Újabb részletekkel gazdagodott a Gibson–Grigorjeva-ügy: a színész ügyvédei azzal rukkoltak elő, hogy Grigorjeva a héten nyilvánosságra került hangfelvételekkel előbb zsarolni próbálta Gibsont, aki viszont nem verte ki a nő fogát. A fogorvos azt állítja, fog ugyan tényleg nem sérült, de két korona letört, ami azt jelzi, valóban megütötték az orosz nőt, még ha nem is pont úgy, ahogyan ő állította. A hangfelvételek mellett már a csorba fogú fotó is rendőrségi bizonyíték, bár a Gibson-csapat szerint természetesen minden hamisítvány.

A kompromittáló hangfelvételek sora után a RadarOnline lehozta a régóta esedékes fotót Mel Gibson megvert exnője, Oxana Grigorjeva fogairól. A felvételen jól látszik, hogy a nő két első fogaiból nagyobb darabok hiányoznak. Mad Max ügyvédcsapata az eddigi tökölés helyett most hihetetlen gyorsasággal ellentámadásba lendült: a TMZ  szerint beperelték az orosz exkedvest zsarolásért, miszerint Grigorjeva a hangfelvételekért cserébe 10 millió dollárt (2,2 milliárd forint) kért volna a színésztől, és ezt most majd ők fogják hangfelvételekkel bizonyítani. „Nevetséges! Sosem a pénzért csinálta, most is csak a gyerekét védi” – reagált a vádakra Grigorjeva egyik ismerőse az E! magazinban. Természetesen Grigorjeva is tagadja, hogy ő adta volna el a RadarOnline-nak a felvételeket és a fogatlan képet. Azt állítja, a Los Angeles-i hatóságoktól várja ügyének megoldását, de ha a nyomozás lezárult, mindent el fog mesélni.

A RadarOnline-on lehozott exkluzív fotó hitelessége körül azonnal fellángoltak a viták: még valódiságukban is sokan kételkednek. A TMZ-n olvasható a Grigorjevát ellátó fogorvos, Ross Schelden véleménye, aki saját maga is úgy véli: „Ez nem az ő orra. A szája sem jó, ez nem egy eredeti és valós kép. Biztos átalakították” – mondta a lapnak. A fogorvos azt mondja, a nő koronái azonban valóban sérültek, úgy, ahogy a képen is látható, még ha a szó klasszikus értelmében véve nem is "verték ki" a fogát. Gibson ügyvédei is ezzel védekeznek: oké, a korona sérült, de hát látszik, hogy a fog ott van a helyén, szóval Grigorjeva nem mondott igazat a rendőrségnek, mikor azt állította, a színész szemből, kétszer, úgy ütötte arcon, hogy kiesett a foga. A fotó önmagában ettől még mindig alátámasztja a verés tényét  - még ha máshogy is történt -, és ezt a tényt maga Gibson is beismerte már az egyik nyilvánosságra került hangfelvételen, miszerint Grigorjeva "kurvára megérdemelte", amit kapott.

Schelden is készített képeket pácienséről mielőtt ellátta volna: ezek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra. Több szakember megvizsgálta a fotókat és egybehangzóan állítják, egy szemből mért csapástól a száj körüli lágy szövetek is megsérültek volna, ám Grigorjeva szája épnek tűnik. Ettől még a bántalmazás megtörtént: Schelden szerint csak annyiban máshogy, hogy a nő nem szemből, a szájára, hanem oldalról, a halántékára kapott egy nagy ütést, amitől a fogai erősen összekoccantak. Ehhez is nagy ütés kell, hiszen a ragasztott porcelánkoronáknak komoly igénybevétel kell a leváláshoz. Schelden saját állítását azzal támasztja alá, hogy a nő ajkainak belső felén mély harapásnyomokat talált: szerinte ez is azt támasztja alá, hogy Grigorjeva fogsora erősen összecsattant az ütés következtében, ezzel okozva a koronák károsodását.

Gibson ártatlanságát nehéz lesz ügyvédcsapatának bizonyítania, valószínűleg ezért kezdtek inkább támadni. A színész bűnösségéről a titokban készült brutális hangfelvételek már tanúskodnak, így  természetesen az ügyvédek elsősorban azon dolgoznak, hogy ezekről is bebizonyítsák, hamisak. Az egyiken felvételen például azt üvölti Gibson: „kurvára megérdemelted” (a verést). Egy másik felvételen fenyegeti barátnőjét: „Az hiányzik neked, hogy kurvára pofánvágjalak”,  de volt ott életveszélyes fenyegetés is baseballütővel a fejbe és rózsaágyásba elásással. A saját egyházat is alapító, köztudottan ultrakonzervatív keresztény rendező több, azóta elhíresült, korántsem felebaráti indítvánnyal is büszkélkedhet: az "Úgy nézel ki, mint egy kibaszott tüzelő szuka, és ha megerőszakol egy csapat nigger, akkor az a te hibád lesz" az egyik ilyen, de a „Rádgyújtom a házat, de előbb leszopsz” is emlékezetesre sikerült.

A csatározásba belefolyt Gibson exneje, Robyn Gibson is, aki közleményben sietett biztosítani mindenkit arról, hogy válás ide vagy oda, le kell szögezze, egykori férje őt sohasem bántotta. Talán erre válaszként került elő gyorsan Oxana Grigorjeva volt férje, Timothy Dalton is, aki meglátogatta Gibson házában élő exét és 12 éves fiát, Alexandert. Ezután Grigorjeva a People magazinnak áradozott Daltonról: „Nagyon jó ember. Együtt neveljük a fiunkat. Jó apa és nagyon jó viszonyuk van Alexanderrel”. A nő az interjúban elmondta, hogy Gibsontól született kislánya, a 8 hónapos Lucia is jól van – állítólag 2 hónapos korában jutott neki is az anyjának szánt ütésekből, amit szintén fotókkal tudnak bizonyítani –, és a bírósági ügy lezárása után többet elárul majd félresikerült kapcsolatáról.