Az amerikai nő éppen azt vette fel, ahogy szemétkednek a kamionosok, amikor váratlanul becsapódott egy léc a szélvédőn, ami kis híján az ülésbe szegezte. Mint mondta, olyan sokkot kapott, hogy még akkor is alig tudott beszélni, amikor a rendőrséget hívta.

A negyvenéves Wendy Cobb éppen azt filmezte a telefonjával, ahogy az észak-karolinai főúton az egyik kamion beállt a másik mellé, vélhetően azért, hogy vicceskedve feltartsák a forgalmat. Ahogy a Jalopnik autós blognak elmondta, mindig felveszi a veszélyesen vezető kamionosokat. "Mindig azt mondogatom, hogy elküldöm a cégeknek, hadd tudják meg hogyan képviselik őket az utakon, de soha nem teszem" – magyarázta.

Aztán egyszer csak beszaladt egy léc a szélvédőn (0:33).

Mint mondta, a deszka az úton hevert, több másikkal együtt. Az előtte lévő teherautó felcsapta, nekivágódott az utánfutónak, majd az szélvédőjébe fúródott. "Nem tudom, miért nem sikítottam, vagy káromkodtam, vagy sírtam. Szerintem simán sokkot kaptam. Alig tudtam kimondani a szavakat, amikor a rendőrséget hívtam" – írta a blognak. A becsapódásban egyébként senki nem sérült meg.

A baleset április elsején történt, ezért többen azt hitték, csak valami bolondok napi tréfa. A videót Cobb csak azért töltötte fel a Youtube-ra, mert kíváncsi volt a fia, hogy elérik-e vele az ezer nézőt. A negyven másodperces filmet azóta már majdnem egymillióan látták. A kommentelést viszont kénytelen volt letiltani, mert sokan azzal piszkálták, hogy minek filmezett vezetés közben.