Jordan Landon apjával szenvedett autóbalesetet, kekszen és energiaitalon élt, míg megtalálták a roncsot.

Múlt hét pénteken Doug Landon az árokba rohant autójával, melyben 9 éves lánya, Jordan is ült. Az ütközés következtében az apa halálos sérüléseket szenvedett, a lánya viszont túlélte a balesetet, ám a felborult autóban az ülés alá szorult a lába, így nem tudott kimászni, és segélykiáltásait sem hallotta meg senki. A kislány két napig feküdt apja holtteste mellett a fagypont környéki Craven Countyban, az autóban lévő kekszeken és energiaitalokon élve.

A Daily Mail értesülése szerint családtagjai eltűnését az anya, Claudette Landon jelentette be, de egy út mellett sétáló civilnek tűnt fel először a mély gödörbe zuhant autó, ő azonnal értesítette a rendőrséget. A kiérkezők eleinte azt hitték, mindketten halottak, csak később hallották meg a lány kiáltozását. “Egy kilencévestől hihetetlen tett, hogy nyugodt tudott maradni ebben a szörnyű helyzetben. Mellette volt egy halott családtagja, és még sötét is volt” - nyilatkozta David Clifton őrmester.

A szakértők szerint a korábban utoljára egy benzinkúton látott autó 160 km/h-val száguldott, mélyen a fák közé repült, ami miatt szinte egyáltalán nem lehetett látni az útról. Az autó 160-nál már lassult, mert később felfedeztek egy kidőlt táblát, amit még majdnem 180 km/h-s sebességgel döntött ki az 1995-ös gyártású Chevrolet. Az esetleges alkoholfogyasztást hamar kizárták. A kislány nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de azért megfigyelés alatt tartják.