„Babafotós, pusztító humorral” – így határozza meg magát Mariel Clayton. A kanadai művész honlapjának címét azért kezdték el az internetezők egymásnak küldözgetni, mert a hölgy precízen berendezett babaházakban tomboló, pszichopata Barbie babákat fotóz. Vagy olyan Keneket, akiket egy lila műfarokkal szögeztek falra. „Nem vagyok férfigyűlölő, nem molesztáltak gyerekkoromban, nem vagyok „darkos”, „zavart” vagy „lelkileg sérült”...Csak ezt-azt nagyon viccesnek találok” – mutatkozik be Facebookos oldalán.
Az általa megörökített életképek mindegyike házon belül, egy-egy szobában játszódik. Barbie általában nem meztelen, pont ugyanúgy néz ki, mintha egy kislány most vette volna ki a dobozból – csak éppen pusztulás, halál és megcsonkolt Kenek, esetleg vidáman játszadozó gyerekek veszik körül. A legzavaróbb érzés ezzel a valódi Barbie-sággal kapcsolatban talán pont ez: ez a babamosoly ijesztően pszichopatoid, holott a fotós semmit sem változtatott az eredetihez képest. És mély megdöbbenésünkre arról sincs tudomás, hogy a Mattel (a Barbie-gyártó) tiltakozott volna a hölgy művészete ellen.
Clayton a streetcouch.com-nak adott interjújában kifejtette: gyűlöli Barbie-t, és azt, hogy az ideálisnak tekintett nő a valóságban nem létezik. “Nem lehetsz olyan, mint ő, hacsak nem élsz mindazzal, amit egy óceánnyi hidrogén-peroxid, huszonhét plasztikai műtét és az intelligencia teljes hiánya adhat. Ezért is irritál ennyire, hogy ezt a játékot választják az anyák kislányaiknak, akik megpróbálnak versenyezni vele.”
A fotóművész azt is kiemelte: az olyan fiús játékoknál, mint a GI Joe vagy az Action Man, az egyes figuráknak volt személyisége, mélysége és értelme, emiatt pedig alkalmas volt arra, hogy a gyerek történeteket találjon ki köréjük. Barbie-val kapcsolatban viszont csak két dolog biztos: hogy lány, és lehet öltöztetni.
Legelső, Barbie-témájú képe azt ábrázolta, ahogy a csodanő öngyilkosságot követ el egy fürdőkádban, amiért Ken elhagyta egy másik férfiért. A babái csak ezek után fordultak a műanyagpasik ellen, Clayton szerint valószínűleg csak azért, mert baromi viccesnek találta. Egy idő után pedig egyre jobban izgatta a túlcukrozott tündibündiség és az elemi gonoszság kettőse. Bevallottan autodidakta fotográfus, aki szerint munkái nem valók mindenkinek, de ő jól szórakozik.
„Egy tokiói boltban tett véletlen látogatás során ismerkedtem meg a japán miniatűrökkel, rajtuk keresztül pedig az általuk elmondott történetekkel. Amióta magam is babákkal dolgozom, egyre jobban izgat, mi mindent lehet velük kezdeni, és hogy a legcsekélyebb gesztus vagy elhelyezés is milyen sokatmondó” - írja honlapján.
Korábban azt is tervezte, hogy a hét fő bűnt is megfotózza, de végül elvetette az ötletet, mondván, nem tudná úgy megvalósítani, hogy újat mondjon. Ráadásul, mint írta, hétnél jóval több bűnt ábrázolt már, "úgyhogy végül is minek?". Facebookos rajongóinak azt is bevallotta: gyakran tör rá az aggodalom, hogy vajon megfelel-e a vele szemben támasztott elvárásoknak. Most éppen alkotói szünetet tart - legalábbis a babás képeket mindenképpen szünetelteti egy időre.
A sokkoló vagy csak szokatlan Barbie-s életképek mellett klasszikus beállításokban is fotózta már a plasztikcicákat, például tejet öntő lányként. Azok a felvételek azonban kevésbé kidolgozottak, mint a rendkívül részletgazdag "pusztítási helyszínek", amelyeken elsőre néha fel sem tűnik, hogy mi van a karácsonyfa alatt, vagy hogy a levágott babafejek nem csak áznak, hanem kovászolódnak a babafürdőkádban, esetleg simán csak szexisek. Valószínűleg így játszott volna Bret Easton Ellis, ha gyerekkorában babázhat.