Két francia feminista csoport is azért tüntet, hogy kiirtsák a mademoiselle kifejezést a francia nyelvből, szerintük a kifejezés szexista és hímsovén. A Velvet megtudta, hogy Magyarországon a kisasszony erősen a szűz lány fogalmához kapcsolódik, és avítt kifejezés, azonban az asszonyomozás hímsovén Ugyanis csak olyan nőkre illik azt mondani, asszonyom, akik a férjüknek köszönhetően lettek ismertek, mint például Beja asszony. Minden más esetben a ranghoz kell tenni az asszony formációt, például osztályvezetőasszony.

A francia feministák komolyan veszik magukat, Karacsigate és más belpolitikai problémák ide vagy oda, kedden két feminista csoport is azért tüntetett, hogy a hivatalos szóhasználatból végleg tűnjön el a kisasszonyozás, azaz a mademoiselle szó. Azzal érvelnek, hogy egyrészt a mademoiselle szexista és lekezelő, másrészt a kifejezés férfi megfelelőjét, a damoiseau szót már régen eltávolították a francia nyelvből.

Mademoiselle minden egyedülálló, 30 év alatti nő

A franciák azokra használják a mademoiselle (kisasszony) kifejezést, akik ránézésre 30 év alattiak, és akiről nem feltételezik azt, hogy van férjük. Ellenkező esetben madame-nak szólítják a nőket. Ez a fajta nyelvi megkülönböztetés nemigen használatos más európai nyelvekben, Németországban a mademoiselle szó megfelelőjét, a Fräulein szót 1972-ben betiltották. Ezzel szemben az angol nyelvben máig is használatos a miss kifejezés. A francia feministák most mindenesetre azt követelik, hogy a nőkre a madame szót használják általánosan, és hanyagolják a mademoiselle-t a hivatalos iratokon és a vállalati szférában.

Magyarországon az asszonyozás hímsovén

"Magyarországon régies, avítt a kisasszony formáció, erősen a szűz lány fogalmához kapcsolódik" - tudta meg a Velvet Görög Ibolya protokollszakértőtől. Leginkább szállodarecepciósok használják, fontos vendég lányát szokták kisasszonynak szólítani. Azonban ez nem nevezhető szokásnak. "A helyes odafordulási szokás a rang-úr illetve a rang-asszony. Az asszony itt nem azt jelenti, hogy volt-e fiúval vagy nem volt fiúval, hanem hogy nő tölti be azt a rangot. Például Tóth Éva előadóasszony, osztályvezetőasszony. Férfiaknál, ha nincs rangja, akkor családnév és úr formációt használjuk, ha van rangja, akkor nem lehet Kovács úr, mert akkor már igazgató úr. A nőknél viszont a keresztnév és magázás a helyes, nem is lehet mást mondani, mert nincs a Mrs. Brownnak  vagy Mme Chevalier-nak megfelelője. Nálunk az asszonyozás kicsit hímsovén, keresztnév és asszony csak akkor lehet, ha valaki a férje után ismert, például Dalma asszony az a Mádlné, Beja asszony a Győzike felesége" - mondta a Velvetnek a protokollszakértő.

Ismeretlenekre lehet csak használni, hogy asszonyom, uram

Hozzátette, akkor lehet csak az uram, asszonyom szavakat használni, ha ismeretlen az illető, például az utcán, mert ha neve van, akkor az már lefokozás. "Ha azt mondja a tévériportban az interjúalany Kálmán Olgának, hogy Olgácska, akkor az elájul. Ő szerkesztőasszony. Ha pedig azt mondja a riporter az interjúalanyának, hogy uram, akkor az egy senki" – magyarázta a protokollszakértő.

Az asszonyom formáció minden ismeretlen nőre megfelelő jelző, a farmerben és pólóban a piacon sétálgató huszonévesekre is. A hölgyem kifejezés, ami a hermelin szóból származik azonban már nem, ehhez leginkább tüllfátyol és csipkekesztyű társul. És természetesen a kisasszony sem használatos kifejezés, túlontúl modoros.

Itthon ha valamiért, akkor az asszonyomozásért lehetne utcára vonulni, erre azonban nálunk még nem akadt példa. A francia feministák egyébként nem először kampányolnak azért, hogy a mademoiselle-t kiirtsák a francia nyelvből. 1983-ban az akkori női esélyegyenlőségi miniszterasszony, Yvette Roudy is diszkriminációnak tartotta a mademoiselle szó használatát. 2006-ban az azóta is kitartóan tüntető Les Chiennes de Garde feminista csoport tüntetést szervezett a szó használata ellen. Ezt azóta minden évben megismétlik, hivatalos levélben szólítják fel a parlamenti képviselőket a mademoiselle betiltására - bár   feltehetően nagyobb port kavarna ügyük, ha pucér keblekkel hívnák fel a figyelmet, ahogy a FEMEN teszi.

A mademoiselle szó eredete

A mademoiselle szó a damoisele szóból ered, ami meg a latin domnicellából. A domnicella pedig a domina szó kicsinyítóképzős alakja, vagyis a ház úrnőjét jelölő szó kicsinyítóképzős variációja.
Eredetileg magas társadalmi státusszal rendelkező fiatal nőt jelölt, egy darabig férfiakat jelölő párja is volt a szónak, a damoisel. A szó a madame-mal ellentétben, ami arra utalt, hogy az illető nő a ház urának (monsieur, kb. szó szerint uram) az asszonya, arra utalt, hogy a kérdéses nő a ház urának a kislánya, tehát egy érintetlen, szűz nő.