Tizennyolc hónap alatt 34 műtéten esett át Katie Piper brit modell, akit barátja megerőszakolt, majd egyik ismerősét felbérelte, öntsön kénsavat a lány arcába. A kénsav teljesen szétmarta a huszonhat éves lány arcát és nyelőcsövét, akinek a brutális támadás után nem egyszerűen csak dekoratív külsejének és megélhetésének elveszítésével kellett megbirkóznia, hanem vakságával, a rá váró sorozatos műtétekkel is, és azzal, hogy közel egy évig enni sem tudott. A mélyponton anyjának könyörgött, hogy ölje meg, de már jobban van, állítása szerint azért állt a nyilvánosság elé történetével, hogy valamit visszanyerjen elveszett önbizalmából.

A huszonhat éves angol modell és tévés műsorvezető 2008 elején, a Facebookon ismerkedett meg Daniel Lynch-csel, miután a fiú üzenetet küldött neki, régóta nyomon követi a karrierjét. „Harcművészeti szerelést viselt a Facebookra feltöltött fotóján, én pedig épp a küzdősportok népszerűsítésével foglalkoztam az Egyesült Királyságban. Úgy tűnt, nagyon sok közös van bennünk, és amikor megláttam azon a képen, rögtön megtetszett” – idézte a Daily Mail Piper október 29-én debütáló dokumentumfilmjében [Katie: My beautiful face - a szerk.] elhangzott mondatait.

A modell néhány nappal később egy sajtóeseményen találkozott először a férfival, aki kedvességével egyből levette a lábáról: plüssmackóval és virágcsokorral érkezett az első randira, később telefonokkal és e-mailekkel bombázta Pipert, akinek hízelgett Lynch érdeklődése.

Megerőszakolta és fogva tartotta

Két hete jártak együtt, amikor Lynch új oldaláról mutatkozott be. Piper tanúja volt, amint a férfi edzőcipőt vásárolt, de valami nem tetszett neki, és összeveszett az eladóval. „A boltban történtek után megkérdezte, lenne-e kedvem elmenni vele egy bayswateri hotelbe aznap éjjel. Igent mondtam, mert másnap úgyis volt ott egy tárgyalásom” – mondta Piper, aki addigra már úgy érezte, a férfi megfojtja az állandó telefonálgatással, e-mailezéssel, és azt tervezte, szakít vele.

A kellemes vacsora és egy jó üveg bor után aztán mégis úgy gondolta, minden visszakerült a régi kerékvágásba, de kiderült, mégsem. Lynch ugyanis megerőszakolta és összeverte a hotelszobában, ahol aztán nyolc órán keresztül fogva tartotta. „Az egyik percben még azt mondta, hogy szeret, a másikban pedig már üvöltött és szitkozódott. Teljesen eltorzult az arca, tudtam, hogy egy beteg emberrel van dolgom. Nem gondoltam volna, hogy élve elhagyom a szobát. A fejemből szivárgó vér mindent össze-vissza kent a szobában. Mondtam neki, hogy fel kellene törölnünk, mert nemsoká jönnek a takarítók, akik biztosan kihívják a rendőrséget.”

Kicsalogatta a házból, savat öntetett rá

Lynch ezután hazavitte a volt modellt, akit annyira megrémítettek a történtek, hogy nem mert segítséget kérni a rendőrségtől, de még a kórházban is hazudott, amikor azt kérdezték, mi történt vele: „Arra gondoltam, igyekszem elkerülni, hogy feldühítsem, egyszer úgyis megunja, és békén hagy”. A férfi persze nem adta fel: továbbra is kereste a műsorvezetőt, bocsánatkérő sms-ekkel és e-mailekkel bombázta. Piper próbált nem foglalkozni vele, egészen a következő hétfőig, amikor Lynch azzal hívta fel, nézze meg az e-mailt, amit küldött neki. „Ideges voltam, hogy el kell hagynom a lakást, de úgy gondoltam, véget vethetek a dolgoknak azzal, ha elolvasom, amit írt” – mondta Piper, aki azért indult el tavaly március 31-én egy internetkávézóba, mert az otthoni hálózata nem működött.

„Végig beszéltem Dannyvel, amíg a kávézóba tartottam, azt kérdezgette, mi van rajtam. Kimerült voltam, úgyhogy elmondtam neki” – nyilatkozta Piper, aki hozzátette, Lynch korábban megjegyezte, van számára egy kis ajándéka, ami örökre megváltoztatja az életét. Öltözetének leírásával Piper könnyen felismerhető célponttá vált annak a férfinak, akit az egyébként börtönviselt Lynch bízott meg azzal, öntsön kénsavat a lány arcába. „Láttam egy kapucnis pulóverben közeledő férfit, felém sétált, és egy csészét tartott a kezében. Azt hittem, koldus, úgyhogy matatni kezdtem a táskámban egy kis apró után. Ahogy közelebb ért, az arcomba öntött némi folyadékot” – fejtette ki Piper, aki úgy érezte, bőre és ruhái is szétégnek.

