18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Meztelen modelljei miatt tartóztatták le az utcai testfestőt

2011.08.13. 17:12
Nem a klasszikus testfestést műveli Andy Golub, akit nemrég meztelen modelljeivel együtt letartóztattak, mert New York utcáin alkotott. Golub számára nemcsak az a fontos, hogy a fejében élő képek nők testén jelenjenek meg, de az is, hogy a festés maga közterületen történjen.

“Nekem az a legnagyobb szórakozás, ha olyan helyen festhetek, ahol nagy hatást érhetek el. Amikor elkezdtem szabadtéren festeni, azzal egy olyan interakció jött létre, amibe bevonódott a közönség. Amikor az emberek egy meztelen modellt látnak, azt mondják “Nahát!”. Máshogy látják tőle a dolgokat” - mondta a 45 éves New York-i festőművész, Andy Golub a New York Postnak nem sokkal azután, hogy egy napra rács mögé került, amikor július 30-án a Times Square-en festegetett meztelen modelljeire.

A festő mellett két modelljét is megbilincselték a rendőrök, annak ellenére, hogy a városban nem tilos a topless viselet, a modelleken pedig volt egy tanga. Végül 25 órával később engedték csak ki őket. Ez volt az első alkalom, hogy Golubot le is tartóztatták, miközben festett, de a rendőrökkel már többször meggyűlt a baja.

“Éveken keresztül csak vászonra festettem. Aztán elkezdtem olyan különféle tárgyakra festeni, mint autók kipufogójára, autókra, szörfdeszkákra. Nagyon jó volt, ahogy a művészet és a tárgy interakcióba léptek egymással” - mondta a festő a New York Postnak. Hozzátette, innen már csak egy lépés volt, hogy élő embereket fessen, és amikor elkezdett meztelen modellekkel dolgozni, akkor érezte teljesen magáénak a művészetét. “Amikor elkezdtem embereket festeni, észrevettem, hogy sokkal többről van szó, mint a test formáját megfesteni. Minden embernek saját személyisége van, saját energiái, amiket be tudsz építeni a festményedbe” - mondta Golub.

A művész New Yorkban már helyi hírességnek számít, annyira, hogy már egyre ritkábban kell modelleket bérelnie: sokan önkéntesen vállalják a testfestést, mert látták a korábbi munkáit. Bár sokkal több nőt fest, mint férfit, Golub szívesen dolgozik mindkét nemmel.

A jelenlegi letartóztatása ellenére úgy érzi, hogy a New York-i látnivalók része lett az évek során, annyi turista nézi meg. “Nagyon sokféle ember megfordul itt. Sokszor hallom azt, ahogy azt mondák “Ilyet csak New Yorkban látsz”. Ezt a kifejezést sokszor mondják, miközben festek. Örülök, hogy a helyi élmények része vagyok” - mesélte a festő.