Meleg helyzetbe hozta szüleit az a hatéves, akiről tegnap egész Amerika azt hitte, hogy kizuhant egy repülő hőlégballonról. Falcon Heenről kiderült, nem is volt a ballonban, csak a házuk padlásán bújt el, mert attól félt, hogy kikap a szüleitől. A család másnap Larry King tévéműsorában szerepelt a sztorival, ahol a kissrác megjegyezte, az egészet csak a show kedvéért csinálták. A rendőrség erre nyomozást indított.

Szülei házának garázsában elbújva találták meg azt a hatéves kisfiút
Colorado államban, akiről azt hitték, hogy felszállt az apja által készített
hőlégballonnal, majd a magasból lezuhanva szörnyethalt
-
közölték helyi illetékesek. A kisfiú története egész Amerikát lázban
tartotta, a tévécsatornák élőben számoltak be róla, míg négy órával később kiderült: Falcon Heene el se hagyta Fort Collins-i otthonát, csak elbújt a padláson ijedtében.

A ballon útját élőben követték az amerikai tévéállomások, a repülő
csészealjhoz hasonló szerkezet azonban kétórás út után végül simán
landolt. A 2400 méterről visszatérő ballonon azonban nem találtak senkit, ezért a hatóságok attól tartottak, hogy a kisfiú kieshetett a magasban és
lezuhant. Ezt erősítették meg szemtanúk is, akik szerint egy
azonosítatlan tárgy kiesett a ballonból menet közben. Igaz, arra is voltak szemtanúk, többen is, akik állították, hogy látták, amint a hatéves bemászik a ballonba és felszáll vele.

Erről pedig kiderült, hogy nem igaz: a fiú egész idő alatt egy kartondobozban bújt meg a családi ház garázsa felett lévő padláson. Saját bevallása szerint azért, mert félt attól, hogy kikap. Apja, Richard Heene azt mondta: nem bünteti meg fiát, inkább leül és alaposan elbeszélget vele – írta a Független Hírügynökség.

Az előkerült kisfiú végül a riporterek kamerái előtt is feltűnt

anyjával, apjával és két testvérével együtt, ahol újabb kellemetlen helyzetbe sodorta szüleit. Amikor ugyanis a Larry King Showban számoltak be a kalandról, Falcon halkan megjegyezte: igen, a padláson elbújva hallotta ugyan, hogy keresik, de nem jött elő, mert szülei előzőleg „azt mondták, hogy ezt a show kedvéért csináljuk”. Szülei erre csak egy zavart nemmel tudtak reagálni, a műsorvezető pedig minden bizonnyal nem hallotta, amit a gyerek mond, mert a következő kérdésre váltott. A rendőrség azonban igen, úgyhogy mint Jim Alderden, a Larimer megyei seriff az interjú után elmondta, kollégáival hamarosan eldöntik, indítsanak-e nyomozást az ügyben, hogy Heene-ék esetleg csak megrendezték fiuk eltűnését.

Az édesapának a kipattanó botrány hatására rögtönzött sajtókonferenciát kellett összehívnia, ahol a felháborodva tagadta, hogy fia eltűnése megrendezett színjáték lett volna. „Szörnyű [ez a feltételezés], azok után, amiken keresztülmentünk. Nem, nem, nem!” – szögezte le megbántva.

A gizmodo.com információi szerint egyébként nem egy hétköznapi családról van szó, Heene-ék márciusban részt vettek az ABC televízió Feleségcsere című műsorának századik adásában. A szülőkről akkor kiderült, hogy hobbiból viharokat tanulmányoznak, az apa a felhők és az időjárási jelenségek megfigyelője, földönkívülieket keresnek, és egy olyan csészealjat építenek, amit a viharok középpontjába lehet küldeni.