Szétmarta a  nyelőcsövét

A volt modell ezután egy órát várt a kezelésre az ambulancián, az orvosok ugyanis nem tudták, mitől szenvedett ilyen károsodásokat az arca. „Bezipzáraztak egy védőöltözetbe, olyan volt, mint egy hullazsák” – emlékezett vissza Piper, akinek a szájába fröccsent sav a nyelőcsövét is szétmarta, valamint fél szemére elvesztette a látását. „Nem látott kiutat, el sem tudta képzelni, milyen jövő várhat rá. Minden, amiről álmodott, egy pillanat alatt eltűnt. Mégis az zaklatott fel a leginkább, amikor egy cetlire azt írta: 'Ölj meg'”- nyilatkozta Piper anyja, aki később állását is feladta, hogy lányát ápolhassa.

A szétroncsolódott arcú egykori modellt egy még élesben teszteletlen kezelésnek vetették alá orvosai a Chelase and Westminster Kórházban. Sebésze először eltávolította a modell egész arcát, majd a bőrt egy Matriderm nevű, kollagén-tartalmú anyaggal helyettesítette, hogy alapot adjon az új bőrfelszínnek. Erre építették rá később a Piper fenekéből és hátából vett szövetet. A volt műsorvezetőt ezt követően 12 napra mesterséges kómába helyezték, ami alatt intenzív ápolást kapott. Katie Piper sokat fogyott, roncsolódott nyelőcsöve miatt sem beszélni, sem enni nem tudott, így az ételt egy, a torkán bevezetett csövön keresztül juttatták le a gyomrába. Mindeközben Piper támadóit, Lynchet és cinkosát, Stefan Sylvestre-t életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Elvesztette a személyiségét

Katie Piper életereje az orvosokat is meglepte, bár a modell akkor még nem látta új arcát. „Amikor felemeltem a tükröt azt hittem, hogy valaki egy töröttet adott oda, vagy ráragasztott egy idióta arcot. Azt hittem, ez egy vicc. Tudtam, hogy a lefejtett bőrömet valahol másutt tárolják a kórházban, én mégis el akartam hitetni magammal, hogy a régi Katie-t látom, akinek mindössze néhány ronda folt takarja az arcát” – mondta Piper, aki ezt követően még számtalan kezelésen esett át. Az egykori műsorvezető egy dél-franciaországi klinikát is meglátogatott, amely az égési sérülésekre specializálódott. Bár a külseje kezdett rendbe jönni, a napi 23 órán át viselt műanyag maszknak, a testét összetartó bodynak és a kezeléseknek köszönhetően, nyelőcsöve rongálódása miatt képtelen volt normálisan étkezni.

Piperen pár hetente újabb műtéteket hajtottak végre, hogy tágítsák a nyelőcsövét. Néhány órával az utolsó operáció után a családjával és barátaival együtt közösen vacsorázva ünnepelte a huszonhatodik születésnapját. „Evés után általában rosszul lettem, ezért inkább egyedül vacsoráztam. Nagyon izgalmas volt, hogy végre többedmagammal ehetek, úgy éreztem, meg kell ünnepeljem” – mondta a volt műsorvezető, aki a a fizikai sebesülésein túl komoly lelki sérüléseket is szerzett: több hónapig ki sem mert lépni a lakásból, és rettegett, ahányszor idegen számról keresték. Az egykori modell jó ideig zuhanyozni sem mert, gyűlölte az érzést, ahogyan a víz végigfolyik a testén: ez is arra emlékeztette, ahogy a sav végigfolyt rajta.

A huszonhat éves Piper már jobban van, elmondása szerint sokat tanult az esetből, és úgy érzi, jobb ember lett belőle. Állítja, élete végéig rettegni fog a történtek miatt, de megtanulta értékelni az életet. „Mára rájöttem, hogy a korábbi életem mennyire felszínes volt. Ki sem mentem az utcára, ha volt egy pattanás az arcomon. Bár ez lenne a legnagyobb bajom! Vannak, akik megbámulnak és mutogatnak. Egy pasi leverte a kalapom, és szemberöhögött. Persze, ezek fájnak, de nem engedem, hogy kikészítsenek” – tette hozzá az egykori műsorvezető, aki bízik benne, hogy neki is lehet egyszer családja. Mint hozzátette: a dokumentumfilmet részben azért is készítette, hogy megmutassa: bár Lynch el akarta venni tőle az életét, be akarja bizonyítani neki, hogy nem sikerült.