Kaszkadőrrel a szárnyán zuhant le a repülőgép

2011.03.23. 11:27
Egy texasi légiparádén vett részt Kyle Franklin és felesége, ahol legújabb számukat mutatták be, amikor a mutatvány közben leállt a gép motorja. A pilóta sikeresen letette a gépet, de a szárnyon ragadt neje súlyosan megégett, ahogy megpróbált visszamászni a pilótafülkébe.

Testének nagyjából 70 százalékán szerzett súlyos égési sérüléseket még a múlt hétvégén az a 25 éves kaszkadőrnő, aki férjével lépett fel egy texasi légiparádén, de a gépük a mutatvány közben lezuhant.

Franklinék a Pirated Skies című gyakorlatot adták elő, amiben a feleség kiáll a gép szárnyára, hogy onnan kardozzon a pilótafülkében ülő férjével, aztán a szárnyhoz erősíti magát, és pörögnek néhányat a levegőben. A gép motorja viszont a mutatvány felénél leállt, Amanda Franklin pedig nem tudott időben visszamászni a pilótafülkébe - írja a Daily Mail.

“Tudtam, hogy túl lassúak vagyunk, és túl alacsonyan” - mondta a balesetről a 31 éves férfi, akit szintén égési sérülésekkel szállítottak a Sant Antonio-i kórházba.

Felesége rosszabbul járt, amellett, hogy testfelületének nagy része megégett és több csontja is eltört, légzési nehézségei is vannak.

A balesetről több néző is készített felvételt, ezeken látszik, ahogy zuhanás közben Amanda Franklin megpróbál bemászni a pilótafülkébe, de nem tudja magát kiszabadítani a biztosítókötelekből, ezért a zuhanás után kigyulladt gépben ragadt. Férje próbálta menteni, de hiába égette össze a karjait és a felsőtestét, nem sikerült neki.

“Odarohantam a tűzhöz. Hallottam Amandát. Sikoltozott. Nem lehetett gyorsan kiszabadítani” - mondta a nőt végül megmentő Eddie Oliveres, a parádén dolgozó egyik munkás. A férfi a tűzoltók egyik erővágóját kapta fel, azzal vágta el a nőt biztosító pántokat.

A pár a légi kaszkadőrködés megszállottja, már a szüleik is ezzel foglalkoztak. Bobby Younkin és Jimmy Franklin jó barátok voltak, de 2005-ben egy hasonló légibalesetben életüket veszették. Ők két külön géppel repültek, de egy parádén összeütköztek. Franklinék, akik a 2005-ös baleset után néhány hónappal házasodtak össze, honlapjukon azt írják, szerelmükkel és munkájukkal viszik tovább apáik örökségét.

“Szerelmük a repülőgéproncsok hamvaiból született, légi kaszkadőri képességeik pedig azt bizonyítják, hogy apáik öröksége azt a sorsot rendelte el nekik, hogy repülőgépek szárnyain táncoljanak” - áll a honlapon.