Holly Van Voast az utóbbi pár hétben többször is meztelen felsőtesttel tűnt fel New York forgalmas pontjain, de akkor figyelt fel rá igazán a sajtó, amikor a Five című film premierjén szintén felül semmiben fotózta a sztárokat. Magamutogatása miatt bíróság elé is került, ahol szintén mellet villantott. A saját valóságshowra pályázó Van Voast azonban nem igazi topless paparazzó, vagy a nyilvános meztelenkedésért küzdő aktivista, hanem - saját meghatározása szerint - egy élő logó, amelynek a legfontosabb eleme a leragasztott mellbimbó, rajzolt bajusz és a szénaboglya haj.

Holly Van Voastnak, a mellmutogatása révén ismertté vált képzőművésznek szerdán jelenése volt a bíróságon, és jó szokásához híven ezúttal is pucérkodott egy keveset. A 45 éves Van Voast egy fekete kabátban érkezett, amitől gyorsan meg is szabadult, és így láthatóvá vált már sokat látott melle. A teremben lévők természetesen azonnal elhallgattak. „Nem tudtuk, hogy mit tegyünk” - nyilatkozta egy bírósági alkalmazott. Rita Mella bírónő úgy döntött, hogy talán jobb lesz, ha csak délután folytatják tovább a meghallgatást, arra hivatkozva, hogy nem tesz panaszt, amennyiben Van Voast elnézést kér.

Bocsika

Ez nem történt meg azonnal, bár a művésznőt ügyvédje, Franklin Schwartz figyelmeztette, hogy börtönbe is kerülhet a bíróság megsértése miatt. Van Voastot állítólag ez nem hatotta meg, inkább arról kezdett el beszélni, hogy mennyire sok mindent kellett eltűrnie az elmúlt pár hónapban, csak azért mert végigpucérkodta New Yorkot egy jó ügy érdekében, és milyen rossz az, hogy senki nem elég bátor ahhoz, hogy csatlakozzon hozzá a harcában. Holly Van Voast ugyanis nem ért egyet azzal, hogy a nyilvános meztelenkedést nem nézik jó szemmel a hatóságok. „Tudom, hogy egy kicsit túllőttem a célon azzal, amit a bíróságon csináltam” – bökte ki végül Van Voast, akinek ezen mondatát a bírónő bocsánatkérésként értelmezte.

A meghallgatás után Voast kifejtette, hogy nem szabadna ágálni a meztelenkedés ellen, történjen az bármilyen formában, hiszen a pőreség annyira alapvető, így jövünk a világra. A bírósági vetkőzés ötlete már akkor felmerült benne, amikor augusztusban megkapta az idézést. Igaz, ügyvédje nem akart rábólintani erre a merész ötletre. „Kicsit összezavarta a viselkedésem” – mondta Van Voast aktuális jogi képviselőjéről, aki csak szerdán kapta meg az ügyet. A 89 éves férfi elmondta, 62 éve dolgozik a szakmában, de ilyen ügyfele még nem volt.

Bimbótapasz + rajzolt bajusz = emberi  logó

A helyenként topless paparazzóként emlegetett Holly Van Voast a nyilvános pucérkodás híveként megmutatta már a mellét a Time Square-en, a Staten Island-i kompon, valamint a híres Grand Central pályaudvaron is. Igen, ezek miatt citálták bíróság elé. A New York-i illetőségű nő a rend kedvéért azért le szokta ragasztani mellbimbóit, és meztelen felsőteste, jellegzetes szőke frizurája mellett arról is felismerhető, hogy rajzolt bajuszt visel. Igazán híres pedig akkor lett, amikor szeptember 24-én feltűnt a Five című film premierjén. „Szerintem ez igazán remek. Tudják, kicsit sajnálom, hogy van rajtam ruha”- nyilatkozta Patricia Clarkson, a mellrákról szóló film egyik szereplője.

„Sokan észre sem vesznek, amikor elsétálok mellettük Manhattan utcáin. Nagyon tanulságos, hogy ki néz meg és ki nem” – nyilatkozta a Daily Beastnek Van Voast. A hírnév egyébként jól jön neki, ugyanis szeretne egy valóságshowt, amelyben rajta kívül transzvesztita barátai is feltűnnének.

Van Voast 1984-ben költözött New Yorkba, mert híres festő szeretett volna lenni, de végül grafikusként helyezkedett el, hogy ki tudja fizetni a számláit. Emellett folyamatosan filmezte a klubokban fellépő barátait annak reményében, hogy egy televíziós producer elég fantáziát lát majd bennük. Egyúttal az is kiderült, hogy ő nem is igazi  elkötelezett aktivista, a meztelenkedés, az exhibicionizmus tulajdonképpen egy marketingfogás a részéről, egy élő logó – ahogy ő fogalmazott.