Ellátogattunk a szombat esti Siketek Báljára, ahol megnéztük a Miss Deaf Hungary 2011 szépségversenyt is, amin természetesen a legszebb siket lányt választották meg. A győztes a budapesti Csetneki Csilla lett, aki turizmus-vendéglátást tanul.

Minden egészben

A verseny egy laza félórás csúszással kezdődött, de legalább megtudtuk, hogy a Halloke Egyesület közreműködésével szervezték, és kiderült az is, hogy ez eredetileg egy sportbál volt, csak mostanra átalakult. Elmondták, hogy fontos a hagyományőrzés is.Aztán sorra kivonultak a versenyzők, mindenki bemutatkozott, aztán feltettek nekik egy-egy kérdést, amire ki rövidebben, ki hosszabban válaszolt. Volt, akitől azt kérdezték, hogy mi a legszebb emléke, volt, akinek arra kellett válaszolnia, hogy szívesebben beszél-e, vagy inkább jelel.

Miss Deaf Hungary 2011!

A bemutatkozást követően mindenki valami műsorral készült. Ebben voltak aránytalanságok, az egyik csaj csak két percet táncolt, miközben egy bűvészkedő legalább öt-hat percet is eltöltött a színpadon. A lányok fordulói után egyébként még egy ritka hosszú videóban bemutatták a 2009-es győztest, Léh Adriennt, utána divatbemutató, árnyjáték és táncbemutató is volt. Az egész estét egy tolmács segítette, aki az első sorban ücsörgött, de néha felpattant, hogy kisegítsen valakit, aki a színpadra keveredett.

A Görög Zita, Bálint Antónia, Harsányi Levente és Szabó Gergely, divattervező zsűri négyesből Harsányi körülbelül egy órával az eredmény kihirdetése előtt lelépett, mosolyogva bejelentve, hogy ő már tudja, ki lesz a győztes, majd rövid várakozás után bejelentették, hogy a közönség-díjat Ádám Alexandra nyerte, a Miss Deaf Hungary 2011 pedig Csetneki Csilla lett. A virág, a korona és a floridai döntő mellé Répás Lajos, aki sajnos nem tudott eljönni, felajánlotta azt is, hogy a hallók szépségversenyét a sokadik fordulóban kezdheti.

"Három éves koromban lettem hallássérült, úgyhogy megtanultam beszélni, ráadásul nem olyan közegben éltem, hogy meg kellett volna tanulnom a jelnyelvet" – mondta a Velvetnek a győztes, huszonegy éves Csetneki. "Léh Adrienn, a 2009-es Miss Deaf Hungary hívott meg személyesen a versenyre, akivel egy iskolába jártunk" – említette. Mint mondta, remélte, hogy benne lesz az első háromban, és persze, meglepődött, hogy ő nyerte a versenyt. Bálint Antónia egyébként arról beszélt a végeredmény kihirdetése előtt, hogy három különböző karaktert szerettek volna kiválasztani, és szerintük nem baj, ha nem az éppen aktuális trendet képviselik.