A szekszárdi Kolping Katolikus Szakiskolában mobillal rögzítették, ahogy egy lányt az osztálytársai többször is megvernek és megaláznak. A felvételeken jól látszik, ahogy a fejét a földbe verik, míg egy másik videón a lány csendben ül, és nem védekezik, miközben egy lány többször is megüti. A lány nem tett feljelentést, de a szekszárdi rendőrség vizsgálódik az ügyben.

Megvertek egy szekszárdi diáklányt az osztálytársai, derült ki abból a felvételből, melyet az RTL Klub Híradójához juttattak el. A mobillal készített videón látszik, hogy az egyik lány a földre kerül, míg a másik kíméletlenül elkezdi a fejét a földbe verni. Egy másik felvételen pedig ugyanaz a lány csendben ül, és tűri, ahogy egy lány többször megpofozza.

Értesüléseink szerint az ügyben nem érkezett feljelentés, ugyanakkor a Szekszárdi Városi Kapitányság sajtószóvivője, Dr. Buda Bernadett a Velvetnek elmondta, az esetet vizsgálják, jelenleg adatokat gyűjtenek és vizsgálják a körülményeket.

Az eset a szekszárdi Kolping Katolikus Szakiskolában történt, az ügyről az iskolában nem akartak nyilatkozni, az igazgató csupán annyit közölt, tudnak az esetről, és vizsgálatot indítottak az ügyben.

A mobillal rögzített képeket az egyik diák eljuttatta egy felnőttnek, aki az RTL Híradójához fordult segítségért. „Én úgy hallottam, hogy őt rendszeresen bántalmazzák, csak őt, ő az, akit rendszeresen bántalmaznak. És ezzel semmi mást nem akarok elérni, csak nyilvánosság elé akarom tenni, hogy ez szűnjön meg. Ez nonszensz, hogy egy diák a diákot ennyire terrorizáljon, üssön, vágjon, verjen, ilyen nincs.”  Mindenesetre az RTL Híradó információ szerint az ügynek nem volt visszatartó ereje, a lányt állítólag azóta is többször megverték.

Hiller István oktatási miniszter decemberben jelentette be, nemzeti stratégiát készítenek az iskolai agresszió visszaszorítására. Az oktatási ombudsman, Aáry-Tamás Lajos egy évvel ezelőtt átfogó vizsgálatba kezdett, melyből kiderült, a fizikai agresszióban a diákok 11,4 százaléka érintett, míg a tanároknál ez az érték 3,8 százalék. A felmérés szerint 10-ből egy diák szenved el agressziót. Aáry-Tamás Lajos szerint az agresszió túlmutat az iskolán, de orvosok, rendőrök, ügyészek vagy családsegítők bevonásával vissza lehet szorítani. A nemzeti stratégia várhatóan 2010 év végére készül el.