Az újságok szerint Rima Fakih az első arab-amerikai győztes a Miss USA verseny történetében, bár a szervezők szerint a hiányos adatok miatt ezt nem lehet biztosan kijelenteni. A 23 éves, libanoni származású győztes mindenesetre így is bízik benne, hogy szépségkirálynőként megváltoztathatja az arabokról kialakult negatív képet.

Színes bőrű elnök után színes bőrű, muszlim szépségkirálynője is van Amerikának. Első alkalommal nyerte el a Miss USA Universe címet egy muszlim vallású, arab származású amerikai lány – hozta a hétfői szalagcímeket a Miss USA szépségverseny Las Vegasban rendezett döntője, amelyen a zsűri a 23 éves, libanoni származású és muszlim vallású Rima Fakih-t választotta meg a mezőny legszebbjének. A lapok találgatásait - miszerint ő volna az első muszlim arab-amerikai győztes - a verseny szervezői nem tudták megerősíteni, bevallásuk szerint ugyanis nem mindegyik versenyen regisztrálták megfelelő mélységben a szépségkirálynő-jelöltek adatait, ezért nem lehet teljes biztonsággal kijelenteni, hogy valóban Fakih lenne az első muszlim arab-amerikai nő a verseny közel ötvenéves történetében.

Ettől függetlenül ő kapta a koronát, a lapok pedig úgy saccolják – ahogy persze Fakih is bízik benne -, hogy a vasárnapi döntőn megszerzett címével hozzá tud járulni az arab származású amerikaiak zökkenőmentesebb elfogadásához, beilleszkedéséhez, és nem utolsó sorban az előítéletek visszaszorításához.

Megúszta a hasraesést

A klasszikus jenki szépségideállal – a száz foggal mosolygó, nagymellű, szőke surfbabe-ekkel – szemben a 23 éves, Michigan állam versenyzőjeként induló Fakih törékeny, sötét hajú és sötét bőrű. Mindezzel - valamint libanoni származásával és muszlim vallásával - együtt a főváros, Washington és a többi 49 állam szépségkirálynőjét is maga mögé utasította – írja a Telegraph.

A Miss USA Universe döntőjét a Las Vegas-i Planet Hollywood Resort & Casinóban rendezték meg vasárnap, a versenyen a szépségkirálynő-jelölteknek estélyi - és fürdőruhában kellett felvonulniuk, és a kérdezz-felelek részben arra is lehetőségük nyílt, hogy megcsillantsák külsejük mögött megbúvó intelligenciájukat és tájékozottságukat.

A beszámolók szerint Fakih majdnem minden versenyszámban remekelt, bár az estélyi ruhás felvonulás során kishíján elvágódott túl hosszú uszályú, pánt nélküli ruhájában, ám végül sikerült visszanyernie az egyensúlyát. Igaz, ez már nem is lett volna akkora húzás, korábban több szépségversenyzőtől is láthattuk. A Telegraph szerint Fakih nemcsak egzotikus küllemének köszönheti a koronát, hanem, hogy frappáns választ adott a neki jutó esszékérdésre, miszerint egyetért-e azzal, hogy a fogamzásgátló tabletták árát is támogatnia kellene a társadalombiztosításnak. A lány szerint igen, mivel a fogamzásgátló tabletták igen drágák, pedig „ezek is éppúgy gyógyszerek, mint a többi, még ha ezek szabályozásra szolgálnak is”.

Pénz, cím, egy év díjmentes lakáshasználat

A hagyomány szerint a koronát az előző Miss USA, a csupamosoly szőke barbi, Kristen Dalton adta át utódjának. A győzelemmel Fakih nemcsak az ékszert és a címet birtokolja: egy évig ingyen lakhat egy, a szépségkirálynő számára választott apartmanban, kedvére igénybe veheti a szépségszalonok szolgáltatásait, egészségügyi ellátásban részesülhet, és szakmai oktatáson is részt vehet, mindezt úgy, hogy közben még egy nagyobb jutalom is üti a markát. Nemcsak a Királynőn, a Miss USA Universe-en is vannak udvarhölgyek: az első udvarhölgy Morgan Elizabeth Woolard, Oklahoma szépe lett, őt Miss Virginia, Samantha Evelyn követte a sorban, amit a harmadik udvarhölgy, Colorado szépe, Jessica Hartman zárt.

A Dearbornban nevelkedett szépségkirálynő Libanonban született, de születése után pár hónappal szülei az Egyesült Államokba költöztek. A család 2003-ban költözött Michiganbe, addig Fakih egy New York-i katolikus iskolába járt, és azt mondja, családja mind a muszlim, mind a keresztény hitet egyformán tartja. A 23 éves győztes a riportereknek azt is elárulta, ahhoz, hogy be tudja fizetni a 800 dolláros nevezési díjat a Miss Michigan versenyre, el kellett adnia 1998-as Ford Taurusát – írja a New York Daily News.