Az elmúlt két évben sorra jöttek a hírek az olyan modellekről, akik önkezükkel vetettek véget életüknek, vagy legalábbis megpróbáltak végezni magukkal. Egyesek szerelmi bánat miatt próbálkoztak, volt, aki nem bírta a tempót, az egyéb összesküvés-elméletekről nem is beszélve. A Jezebel egyik szerzője szerint a modellek élete nem könnyű, hiszen kihasználják őket, távol vannak szeretteiktől, senki nem foglalkozik a lelkivilágukkal, és külsejükből élnek, ez utóbbi miatt pedig rengeteg kritika érheti őket, hiszen nem lehet megfelelni mindenki ízlésének.

Bár nem beszélhetünk egyértelmű trendről, az utóbbi két évben a sajtó sok olyan esetről számolt be, amikor egy sikeres vagy kevésbé ismert modell önkezével akart véget vetni az életének, nem egyszerrel sikerrel. Daul Kim, a húszéves dél-koreai szupermodell holttestét párizsi hotelszobájában találták meg még novemberben. Halála előtt a lány egy régi barátjával beszélgetett annak reményében, hogy vigaszra lel. A depressziós modellt barátja állítólag brutálisan bántalmazta, de a férfi kegyetlen viselkedése ellenére nem tudott megszabadulni tőle. Daul Kim édesanyjával sem ápolt túlzottan jó kapcsolatot, blogjában pedig arra is panaszkodott, hogy rettenetesen kimerült, túlhajszolt és magányos. Daul Kim elkeseredésében végül felakasztotta magát, és a hivatalos szervek is megerősítették, hogy öngyilkosságról van szó.

Szexbotrányba keveredett milliomos

Noémie Lenoir, a Marks & Spencer modelljének öngyilkossági kísérletéhez szintén köze lehet párkapcsolatának. Lenoir alkohol és gyógyszerek keverékével akart végezni magával. Miután rosszul lett, kihívta a mentőket, majd lemondta őket arra hivatkozva, hogy már jobban van. Az eszméletlenül heverő modellre egy Párizs-környéki erdőben találtak rá, és sikerült megmenteni az életét. A híradások szerint a 30 éves modell valószínűleg aktuális barátja, Carl Hirschman svájci milliomos miatt akart véget vetni az életének. A férfit ugyanis azzal vádolták meg, hogy fiatalkorúakat kényszerített szexre az általa szervezett orgiákon, amiken egyébként koktéllal ütötte ki a lányokat. Áldozatairól szex közben felvételeket is készített, hogy később megzsarolhassa őket.

Eltérő vélemények

A legnagyobb port talán Ruszlana Korsunova kazahsztáni születésű topmodell halála kavarta fel. A húszéves lány 2008 júniusában zuhant ki egy manhattani ház kilencedik emeletéről. Bár egyik barátja, Kira Titeneva a történtek után kizártnak tartotta, hogy Korsunova öngyilkos lett volna, ám a halottkémi vizsgálat bebizonyította, hogy nem balesetről van szó, a modell szándékosan dobta el magától az életet. A család és aktuális barátja, Mark Kaminsk ennek ellenére ismét felvetette, hogy talán mégsem öngyilkosság történt. Ruszlana Korsunova ugyan nem hagyott hátra búcsúlevelet, de korábban meglehetősen szomorú hangvételű, szerelmi bánatra utaló verseket tett közé az interneten.

