Megkezdődött a tárgyalása annak a három tinédzsernek, akik még tavaly szeptemberben nemi hovatartozása miatt agyonvertek a Trafalgar téren egy nyíltan meleg férfit. A lányok részegek voltak, és egész éjszaka a balhét keresték, a férfi előtt egy színesbőrű társaságba kötöttek bele. Egy szemtanú elmondása szerint a verés olyan brutális volt, mintha a Mechanikus narancs egy jelentét látták volna.

Egy szemtanú szerint a Mechanikus narancs egy jelenete is lehetett volna az, amikor tavaly szeptember 25-én három tinédzser agyonvert egy 62 éves nyíltan meleg férfit a londoni Trafalgar téren – írja a Daily Mail. A gyilkosságot két akkor 17 éves lány és egy 18 éves fiú követte el, akiknek hétfőn kezdődött a tárgyalásuk.

A lányok, Ruby Thomas és Rachael Burke harmadik társukkal Joel Alexanderrel egész éjszaka piáltak, és keresték az alkalmat, hogy valakibe beleköthessenek. A 62 éves Ian Baynham a barátjával, Philip Brownnal sétált a téren, amikor a fiatalok észrevették, és nemi hovatartozása miatt szidni kezdték a nyíltan meleg férfit, aki válaszolt néhány sértésre. Ezután Alexander odament a férfihoz, aki a barátjával azt ünnepelte, hogy új állást kapott, és egy ütéssel leterítette. A földre zuhanó férfi súlyos agysérüléseket szenvedett. Ezután a lányok többször a mellkasára tapostak, erős rúgásokat mértek a fejére. A férfit kórházba szállították, de három héttel később meghalt.

"A jelenet a Trafalgar téren játszódott, London szívében, ott, ahol a National Gallery és Nelson szobra is van. Az egyik oldalon ott a Dél-Afrikai Nagykövetség, ami előtt a járdán zajlott ez a megvetendő esemény, amiben a jelenlévő védencek brutálisan megtámadták Ian Baynhamet, olyan mértékű erőszakkal, hogy a férfi 18 nappal később belehalt sérüléseibe" – mondta a bíróságon az ügyész, Brian Altman.

"Ennek az ügynek a története túlságosan hasonlít a részeg, megvetendő magatartás nyomasztó történetére, de ezek a védencek olyat tettek azon az éjszakán, ami bőven túlmegy az egyszerű antiszociális viselkedésen. Ketten közülük tinédzser lányok, akiket jelentős mennyiségű alkohol fűt. Belekötöttek Baynham úrba, aztán Joel Alexanderrel közösen részt vettek egy védtelen ember ellen elkövetett köztéri bántalmazásban" – mondta az ügyész utalva a Mechanikus narancs-hasonlatra.

Egy másik szemtanú elmondta, hogy a támadás előtt nem sokkal látta a két lányt, akik akkor éppen egy színesbőrűekből álló csoportot akartak megtámadni. Egy harmadik szemtanú hozzátette, a támadók nagyjából este tízkor érték el a Trafalgar teret, ahol belekötöttek egy másik meleg párba is, azt mondták: "Le tudjuk őket nyomni!", és a lányok barátainak kellett őket visszafogniuk, hogy ne történjen meg a támadás. A leírások alapján a Trafalgar téren bandázó társaság sörösdobozokkal a kezükben kóválygott órákon keresztül, és kereste a balhét, a megfelelő célpontot.

A támadás végül éjfél körül történt, amikor Ruby Thomas azt kiabálta Brownnak és Baynhamnek, hogy "Mocskos buzik!", amit Baynhem barátja tanácsa ellenére nem hagyott szó nélkül.

A vádlottak tagadják a gyilkosságot. Hármójuk közül Rachael Burke-öt súlyos testi sértéssel is vádolják, mert megverte a meggyilkolt férfi barátját, amikor a támadás után el akart menekülni a helyszínről, de a férfi barátja meg akarta akadályozni azt. Burke tagadja, hogy súlyosan bántalmazta volna a férfit.

A vádlottak a támadás idején iskolába jártak és a szüleiknél laktak, mindannyian Dél-Londonból származnak, a tárgyalás várhatóan két héten keresztül folytatódik még.

A Mechanikus narancs című filmet Stanley Kubrick rendezte Anthony Burgess Gépnarancs című könyve nyomán, ami nagyon leegyszerűsítve négy fiatalról szól, akiknek az élete az erőszak köré szerveződik. Brutálisan megvernek egy hajléktalant, betörnek, nőt erőszakolnak meg. A film annyira durván mutatta be a könyvben leírt erőszakos cselekedeteket, hogy az Egyesült Államokban eredeti formájában betiltották. Az Egyesült Királyságban bemutatták, de később több gyilkos is azzal védekezett, hogy a film hatására követte el tettét, Kubrickot és családját többször megfenyegették, így a rendező végül a rendőrök tanácsára visszavonta a film forgalmazását.