Kira Ayn Varszegi 2001-ben használta először mellét ecsetként, és azóta több ezer alkotást készített. Elmondása szerint egyik fő célja, hogy megnevettesse az embereket. Nem ő az egyetlen festőművész, aki keblét veti be alkotás közben. Egy szentpétervári hölgyet egyik álma ihlette meg. Igaz, nincsnek könnyű helyzetben, hiszen az emberek ritkán keresnek olyan festményeket, amiket mondjuk egy 85F-es mellmérettel rendelkező, magyar származású festőnő alkot, ráadásul még képet sem küld az alkotás folyamatáról.

A 34 éves, magyar származású Kira Ayn Varszegi 2001-ben alkotta meg első olyan festményét, amit ecset helyett a mellével készített – írja a Sun. A Connecticutban élő nő azóta több ezer ilyen alkotást készített. A festményeket interneten lehet megvásárolni, és van olyan darab, aminek ára 800 dollárra, vagyis közel 170 ezer forintra rúg.

A 85F-es mellmérettel rendelkező festőnő elmondta, szívesen kísérletezik, próbál ki új módszereket. Alkotásaival az a célja, hogy érzelmeket váltson ki az emberekből, hogy beszédtémát adjon nekik, hogy mosolyra fakassza őket, vagy remek dekorációként szolgáljanak. Ő például szívesen felakasztaná festményeit a falra. „Nem igazán foglalkozom azzal, hogy más művészek vagy a galériák mit akarnak” - nyilatkozta Varszegi.

Nehéz eladni valamit, amiről nem is tudnak az emberek

A festés mellett fotózással is foglalkozó művész kebellel festett alkotásai iránti kereslet változó. Egy korábbi interjúban Kira Ayn Varszegi elmondta, ha rossz a gazdasági helyzet, akkor az emberek nem költenek a művészetre, ha pedig anyagilag jobban állnak, akkor sem biztos, hogy arra keresnek rá az interneten, hogy vajon hol vásárolhatnak pikáns eszközökkel készült képeket. "Nehéz eladni olyasvalamit, aminek a létezéséről nem is tudnak az emberek" - nyilatkozta Varszegi a living-with-large-breasts.com oldalnak.

Hozzátette, a vásárlók egyéni kéréseit megpróbálja teljesíteni. Igaz, hivatalos oldalán felhívja az érdeklődők figyelmét arra, hogy kérjenek tőle olyan fotókat, amiken éppen csupasz keblekkel fest. Elmondása szerint eddig nem nagyon piszkálták különleges módszere miatt, legalábbis semmi olyan dolog nem történt, amin ne tette volna túl magát. Korábban egyébként önbizalomhiányban szenvedett méretes dekoltázsa miatt, de idővel sokat javult a helyzet.

Klikk a többi képért!

Egy teknős is lehet művész

Kira Ayn Varszegire egyébként nemcsak a saját festményei miatt figyeltek fel egyesek, hanem teknőse, Koopa alkotásai miatt is. Bár az állat már visszavonult, aktív korában 650 képet készített. Koopa gazdája akkor jött rá arra, hogy milyen tehetséges teknőse van, amikor pár percre egyedül hagyta az állatot a műteremben, és Koopa rámászott a  palettára. Amikor Varszegi megtisztogatta az állatot, rájött, hogy milyen csodálatosan keverte össze a színeket. Innentől egyenes út vezetett az internetes aukciókig. Amíg Varszegi Koopa karrierjét egyengette, egy ideig felhagyott azzal, hogy mellével fessen."Egy nagyon különleges teknős, megérdemelte, hogy nyomot hagyjon a világban. Nem bántam meg semmit" - nyilatkozó az alkotóművész.

És még sokan mások

Egyébként nem ő az egyetlen, aki mellét használja ecset gyanánt. „Egy éjszaka azt álmodtam, hogy csodálatos virágokat festek a vászonra a mellemmel. Amikor felébredtem, úgy döntöttem, hogy ezt kipróbálom a valóságban is. Aztán valaki megvette az egyik festményemet, amire azt mondta, hogy csodálatos. Ez nagyon ösztönzőleg hatott rám” – nyilatkozta Victoria Szentpétervárról.

És persze nem szabad megfeledkeznünk arról az ausztrál festőművészről, aki természetesen nem mellével keni a vászonra a festéket, hanem péniszével. Tim Patch, művésznevén Pricasso egy korábbi interjúban elmondta, bizony nem könnyű ilyen bizarr „eszközzel” dolgozni, ugyanis a festék nagyon szárítja a bőrt. Hogy pénisze minél jobban bírja az extrém igénybevételt, speciálisan előkészített vásznakra keni fel műveit, és a nagyobb felületeknél a fenekét is beveti.