Josef Fritzl ugyan nem adhat interjúkat, de frissen szabadult cellatársa igen, és hülye lenne nem megtenni, hisz nyilván jó pénzt keres vele. Pont emiatt nem tudható persze biztosan, mennyi a valóságtartalma sztorijának, ami szerint Josef Fritzl meg akart szabadulni 24 éve a pincében tartott lányától, meg a lány tőle született gyerekeitől, és úgy tervezte, meggyilkolja és savban feloldva tünteti el titkos családját.

A 75 éves Josef Fritzl letartóztatása után került három hónapra közös cellába a 19 éves gyújtogatóval, Patrick Jacobbal a St. Pölteni börtönben. Az amstetteni rémként elhíresült Fritzl 24 évig tartotta Elisabeth nevű lányát a családi házának pincéjében létrehozott bunkerban, több mint 3000 alkalommal erőszakolta meg, és hét gyermeket nemzett neki - mindezt úgy, hogy a házban vele élő neje állítólag nem tudott férje kettős életéről. Jacob szabadulása után a Sunnak mesélte el, miket hallott cellatársától: például azt, hogy már elege volt a kettős életből, és úgy tervezte, felszámolja a pincében tartott családját.

Nyugalomra vágyott

“Azt mondta, öregkorára már nyugalmat akar, és hogy két választása van: vagy elengedi őket és feladja magát, vagy kiirtja őket” - állítja Jacob a lapnak. “Azt is eltervezte, hogyan öli meg őket, és hogy szerinte az lesz a legjobb, ha savban oldja majd fel a holttesteiket, mert így a titkos családja minden nyomát meg tudja semmisíteni. Így soha senki nem tudná meg, mit tett. Mind eltűnnének. Mindent részletesen kitervelt.”

A 75 éves Fritzl a jelek szerint tehát közel járt ahhoz, hogy akár meg is úszhassa tetteit. Lánya, a most 44 éves Elisabeth hét gyereket szült neki az elmúlt 24 évben: a 21 éves Kerstin, a 20 éves Stefan és a 7 éves Stefan éltek vele a pincében - ők lettek volna tehát az áldozatok -, míg a 18 éves Lisát, a 16 éves Monikát és a 14 éves Alexandert Fritzl és neje közösen nevelték a pince feletti otthonukban. Fritzl állítólag azzal magyarázta nejének a három gyerek feltűnését, hogy azokat elbujdosott és ismeretlen helyen tartózkodó lányuk szülte, és adta oda neki, hogy neveljék fel helyette. A hetedik gyermek, Michael pár nappal születése után halt meg, Fritzl ellen az ő halála miatt gyilkossági vádat is emeltek.

Kettős élet, kettős személyiség

A gyújtogató arról is beszámolt a lapnak, hogy Fritzl végig önigazolást keresett tetteire: mint mondta, lányát például “a saját érdekében” zárta be a bunkerba, hogy megvédje. “Úgy gondolta, hogy Elisabeth drogozik. Én fiatal és naiv voltam, úgyhogy eleinte még hittem is az érveinek. De idővel rájöttem, hogy csak manipulálni próbál”.

Patrick azért került közös cellába Fritzllel, mert korábbi cellatársa dohányzott, amit az ő asztmája nem viselt jól. Új cellatársához képest azonban lehet, hogy inkább az asztmát választotta volna: “Amikor először megláttam, hogy ő lesz az új lakótársam, megrettentem, nagyon megrémültem. Nem vagyok büszke arra, amit tettem, de az csak egy tinédzserkori botlás volt. Hogy zárhattak össze egy ilyen szörnyeteggel?” Fritzl viszont próbált apáskodni felette, és ezzel egy időre el is kábította a fiút: “Meglepett, milyen barátságos. Sose gondolta volna róla senki, mit tett valójában. Igazából két Fritzl van: egy, aki odafenn normális életet élt, meg a másik, aki az alagsorban erőszakolgatta a saját lányát. Felém többnyire a normális arcát mutatta, de idővel a másikat is megismertem”.

Patrick szerint az is csak szerencse kérdése, hogy a bunkerban tartott család nem végezte valóban a savas kádakban. “Nem kellett meghoznia a döntést, de biztos vagyok benne, hogy megtette volna, ha lehet. Van olyan gonosz. Próbálta eljátszani, hogy jó ember, mert nem ölte meg a családját, és szabadon engedte volna őket, de ez teljes képtelenség”.

Az amstetteni rémet 2008. ápriisában tartóztatták le, és jó eséllyel egész hátralévő életét kényszergyógykezelési intézményben fogja tölteni. Ennek ellenére rengeteg rajongója van, akik cellatársa szerint naponta több tucat levélben biztosítják róla, mennyire felnéznek rá.