Egyelőre hatósági beavatkozás nélkül kezeli a Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola Speciális Szakiskolája azt a szexuális aktust, amelynek során az egyik fogyatékkal élő, 17 éves diáklány orálisan kielégítette hasonlóan sérült iskolatársát. A lány az iskola férfivécéjében, az egyik szünet alatt részesítette testi örömökben a fiút, aki egyik, az aktust végignéző osztálytársával azzal heccelte a lányt, úgysem meri megtenni.

Már volt egy korábbi fegyelmije, ezért kirúgta az iskolából a fogyatékkal élő diákokkal foglalkozó Kecskeméti Műszaki Iskola Speciális Szakiskolájának vezetősége azt a tanulót, akit másfél hete orálisan kielégített egyik 17 éves diáktársa az egyik órai szünetben. Az aktust végignéző fiút és az azt végrehajtó lányt mindössze megrovásban részesítették, miután a diáklány beismerte a kalandot – számolt be a hírről a Delmagyar.hu. Az iskola igazgatója, Leviczky Cirill a lapnak elmondta, a diákokkal és a szülőkkel is átbeszélték az iskola vécéjében történt orális aktust, és ha a szülők kérik, felajánlják az iskolapszichológus segítségét.

Addig heccelték, amíg belement

A Baon.hu úgy tudja, a diáklány azután elégítette ki az iskolatársát – amit annak osztálytársa is végignézett –, hogy a fiúk azzal heccelték, úgysem teszi meg. „Nem történt nemi erőszak. Az viszont sajnálatos tény, hogy körülbelül másfél hete az utolsó, azaz az ötödik óra után egy 17 és fél éves lány két fiúval a férfimosdóba ment. A bent történtekről már ellentmondóak a nyilatkozatok, annyi biztos, hogy legalább az egyik fiút önszántából orálisan kielégítette.”

„A lány édesanyja fordult az iskolához segítségért, miután lánya otthon részletesen beszámolt az aktusról. Ő ugyanis semmi kivetnivalót nem talált abban, amit csinált” – nyilatkozta a Baon.hu-nak Madaras Edit. Az intézményegység vezetője leszögezte: a diáklány édesanyjától úgy tudja, a lány már túl van egy komoly kapcsolaton, és már szexuális tapasztalattal is rendelkezik, így nem érte lelki megrázkódtatás a történtek miatt, azóta is rendszeresen jár iskolába, szemben az aktust végignéző fiúval. Madaras Edit hozzátette: a lány csak nemrég került az iskolába.

A rendőrség nem avatkozhat be

A speciális intézmény vezetősége abban állapodott meg a lány édesanyjával, hogy gyermekét pszichológushoz viszi, és a látogatásokról igazolást mutat be az igazgatóknak. Valamint, ha kérik, az iskolapszichológus segítségét is igénybe vehetik. Bár a lány beismerte a szexuális kalandot, fogyatékossága miatt felmerülhet a szemérem elleni erőszak bűncselekménye. Mint azonban azt a Bács-Kiskun megyei rendőrség szóvivőjétől, Mihályné Bornemissza Eleonórától megtudtuk, a hatóságokhoz egyelőre nem érkezett magánindítvány, ezért nyomozást sem tudnak indítani az ügyben. A törvény szerint az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, valamint a megrontás csak magánindítványra büntethető.