Missouri egyik gimnáziumában január és március között többször is betört a gimisek szekrényébe egy FedEx egyenruhás fiú, hogy magáncélra használja azok alsógatyáit. A biztonsági felvételeknek köszönhetően könnyen azonosították a 19 éves perverz exdiákot. Letartóztatták, akár hét év börtönt is kaphat.

Ritkán hallani ennyire elképesztő történetet, mint amilyen a 19 éves John Gallagheré, akit azért tartóztattak le, mert rámaszturbált iskolatársai alsógatyájára. Az exdiák John Gallagher 11 alkalommal ment be az iskolába január és március között, hogy kiélje a vágyait. Az iskola biztonsági kamerája rögzítette az esetet – írta meg a kctv5.com.

Használt óvszert hagyott az egyik diák edzőcipője mellett

A rendőrségi feljegyzések szerint két diák is üldözni kezdte a FedEx egyenruháját viselő John Gallaghert egyik reggel, amikor a szekrényeiknél látták március 23-án. Egy másik diák két nappal korábban jelezte, hogy használt óvszert talált az edzőcipőjéhez kötve a zárt szekrényében  – jó ideig azt hitte, csak barátai viccelték meg, ezért nem szólt azonnal a nem mindennapi ajándékról.

Kivette a szekrényekből az alsógatyákat, a padlóra tette és maszturbált

A biztonsági kamerák felvételeit visszanézve a nyomozók azonosították az álruhás betörőt, és letartóztatták a 19 éves John Gallaghert. A perverz fiatal az iskola nyitott ablakán át jutott be az épületbe, a zárt szekrényekből ellopta az alsógatyákat, a padlóra tette és azokra maszturbált. A 19 éves fiú akár hét év börtönt iskaphat, ha elítélik.

A szakember szerint ez már nem a 'majd elmúlik' kategória

A Velvet az eset kapcsán megkérdezte Dr. Bede Zsuzsanna szexuálpszcihológust. "Amikor egy tárgyhoz kötődik a szexuális izgalom, akkor fetisimzusról beszélhetünk. Az önkielégítés szerepe csökken, ha van kivel megélni a szexet. Akkor nevezzük ezt perverziónak, ha felnőttkorban is megmarad az, hogy az illető tárggyal helyettesíti a partnert. Akkor már gond van, ha egy huszonéves jobban érzi magát egy tárggyal – a perverzió klasszikus definíciója az,  ha valaki csak egy bizonyos módon tud kielégülni, tárggyal, eszközzel, mert ezek nélkül nem képes a merevedésre. A fétis szempontjából lényegtelen, hogy a történetben homoerotika is van. Az ilyen esetekkel foglalkozni kell, mert ez már nem a 'majd elmúlik' kategória" – nyilatkozta a Velvetnek Dr. Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus.