Közel egy hónapig menekült a hatóságok elől az a vallási vezető, akit egy szexvideó miatt akarnak bíróság elé citálni. A 32 éves férfi tagadja, hogy a videó igazi lenne, és lojális követői szerint egyik társuk akarja befeketíteni gurujukat.

A BBC információi szerint szerdán letartóztatták azt a hindu szent embert, akit szexvideója miatt bíróság elé akarnak állítani. A felvételen Nitjananda Szvámi két nővel szeretkezik, de állítása szerint a videó nem valódi. A 32 éves férfi mindenesetre megpróbált elrejtőzni a hatóság és a nyilvánosság elől, de közel egy hónapnyi bujkálás után Himácsal Pradés állam egyik falujában rátaláltak, és egyik társával és három másik illetővel együtt letartóztatták – nyilatkozta a helyi rendőrség egyik vezetője.

A 32 éves férfi röviddel azután mondott le egy nemzetközi vallási szervezetnél betöltött pozíciójáról, miután a rendőrség elindította a nyomozást. Nitjananda Szvámi egy nyilatkozatban tudatta a világgal, hogy határozatlan időre elvonul, hogy megtisztuljon. Hozzátette, amennyiben szükséges természetesen beszél majd a történtekről, akkor, amikor már kicsit elül a botrány, és az emberek nem ítélkeznek olyan komolyan felette. A bujkáló férfit végül egy telefonhívás buktatta le, és végül egy taxisofőr vezette el a hatóságokat a tartózkodási helyére – írja a Daily Pioneer.

A lojális követők szerint a videót egy féltékeny társuk készítette, aki így akarta besározni a vezetőjük hírnevét. A felvétel természetesen a helyieket és a követőket is meglepte, és miután a televízióban is bemutatták a videót, a Bengaluru közelében lévő asrámját vandálok támadták meg. Bár az általa korábban képviselt szervezet központja Bengaluruban van, és főként Dél-Indiában volt népszerű, az Egyesült Államokban és Európában is ismerik a nevét.