Szakadékba zuhant és meghalt szombaton az a 34 éves amerikai pornószínész, akit a gyanú szerint egy karddal meggyilkolta egyik kollégáját a héten - jelentette vasárnap az amerikai sajtó. A Steve Driver művésznevet használó férfi nagyjából nyolc órán át állt egy magas sziklafal szélén, az elfogására érkezett Los Angeles-i rendőröktől körülvéve.

A gyilkossággal, valamint ötrendbeli gyilkossági kísérlettel gyanúsított Stephen Hill nagyjából 15 méternyit zuhant. A férfi azután vetette magát a mélybe, hogy a Los Angeles-i rendőrség emberei egy "kevésbé halálos fegyverrel" lőttek rá - közölte az esetet felügyelő rendőrtiszt a Los Angeles Times című lapnak nyilatkozva. A pornószínész a zuhanáskor súlyos fejsérülést szenvedett, és meghalt - közölte a Times, az amerikai hatóságokra hivatkozva. 

Hillt egyik kollégájának meggyilkolása, és két másik ember megsebesítése miatt kereste a rendőrség. A férfi állítólag egy karddal támadt kollégáira kedden. Az esetről szóló első hírekben még bozótvágót említettek. Hill az Ultima DVD nevű, szexfilmeket készítő cég raktárszerű produkciós irodájában támadt kollégáira, miután közölték vele, hogy ki van rúgva, és el kell hagynia az irodát, ahol lakott. 

A keddi támadások után autójával sikerült elmenekülnie. A rendőrséghez szombaton, helyi idő szerint fél tízkor érkezett bejelentés, hogy autóját egy háznál látták. Hillnek sikerült kimenekülnie az épületből, és egy karddal a kezében egy közeli sziklafal szélére állt, és a mellkasára irányított fegyverrel öngyilkossággal fenyegetőzött. 

Az őt körbevevő rendőrök nyolc órán át tárgyaltak vele a megadásról, sikertelenül. Végül, az alkonyat közeledtével feltehetően egy elektromos sokkolóval próbálták lebénítani, de még volt annyi ereje, hogy levesse magát a szikláról.