Valeska Parist a szcientológusok jelenlegi vezetőjének parancsára elszakították a családjától, és tizenkét évig hajókáztatták. A Sea Organization tagja volt, amelyet már magyar tag is otthagyott - ő meg is akarta ölni magát.

Tizenkét évig egy szcientológus hajón élt Valeska Paris, miután családja szakítani próbált a magát vallásnak nevező társulattal – írja a Daily Mail.

Mi a Freewinds?

A Freewinds a Szcientológia Egyházának személyszállító hajója, amely a Karib-tengeren köröz. Haladó szcientológusok elmélkednek és tanulnak rajta brutálisan drága kurzusokon. Azért van hajójuk, mert a szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard science-fiction író is egy hajón elmélkedve világosodott meg az OT-szinteket, a világról alkotott tudásukban való jártasságot jelző állapotokat illetően.

Forrás: Wikipedia

A most harmincéves nő a Freewindsen raboskodott, és kemény fizikai munkát végzett. Kísérő nélkül nem hagyhatta el a fedélzetet, és rokonaival sem tarthatta a kapcsolatot.

Elmondása szerint éppen a Szcientológia Egyház jelenlegi vezetője, David Miscavige küldte a hajóra tizenhét éves korában, hogy kiszakítsák a családi környezetből – anyját ugyanis a szcientológia maguk mögött hagyásával automatikusan elnyomó személyekké minősítették.

"Gyakorlatilag felhurcoltak oda, és azt mondták, anyu megtámadta az egyházat, ezért meg kell szakítanom vele a kapcsolatot, mert elnyomó" – fejtette ki Paris az ABC News Lateline-nak. Munkakörülményeiről elmondta, nagy volt a forróság, borzasztó a hangzavar és a bűz, emellett azonnal dolgoznia kellett, 48 órán keresztül, szinte alvás nélkül.

"Nem akartam ott lenni, közöltem, hogy nem akarok ott lenni, amit etikailag rossznak minősítettek, ami azt jelenti, hogy helytelennek tartották." Paris arról is beszámolt, hogy útlevelét elvették, megszöknie lehetetlen volt, ráadásul születése óta a szcientológia kötelékében élt, ezért fogalma sem volt arról, hogyan is szabadulhatna ki. Végül egy sydney-i rehabilitációs programra küldték, ahol megismerkedett egy férfivel, összeházasodtak, és közös erővel hagyták ott a szervezetet. Most Ausztráliában élnek.

Hogyan?

Paris Svájcban született, szcientológus családba. Hatéves korában Nagy-Britanniába költöztek, ahol a szervezet ifjúsági alakulatába került. 14 éves volt, amikor csatlakozott a Sea Organisationhöz (itt egy kiugrott magyar ex Sea Org-tag blogja), ami azzal járt, hogy egymilliárd évre lekötötte nekik a lelkét.

Anyja nem sokkal később nyilvánosan savazta a szcientológiát egy francia tévécsatornán, ami nem csoda, mert exférje, Albert Jaquier emiatt követett el öngyilkosságot. A férfi naplójában írt arról, hogyan lett önerőből milliomos, majd hogyan szipolyozta ki belőle az egyház az utolsó garasát is. Anyuka tehát ezzel szolgált rá az egyház gyűlöletére, a történet pedig akkora port vert fel, hogy muszáj volt Miscavige segítségét kérni.

A társaság jelenlegi vezetőjét Paris pszichopataként írta le, aki a saját kamuegyháza mögé bújva ússza meg a felelősségre vonást, és gyűlöli az embereket, ezért terrorizálja a körülötte élőket, közben ő királyként él. (Az alábbi videót a Freewinds fedélzetén készítették.) A Szcientológia Egyháza az ABC Newsnak tagadta mind a nő munkakörülményeit, mind azt, hogy fogvatartották volna, illetve Miscavige személyes közbenjárását is.

A Gawker emellett úgy értesült, Parist azzal a megtisztelő feladattal is megbízták, hogy szervezze meg Tom Cruise 2004-es születésnapi buliját – természetesen a Freewindsen. Viszont csúnyán megfázott, úgyhogy az eseményen nem vehetett részt. Legalább megúszta, hogy fegyelmi eljárást indítsanak ellene – három kolléganője így járt, mert a vezetőség úgy ítélte meg, hogy a bulin megpróbálták felhívni magukra a színész figyelmét.

