A floridai Silver Springs Shores városában kissé morbid fordulatot vett egy betöréses lopás: pár fiatal ugyanis néhány értéktárggyal együtt két urnát is elvitt egy asszony házából, és később szippantottak a hamvakból. Miután rájöttek, hogy a furcsa por valójában nem kokain volt, tóba dobták az urnákat, de mégis lebuktak.

Pár fiatal december tizenötödikén betört egy asszony házába a floridai Silver Springs Shores városában, és számos értéktárgy mellett elvittek két hamvakkal teli urnát is – közölte a sajtóval szerdán a helyi rendőrség szóvivője. Az egyik urnában a nő édesapjának hamvai voltak, a másikban pedig két kedvenc kutyájának a maradványai. A 19 éves Waldo Soroa, a 18 éves Matrix Andaluz és a 19 éves Jose David Diaz Marrero azóta lebukott, és természetesen le is tartóztatták őket. Hármójuknak egyébként volt két fiatalkorú társa is, de az ő nevüket nem közölték az illetékesek – írja a Daily Mail.

A történetben nemcsak az az egyetlen bizarr csavar, hogy a fiatal betörők, akik egyébként még némi ékszert, és elektronikai eszközöket is magukkal vittek, két urnát is elloptak. Mint kiderült, a kábítószerre vágyó fiatalok szippantottak egy keveset a hamvakból. A nyomozók akkor tudták meg, hogy pontosan mi is történt a hamvakkal, amikor egy másik betörési kísérlettel kapcsolatban letartóztattak öt tinédzsert. „Hamarosan kiderült, hogy a gyanúsítottak felszippantották a hamvak egy részét, mert azt hitték, hogy kokain” – olvasható a jelentésben.

Miután a fiatalok észrevették tévedésüket, felvetették, hogy visszaviszik a maradékot, később azonban egy közeli tóba dobták a hamvakat, mert nem akarták, hogy az urnákon lévő ujjlenyomatok elvezessék hozzájuk a nyomozókat. A rendőrségi búvárok megpróbálták a felszínrehozni a hamvakat, a fiatalokat pedig számos más bűntett miatt rács mögé dugták. Egyébként a sztárok körében volt már példa arra, hogy egy drogfüggő illető hamvakat szippantott fel.

Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa 2007-ben azt nyilatkozta a NME magazinnak, hogy felszippantotta édesapja hamvait némi kokain kíséretében. Menedzsere szerint a zenész csak viccelt, Richards azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ez tényleg megtörtént, és 2010 őszén ismét felelevenítette a történteket. „Az igazság az, hogy miután apám hamvait hat éven keresztül tartottam egy fekete dobozban, mert nem tudtam rávenni magam, hogy szétszórjam a szélben. Végül ültettem egy erős tölgyet, hogy ott szórjam szét a hamvakat. Ahogy levettem a doboz fedelét, egy finom fuvallatnyi hamu a kerti asztalra került. Képtelen voltam csak úgy lesöpörni, ezért az ujjammal áttörölgettem, és felszívtam a maradékot."