Az 52 éves román asszony nem vette észre a petefészek daganatát, így az orvosok már a 17 kilós tumort távolították el a testéből. A valószínűleg jóindulatú daganat zavarta a nő keringését és a létfontosságú szervek működését, azonban az orvosok most amiatt aggódnak, hogy a beavatkozás utáni 30 kilogrammos testsúly nehezíti a nő gyógyulását.

Óriási daganatot távolítottak el egy 52 éves román nőből az aradi Materna kórházban, írja az Új Magyar Szó. A 17 kilós petefészek-daganatot az első beavatkozás során sikerült eltávolítani a 47 kilós asszony testéből.

A kórház tájékoztatása szerint az asszony állapota a körülményekhez képest kielégítő. A daganat létfontosságú szervek működését akadályozta, zavarta a beteg keringését, így az eltávolítás után jelentősen javulhat az életminősége. A gyógyulást mindenesetre nehezíti, hogy a nő a műtét előtt mindössze 47 kilós volt, így a daganat eltávolítása után 30 kilogramm a testsúlya.

A műtétet végző orvosok szerint hasonló mértékű kóros elváltozásra nem volt példa az elmúlt húsz évben. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy a petefészek daganatok tünetei könnyen és viszonylag korán felismerhetők. Ez a betegség korai stádiumban viszonylag egyszerűen gyógyítható.

A petefészek daganat tünetei

- a medence vagy a hasüreg részén észlelt fájdalom

- étvágytalanság, telítettség érzése, haspuffadás

- gyakori, vagy sürgető vizelési inger

Forrás: csaladinet.hu

A legnagyobb tumor, amit valaha eltávolítottak egy emberből, 137 kilós volt, írja a Medical News Today. A nő, akiből 1991-ben operálták ki a daganatot, túlélte a beavatkozást, és teljesen felgyógyult. Romániában egyébként nem ez az első nagyméretű tumor, 2004-ben Lucica Bunghezből vettek ki egy 80 kilogrammos tumort. Az asszonyból előtte már eltávolítottak egyet, 22 éves korában kiszedtek belőle egy 15 kilós daganatot, ám az újra nőni kezdett. Az orvos csoport, amely fizette az asszony műtétjének költségeit – cserébe a dokumentumfilm jogaiért -, szintén komoly tapasztalatokkal bírt. Ők operáltak ki 1998-ban egy amerikai nőből egy 90 kilós tumort.