Magyar a Sea Orgban

A Sea Organizationnek elég rossz a sajtója mostanában, talán nem véletlenül. A fent már linkelt, Cherrish néven blogoló, magát egykori Sea Org tagként bemutató szerző a következőket írta (két blogposztban) arról, ő miként hagyta ott a szervezetet, miután rátámadt az őt megfélemlítésben tartó felettesei egyikére.

"Teljesen depresszióba estem, nem tudtam elképzelni, mi következhet ezután velem. A két etika tiszt (Cosima, Andy) természetesen teljesen ki voltak rám akadva, hogy hogy tudtam ilyet tenni. Én igazából arra számítottam, hogy a lehető legrosszabb büntetést fogom kapni [...].

Mire ide eljutottunk időben, szóval a 2,5 év alatt, elég rendesen belém nevelték, hogy semmirekellő vagyok, hogy csak a baj van velem, és hogy értéktelen vagyok. Ezzel az esettel csak mélyült bennem ez a kép magamról, és nem láttam semmilyen kiutat a helyzetből, legalábbis 13,5 éves fejjel nem.

[...] Szóval bezárkóztam a szikével a WC-re.

Pontosan az történt, amire most gondoltok, fel akartam vágni az ereimet. Egyszerűen nem láttam más kiutat egy olyan helyen, ahol senkiben sem bízhatok, senkihez sem fordulhatok, és olyan helyzetben, aminek semmiféle megoldási lehetőségét nem láttam. Úgy éreztem, nem tudok tovább ilyen stresszben élni.

[...] elég rendesen vérzett. Nem tudom, hány órán át voltam odabent, de senki se keresett, se az etikáról, se a HGC-ből. Legalábbis a kazettahallgatásról való hiányzásomig nem.

Este volt már, minden lámpa le volt kapcsolva, csak a WC-é nem. Ezért elég könnyen megtalált Cosima, az etika tiszt. Kérdőre vont, miért nem vagyok lent a kazettahallgatáson, először észre se vette, mit műveltem. Mondtam neki, hogy nem tudok lemenni, és kicsit felé fordítottam a karom. Észre se vette, csak megint rivallóan rákérdezett, hogy miért. Megint a kezem mutattam neki, és akkor esett le neki először, hogy mit csináltam. Elszörnyedve mondta, hogy úristen, mit tettem. [...]

Miután összevarrtak, engem és anyámat egy hotelbe vittek Tampába az éjszakára, és folyamatosan volt velünk egy etika tiszt, nem sokra emlékszem az estéből, mert hamar elaludtam. Másnap elvittek minket a szállásunkra, és kaptunk egy órát, hogy mindent összepakoljunk, és már vittek is minket a repülőtérre, ahol az első, így több csatlakozásos, budapesti gépre feltettek bennünket."

Xenu meg a halott földönkívüliek

Hogy mit tanulnak baromi sok pénzért (2006-os árak itt) a szcientológusok? A hivatalosan életmódjavító filozófiaként aposztrofált eszmerendszer lényege, hogy az ember kurzusról kurzusra elsajátítja "az élet alapvető törvényeit", megtanul tudományos módszereket alkalmazni szellemi kérdésekre. "Ahogy valaki egyre éberebbé válik, képességei megnövekednek, nagyobb lesz a megértése", vallják. Hogy mit ért meg egyre jobban? (Az alábbi videón 12 percnél)

A Wikipedia alapján azt, hogy 75 millió évvel ezelőtt egy Xenu nevű földönkívüli, a Galaktikus Konföderáció gonosz ura többmilliárd másik földönkívülit DC-8-asokra hasonlító űrjárművekkel a földre hozatott, majd belehajította őket a vulkánokba, és még egy-két hidrogénbombát is utánuk dobott. Aztán elfogta az ég felé szálló lelkeiket, agymosást hajtott végre rajtuk, végül azok az ősemberekbe szálltak bele. Ezek az agymosott lelkek a thetánok, emiatt szar az embernek, ha szar.

Mindezt a sok érdekességet, amelyet L. Ron Hubbard science-fiction író nyilatkoztatott ki, természetesen nem azonnal közlik a szcientológia iránt fogékonyakkal, hanem akkor, amikor már jó sok pénzt hagyott ott tudatosságnövelő kurzusokon. További érdekességek a szcientológiáról itt és itt. Ja, igen, ebben hisz Tom Cruise, John Travolta, Juliette Lewis, Lisa Marie Presley, Peaches Geldof és még sokan mások.