Akárcsak minden 7 és 14 év közötti thai tanuló, egy új törvénynek köszönhetően a 11 éves Supatra Sasuphan megkapta saját személyi igazolványát. Bár a hobbijait tekintve nem különbözik kortársaitól, betegsége miatt sok mindenen ment keresztül. A kislány Ambras-szindrómában szenved, vagyis szinte egész testét szőr fedi, az arcán a legsúlyosabb a helyzet. Szerencsére már megbarátkozott állapotával, de azért reméli, hogy egyszer megtalálják majd a megfelelő gyógymódot.

A középkor óta csupán ötven emberről tud a világ, akik egy ritka kromoszóma rendellenességben, az Ambras-szindrómában szenvednek. Mielőtt ismert lett volna ez a betegség, csak vérfarkasként emlegették azokat az embereket, akiknek testét sűrű szőrzet borította. Ebben a betegségben szenved a 11 éves thai kislány, Supatra Sasuphan is, aki nemrég válthatta ki élete első személyi igazolványát, csak úgy, mint minden 7. életévét betöltő thai gyerek. A személyi segítségével a szülőknek nem kell fizetniük az egészségügyi szolgáltatásokért.

A kislány szinte egész testét - hol több, hol kevesebb - szőr borítja, és az orvosok semmilyen kezeléssel nem tudnak rajta segíteni. Születése után még operálni is kellett betegsége miatt. „Nem kapott levegőt, mert az orrlyuka csupán 1 mm átmérőjű volt. Az első három hónapot inkubátorban töltötte. Összesen tíz hónapot töltött a kórházban, nagyon aggódtunk miatta” - nyilatkozta a kislány apja. Supatra Sasuphant két évvel később ismét megműtötték, és most már nincs gond a légzésével. „Ugyanolyan, mint a többi vele egykorú kislány. Sajnos a foga lassan nő, és nem lát túl jól.” – tette hozzá az apa. A gyermek kétéves korában próbálkoztak a lézeres szőrtelenítő kezeléssel is, de semmit sem használt, csak annyit értek el vele, hogy még sűrűbben nőtt vissza a szőr – írja a Daily Mail.

Egyelőre annyit tudnak tenni, hogy édesanyja rendszeresen visszavágja a szőrzetet. A kislány ráadásul csak babasampont használhat fürdéskor, mert minden másra allergiás – írja a Daily Telegraph.  „Már megszoktam a külsőm....Néha azonban olyan hosszúra nő a szőröm, hogy nem látok tőle. Remélem, egyszer majd megtalálják a  megfelelő gyógymódot ” – nyilatkozta Supatra Sasuphan, aki a betegségét leszámítva teljesen olyan, mint a többi kislány: szeret úszni, táncolni, zenét hallgatni és barátaival lenni, imádja a mesék, rajzfilmek világát. Ha felnő, orvos szeretne lenni, jelenleg a matek a kedvenc tantárgya.

Szerencsére Supatra Sasuphan nagyon népszerű az osztálytársai körében, bár eleinte voltak, akik nem tudták megállni, hogy ne gúnyolják külseje miatt. „Korábban előfordult, hogy majomképűnek hívtak, de mostanában nem történt ilyen” – mesélte Sasuphan, aki nemrég  bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legszőrösebb lány a világon. „Nagyon boldog vagyok, hogy bekerülhettem. Sok embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy bekerülhessen. Nekem csupán pár kérdésre kellett válaszolnom” – méltatta a kislány.