Nyöszörgést hallottak egy fatörzzsel a földhöz nyomott deszka alól a máltai állatvédők, amikor a sziget keleti részén található Birżebbuġa környékén kutattak egy másik ügyben. Amikor felemelték a deszkát, egy kutya pofája került elő, akinek a testét beásták a földbe.
Az állat pofáját és a végtagjait összekötözték, és mint kiderült, többször fejbe is lőtték, a koponyájából ugyanis később negyven sörétet szedtek ki a Ta' Qali kórházban. A Starnak elnevezett keverék kutya végül túlélte a támadást, és miután története a médiába is bekerült, legalább húszan szeretnék azóta örökbefogadni.
A botrányos történet végigsöpört Máltán, ahol az állatkínzásért kiszabható legsúlyosabb büntetés egyévi börtönbüntetés, vagy 46,500 eurós pénzbüntetés azaz körülbelül 13 millió forint. Egy függőben lévő javaslat szerint 50 ezer euróra emelnék a büntetést, de a börtön megmaradna. Az állatvédők ezt keveslik.
A kutya Facebook-oldalának azóta 25 ezer rajongója lett. Az egyik felháborodott kommentelő azt írja, hogy minél több ilyen történik, annál jobban utálja az embereket, míg más azt mondja, hogy cserben hagyják a szavak, és meggyőződése, hogy az emberi fajnak sokért kell majd felelnie. Azonban nem csak az interneten zúgolódnak az emberek, egy helyi ékszerész például 250 eurós ajándékutalványt ajánlott fel ösztönzésként.
A Daily Mail információi szerint Starnak küldtek már pokrócot Kanadából, és érkezett támogató levél az amszterdami tűzoltóktól is. Az elszenvedett traumák miatt azonban egyelőre még nem adják örökbe senkinek.