Összeesküvés-elméletek

Korsunova pasija leszögezte, hogy igenis nagyon boldogok voltak, és a végzetes éjszakára közös programot is szerveztek. A történethez az is hozzátartozik, hogy a halálát megelőző estét a volt barátjával, Artyem Percsenokkal töltötte, mivel a két fiatal a szakításukat követően is jó kapcsolatban maradt. Percsenok szerint egyébként utódja csak ideiglenesen tudta feledtetni a modellel a problémáit. Ruszlana Korsunova állítólag rettegett attól, hogy mi lesz vele, ha kiöregszik a szakmából, igaz, csak pár nappal később töltötte volna be a 21. életévét. Percsenok anyja szerint a lány magányosnak, elveszettnek és hajszoltnak tűnt. Idővel persze számos összesküvés-elmélet is napvilágot látott, és egy online petíciót tettek közzé annak érdekében, hogy a rendőrség újra indítsa el a nyomozást. Egyesek még Vlagyimir Putyint is belekeverték a történetbe, aminek egyik igen morbid fordulópontja volt az, amikor a Fox News Geraldo Rivera felvételeket mutatott be a modell holttestéről.

Az otthontól távol

Pár hónappal Korsunova öngyilkossága után Hayley Marie Kohle, egy 26 éves modell kizuhant egy milánói ház hatodik emeleti lakásából, ahol egyébként öt orosz kolléganőjével élt együtt. Lakótársai szerint Kohle azt mondta, hogy kimegy az erkélyre elszívni egy cigarettát. Egy órával korábban állítólag e-mail írt egyik barátjának. A Future Models elnöke, Ugo Besozzi kissé összezavarta a közvéleményt, ugyanis először azt nyilatkozta, hogy a modellnek személyes gondjai voltak, majd pár nappal később azt állította, semmi nem utalt arra, hogy a lánynak problémái lennének. Hayley Marie Kohle családja csak a történtek után három nappal értesült a halálesetről, valamint arról, hogy az olasz hatóságok öngyilkosságnak nyilvánították az esetet. Hayley Marie Kohle-lal egy napon, vagyis október 11-én hunyt el a 20 éves Randy Johnston is. A vizsgálatok szerint a fiatal modell halálát véletlen drogtúladagolás okozta – olvasható a frockwriter.blogspot.com oldalon.

Férfiak is

Persze nemcsak a női modellek döntenek úgy, hogy saját kezűleg vetnek véget életüknek. Ambrose Olson, akit talán a 2007-es Armani Exchange hirdetésekből ismernek a legtöbben, 2010 április huszonkettedikén hunyt el New Yorkban. A 24 éves alaszkai modell, aki többek közt a Hugo Boss, a Burberry, a Louis Vuitton, és az YSL kampányaiban is szerepelt, a Model Whispers szerint felakasztotta magát, és egyik kollégája talált rá. A legtöbb sajtóorgánum viszont pár nappal a váratlan esemény után arra hivatkozott, hogy a halál oka egyelőre ismeretlen. A TÊTU francia melegmagazin árpilis harmincadikán mindenesetre az írta, hogy a rendőrség megerősítette az öngyilkosság tényét. A PostStar szerint Olson halála előtt azt tervezte, hogy ősztől főiskolára jár majd, hogy mérnöknek tanuljon.

Nehéz időszak

Olsonnal egy napon lett öngyilkos egy kolumbiai szupermodell és televíziós műsorvezető, Lina Marulanda. A helyi újságok szerint a 29 éves híresség a hatodik emeleti lakásának erkélyéről ugrott ki, miután bezárkózott az egyik szobába. Marulanda állítólag meglehetősen zavart volt azt követően, hogy elvált második férjétől. „Nehéz időszakon ment keresztül a második válása és az üzleti ügyei miatt. Úgy volt, hogy valamikor a napokban találkozunk, de azt mondta, hogy inkább egyedül akar lenni” – nyilatkozta Lina Marulanda egyik barátja, Alejandra Azcarate az E! kolumbiai stábjának. A lány 12 évesen kezdett el modellkedni, számos divatmagazinban szerepelt, és 2002-ben híradósként is debütált.

