Gyerekcsíny miatt halt meg egy 85 éves asszony az ohiói Circleville-ben, egy 18 és egy 19 éves fiú ugyanis jó mókának gondolta, ha letakarnak egy útkereszteződéstől nem messze elhelyezett stoptáblát. 80 éves húgát még kórházban ápolják, neki az egyik lábát kellett amputálni.

Két ohiói fiatal nagyon unatkozott a vakáció alatt, ezért augusztus 17-én műanyagzsákkal takartak le egy útkereszteződés közelében felállított stoptáblát, hogy történjen már valami. Történt is: a 80 éves Jeanne Shea nem vette észre a jelzést, ezért lassítás nélkül haladt a Huber-Hitler úton, délután négy körül. A kereszteződésben kocsija egy másikba csapódott.

Annak vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, ám Shea-t jelenleg is kórházban ápolják – egyik lábát térd fölött amputálni fogják. 85 éves nővére, Mary Spangler a helyszínen meghalt. Elhunytáról húgát egyelőre nem értesítették – írja a dispatch.com.

Gyilkos tinik

A táblát letakaró fiatalok elég hülyén buktak le: a Facebookra posztolgattak arról, hogy mivel szórakoztatták  magukat az utóbbi időben – megemlítve a nejloncsomagolású jelzést is. A szöveg a baleset után nem sokkal eltűnt üzenőfalukról, ennek ellenére megtalálták és előzetes letartóztatásba helyezték őket. A 18 éves Derek W. Greenleenek és 19 éves társának, Seth R. Stonerocknak gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettéért kell felelniük.

Dwight Radcliff, a területileg illetékes sheriff tájékoztatása szerint amint kiderültek Sprangler asszony halálának körülményei, az irodájában folyamatosan csörgött a telefon, annyi bejelentés érkezett a két fiú Facebook-posztjairól.

A hatóságok ezek után rövid nyomozás után megtaláltak azt a videófelvételt, amelyet a helyi Walmart biztonsági kamerái rögzítettek, és amelyen látható, hogy a két fiatal férfi bevásárol tettéhez. Jeffrey Catri helyettes területi ügyész elmondása szerint az elkövetők először viccesnek gondolták a dolgot. 25 ezer dolláros (csaknem 4,7 millió forint) óvadékért cserébe szabadulhatnának, de öt év börtön néz ki nekik. Egyébként idén végeztek a középiskolában, egyikük a suli golfozósztárja volt, másik pedig a kosárlabdacsapat ásza. Ezelőtt egyikük sem szerepelt rendőrségi nyilvántartásban.