Először szólal meg augusztusi szabadulása óta a 18 évig szexrabszolgaként tartott kaliforniai lány, akit 11 éves korában rabolt el Phillip Garrido és neje. A lány a People magazinnak adott exkluzív interjút, melyben ugyan nem számol be az elmúlt 18 évről, csak arról, hogy milyen azóta, viszont az arcát adta az anyaghoz. Ezzel a lap elsőként közölhetett jelenlegi fotót róla, ami valóban megdöbbentően hasonlít a rendőrség által korábban egy gyerekkori fotójából, számítógépes öregítéssel gyártott fantomképhez.

A 18 évig szexrabszolgaként tartott kaliforniai lány lett a People magazin eheti címlapsztorija azzal, hogy nekik szólalt meg először, mióta augusztus végén szinte egy véletlen folytán kiszabadult. Aki szaftos részletekre vágyik, csalódni fog, a 29 éves lány leginkább arról beszél, milyenek az első szabad hónapjai. Viszont a címlapfotón most először láthatja a világ az addig csak gyerekkori fotójáról, szőke kislányként ismert Jaycee Lee Dugard felnőtt, valódi arcát: szinte csak a hajszín nem stimmel.

Dugardot 11 éves korában rabolta el fényes nappal, a nyílt utcáról Phillip Garrido és neje, majd 18 évig tartották őt a hátsó udvarukban egy sátorban, miközben a férfi rendszeresen megerőszakolta. Ebből a lánynak két gyereke is született: a most 15 évesAngel, és 11 éves húga, Starlit. A családot idén augusztusban fedezték fel és szabadították ki a rendőrök, Jaycee 18 év után most találkozhatott ismét szüleivel.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a családommal lehetek. Semmi sem fontosabb, mint az a feltétel nélküli szeretet és támogatás, amit biztosítanak” – idézi a lap a lányt. A vele Garridóéknál történtekről azonban nem beszél, mondván, nem akar azzal foglalkozni, ami történt, most csak előre néz és örül minden egyes újabb napnak - igaz, azt sem zárja ki, hogy valamikor a jövőben könyvben írja majd meg a vele történteket. Nagynénje, Erika Price Shulte, aki egyben a családi szóvivője is az ügyben, elmondta: unokahúga a People-interjút is azért vállalta, hogy „kiállhasson a világ elé és mindenkit megnyugtathasson, hogy jól van. Szeretné megköszönni mindenkinek a támogatást és a jókívánságokat, és megmutatni magát”.

A jelenleg 29 éves nő szabadulása után édesanyjával, húgával és két lányával egy meg nem nevezett helyre költözött Észak-Kaliforniába, és a család szóvivője szerint lassan kezd hozzászokni a normális élethez. Minden nap lovagolni jár, főzőcskézik, és „rengeteget olvas, próbálja behozni a lemaradását, megismerni a világot" - mondta el Schulte. Dugar mostoha-nagyanyja, Joan Curry pedig hozzátette: "Meglepően normális családként működnek, mármint ahhoz képest, hogy miken mentek keresztül”.

Fogságban született két lányával jelenleg magántanárok foglalkoznak, mivel a a fogságban iskolába se járhattak, ezért Dugard – akinek tanulmányai elrablásával szintén véget értek, amikor még csak ötödikes volt - maga tanítgatta őket. Bár a lányok kiszabadulásukkor még beprogramozott robotként viselkedtek, a családi szóvivő szerint azóta kiderült róluk, milyen „hihetetlenül okosak, fogékonyak és kíváncsiak a világra. És nagyon sokat tudnak, megdöbbentő, hogy Jaycee a körülményeihez képest mire volt képes velük”.

Dugard hamarosan bíróság előtt is tanúskodni fog az őt elrabló házaspár ellen. Phillip Garrido és neje ártatlannak vallják magukat, a bíróság azonban valószínűleg nem így érzi, mert különösen magas óvadékot szabott ki rájuk, majd gyorsan leszögezte, ez csak jelképes, akkor se engednék ki, ha a pár valahogy letenné a pénzt.