Az ártatlanok bűnhődnek

Előfordulhat az is, hogy miközben valaki végezni akar magával, mások is megsérülnek. Jeanette Sliwinski ugyan nem ért el túl nagy sikereket a szakmájában, de esete talán jó tanulsággal szolgálhat mindenkinek. Miután az akkor 23 éves lány összeveszett édesanyjával 2005 júliusában, beült autójába és vad száguldozásba kezdett azzal a céllal, hogy véget vessen az életének. Terve azonban nem vált be, helyette ugyanis egy másik autóban utazó három zenész veszítette életét, amikor járművével az ő kocsijukba csapódott. Sliwinski állítólag három piros jelzést hagyott figyelmen kívül, és körülbelül 144 km/h-val haladt.

A tűzoltóság egyik embere szerint Sliwinski autójában egy nyitott üveg gin hevert, és a lány meglehetősen dühös és frusztrált volt, amikor az illetékesek kiszedték a járművéből – írta a ABC News. A Sliwinskit kihallgató egyik rendőr szerint a lány senkinek nem akart ártani saját magán kívül. Ügyvédei arra hivatkoztak, hogy a történtek előtt két héttel beutalták egy pszichiátriai klinikára, ahol csak egy napot töltött. Végül gondatlan emberölés miatt ítélték el, és 2008 októberében szabadult ki a börtönből.

Kiszáradás vagy öngyilkosság?

Az America's Next Top Model című műsor hetedik szezonjának győztese, CariDee English 2008 május 18-án gyógyszerekkel próbált végezni magával – állítja az Enquierer. A lány előző este egy kaszinó megnyitójára, valamint Sean „Diddy” Combs egyik bulijára volt hivatalos, és meglehetősen sokat ivott az éjszaka folyamán. Hajnali négykor valaki felhívta a biztonságiakat English hotelszobájából. „CariDee melegítőnadrágban és egy pólóban ült a vécén, és azt állította, hogy tíz darab depresszió és szorongás elleni gyógyszert vett be. Azt mondta, hogy nagy butaságot csinált. Állítólag azért érezte magát olyan nyomorultul, mert nem igazán jött ki a barátjával. Elég bódult volt, és összefolytak a szavai” – nyilatkozta egy bennfentes.

Az informátor szerint a lány nagyon megijedt, és tulajdonképpen nem is akart öngyilkos lenni. A biztonságiak természetesen kihívták a mentőket, akik kórházba szállították Englisht. Hogy pontosan ki volt az a barát, aki miatt olyan szomorú volt Tyra Banks tehetségkutató műsorának győztese, nem tudni. Az öngyilkossági kísérlet ellőt pár héttel szakított ugyanis barátjával, akit még szülővárosából ismert, és utána Tyson Beckforddal, egy amerikai színésszel és modellel hozták hírbe. A hivatalos verzió szerint egyébként kiszáradás miatt kellett kórházba szállítani. Ezt az indokot egyébként az igen durva bulizási szokásairól ismert Lindsay Lohannél is elsütötték már illetékesek.

Az okok

A Jezebel egyik szerzője szerint valamilyen szinten érthető, hogy néhányan a kétségbeesésnek ezen fokára jutnak el, hiszen a modellek élete nem könnyű, és bizony nagyon magányosnak érezhetik magukat, mivel folyton úton vannak, rendre új emberekhez kell alkalmazkodniuk, sokat vannak távol a szeretteiktől. Ráadásul igen komoly követelményeknek kell megfelelniük, mivel a külsejükből élnek, rengeteg kritika érheti őket a nyilvánosság, az ügyfelek és az ügynökségek részéről is, arról nem is beszélve, hogy az anyagi jólét sem mindig egyformán biztosított. Korukból adódóan pedig bőven akadnak olyan idősebb és tehetősebb emberek, akik kihasználják, manipulálják őket, lásd például Daul Kim barátját. A Jezebel posztjának szerzője szerint a modellügynökségek sem igazán figyelnek oda a lányok és a fiúk szükségleteire, arra, hogy milyen lelki problémákkal küzdenek, és így nem is igazán ösztönzik őket arra, hogy szakemberhez forduljanak. Pedig köztudott, hogy a modellek között nagyon sokan küzdenek étkezési zavarokkal, drogproblémákkal.