Egy hatodikos tanulót molesztált a kőbányai Széchenyi István Általános Iskola portása, de a biztonsági kamera minden egyes mozdulatot rögzített. A férfit azonnali hatállyal elbocsátották a munkahelyéről, ellene megrontás miatt nyomoz a rendőrség. Akár három év börtönbüntetést is kaphat.

Egy tizenkét év körüli diákot molesztált a portás a kőbányai Széchenyi István Általános Iskolában. A Velvet információi szerint múlt héten a középkorú férfi mondvacsinált ürüggyel csalta el a kislányt az iskola épületén belül egy félreeső helyre, amiről úgy gondolta, hogy a biztonsági kamera látómezején kívül esik. Ott pár percig erőszakosan fogdosta és simogatta, szexuálisan inzultálta az iskola tanulóját, majd megfenyegette, hogy erről ne beszéljen senkinek. A kamerarendszer azonban mindent rögzített, így amikor a gyerek barátnője nyomására mégis beszámolt a pedagógusoknak az esetről, a bizonyíték egyértelmű volt. A videofelvételen a szereplők fején kívül minden látszódik, és minden mozdulatot megörökített a kamera.

Forrásaink szerint a férfi rövid ideje dolgozott az általános iskolában, ahová a Kontroll-Véd System 2007 Kft. közvetítette ki. A portás az eset után másnap már nem folytathatta munkáját a közintézményben, és a személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó cég is elbocsátotta: „Az úriember már nem dolgozik nálunk, azonnali hatállyal megváltunk tőle. Gondolom, az iskola vagy a szülők megtették a feljelentést, de a rendőrségtől még nem kaptam erről tájékoztatást” – nyilatkozta a Velvetnek Molnár Gábor ügyvezető.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikácios osztálya lapunkkal azt közölte, hogy megrontás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást az ügyben, a feltételezett elkövető gyanúsítotti kihallgatása pedig folyamatban van a X. kerületi kapitányságon.

Telefonos megkeresésünkre az iskola igazgatója szerdán, az ügy kirobbanása után egy nappal tagadta, hogy az intézményen belül  bármilyen szexuális zaklatás történt volna. Sándor Zoltán a BRFK közleménye ellenére is furcsa mód úgy nyilatkozott, hogy az ügy számára ismeretlen, és nem tud arról, hogy nyomozás indult volna a portás ellen.

Ha a kislányt molesztáló férfit bűnösnek találják, akár három év börtönbüntetést is kaphat.