A most 91 éves Jean Stevens férje 1999-ben hunyt, el és hatvanévnyi együttélés után az özvegy olyan nehezen emésztette meg halálát, hogy a bebalzsamozott holttestet beillatosítva elrejtette házában. Ugyanígy tett ikertestvérével, aki tavaly októberben halt meg – írja a Telegraph. „Nagyon nehezen dolgozom fel, ha meghal valaki” – mentegetőzött az özvegy.
Jane és James Stevens a II. Világháború előtt házasodott össze, a férfi a háború után a General Electric-nél, majd autószerelőként dolgozott, 1999. májusában Parkinson kórban hunyt el. Mrs. Stevens nem volt hajlandó belenyugodni, hogy ura ezentúl ne vele éljen, így szépen felöltöztette a holttestet és lefektette egy használaton kívüli kanapéra. „Láthattam, megérinthettem… Az emberek olyan furcsán néznek rám, hogy miért akartam egy halott embert nézegetni, tapogatni? Hát én másként fogom fel a halált” – indokolta tettét Mrs. Stevens.
De nem csak őt tartotta meg halála után, hanem ikertestvérét, June Stevenst is, aki ugyan több száz kilométerre, Connecticutban élt, de minden héten többször beszéltek telefonon. Az ikrek, ahogy az oly gyakori, annak idején egy testvérpárhoz mentek nőül: June James Stevens testvérével házasodott össze, így lett ő is Stevens. Tavaly diagnosztizáltak nála rákot: halála előtt testvére ápolta, és az ő hátsó udvarában temették el. Ám nem maradt ott sokáig: Jane Stevens exhumálta – egyelőre nem tudni, kinek a segítségével – és visszavitte a házba.
A holttestet legszebb pongyolájában tette el az egyik használaton kívüli helységbe és alaposan befújta az asszony kedvenc parfümjével. Azt is elmeséli, miért: „Mikor bementem és beszéltem hozzá, mintha nem is lett volna halott. Szemüveget adtam rá. Amikor feladtam rá a szemüveget, egész más lett. Javítgattam az arcán. Időről időre rendbe hoztam” – mondta Stevens, aki ellen a rendőrség bűncselekmény hiányában nem indított eljárást. Az is szerepet játszott a kihantolásban, hogy Mrs. Stevens súlyos klausztrofóbiával küzd és elborzasztotta a gondolat, hogy ikertestvére vagy férje egy dobozban feküdjön a föld alatt. „Ez kínzás lenne számomra, akkor is, ha már nem lélegzem” – mondta.
A jó állapotban megmaradt testeket a múlt hónapban találta meg a rendőrség, Mrs. Stevens meg van róla győződve, hogy férjének valamelyik általa nem kedvelt családtagja kérte a házkutatást. Bár részleteket nem árult el a hölgy, annyit már tudni, hogy mindkét holttestet pár nappal a temetés után vette magához.
James Stevens és June Stevens földi maradványait a rendőrség most egy távoli temetőbe szállíttatta, ahol az özvegy nem is tudja meglátogatni a sírokat. „Mikor eltemetnek valakit, az olyan végleges. Végső búcsú. Eddig legalább meg tudtam őket érinteni, és beszélhettem is hozzájuk” – mondta az özvegy, akinek a temetés óta nagyon hiányoznak rokonai.
Mrs. Stevens az elmúlt években sokat gondolkodott a halálról, és legnagyobb félelme az, hogy a halál után nincs semmi. „A halál mindennek a vége? Kell legyen valaki, aki ezt az egészet teremtette. Nem csak úgy kinőtt a világ, mint valami gomba. Nem járok templomba, de szeretnék hinni Istenben” – mondta Mrs. Stevens. Egy öregkori halálképet kutató egyetemi professzor, Dr. Helen Lavretsky szerint az ateistáknak nehézséget okozhat a halál gondolatának feldolgozása, félnek tőle, így gyakran tagadják. „Mrs. Stevens is ezt élte meg, csak nagyon extrém módon. Megnyugodott és elégedettség töltötte el, amikor a testek hazakerültek. A holttestek megőrzésével győzte le a halált” – mondta a pszichiáter.