám nem a testúlyt, hanem az életkort jelöli.

A vélhetően a napokban, valamelyik vegasi szálló medencéje partján zajlott, nem hivatalos szépségversenyről semmilyen érdemi infót nem találtunk, a versenyzőket ábrázoló képeket kivéve, ezek mellett pedig szinte mindenhol csak annyi szerepel (mármint a dugnám-kommenteken kívül), hogy a verseny nevezési feltétele a betöltött ötvenedik életév volt.

Az emberfelettire gyúrt és műtött mezőnyt elnézve elmondható: a versenyzők tényleg kihozták a testükből a maximumot, sokan feleannyi idősnek is eladhatnák magukat, és mint valamelyik fórum hozzászólója (a kötelezőnek mondható dugnám! után) kifejtette, tényleg legfeljebb az arcvonások árulkodhatnak az életkorról, de még ott se igazán zavaróan.

A rendezvény érdeme tehát, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a szalonképtelen, ám kifejező angol mozaikszó, a MILF (Mother I'd Like to Fuck, stílusos fordításban Dugnivaló Mamik) értelmezési tartománya nem áll meg a 35-50 éves kornál, hanem 50 feletti csajok is lehetnek szexik. Az egyetlen szomorú megfigyelés, hogy szinte minden versenyző - kábé a két kékbikinis kivételével - a kurvacipő-zsinórtanga-mikrobikini-nonfigtetkó variációkat érzi kötelezőnek, amiket általában a szórakoztatóipari szakmunkásokhoz társít a képzelet. Vagy csak félreértették az utasítást, hogy próbáljanak meg kurvajól kinézni.