horoszkóp

Elevenen égette a zaklató tévés producert az orvostanhallgató

2011.12.09. 13:57
Gagandip Singh, egy fiatal brit tévés producer még 2010-ben meg akart erőszakolni egy brightoni orvostanhallgatót. Az erőszak nem sikerült, a lány nem is jelentette az ügyet a rendőrségen. Felállított viszont egy halálos csapdát Singhnek, akit a lány felcsalt magához, ott a férfit eszméletlenre verte két felbérelt verőember, majd az ájult producert betették a kocsijába, amit rágyújtottak.

Nemrég kezdődött a húszéves Mundill Mahil pere, akit azzal vádolnak, hogy még idén februrában két társával megölte Gagandip Singhet, egy meglehetősen gazdag, 21 éves tévés procudert – írja a Daily Mail.

A vád szerint Mahil, aki a bűncselekmény idején a brightoni orvosi egyetem másodéves hallgatója volt, felcsalta magához Singhet, ahol két verőember brutálisan összeverte. A verés után az eszméletlen férfit becsomagolták Mahil egyik hálózsákjába, majd a férfit levitték az utcára, és berakták a Mercedese csomagtartójába, az autót pedig felgyújtották.

A perben elhangzott vallomások szerint Singh a verés közben folyamatosan Mahil nevét kiabálta, és azt, hogy segítsen neki. A halottkémi vizsgálat azt állapította meg, hogy a férfi még életben volt, amikor a támadók felgyújtották az autót.

“Elismeri, hogy súlyos morális felelőssége van Gagandip halálában. Kétség sem fér hozzá, hogy ez egy borzasztó gyilkosság, és nagyon sajnáljuk a fiatal Gagandip családját és barátait” – kezdte a bíróságon Mahil ügyvédje, aki azzal folytatta, hogy azt tagadja, hogy védence felkérte volna Harinder Shokert és Darren Peterst a férfi meggyilkolására.

Az ügyvéd szerint arról volt szó, hogy Mahil áthívta magához a férfit, hogy előadást tartson neki arról, hogyan kell tisztességesen bánni a nőkkel. A dolgok viszont elfajultak.

Mahil azt mondta a bíróságon, hogy még 2009-ben barátkozott össze a producerrel, a férfi többször nála is aludt, de abszolút baráti alapon, sosem volt köztük semmi, a kanapén húzta meg magát, de 2010 augusztusában egyszer elég határozottan megpróbált kikezdeni a lánnyal. Erőszakoskodott, de nem erőszekolta meg, mindenesetre Mahil ügyvédje szerint ez az este hatalmas fájdalmakat okozott védencének.

Az esetet a lány nem jelentette a rendőrségen, az ügyvéd szerint túlságosan szégyellte magát miatta. Később megtudta, hogy a férfi más nőkkel is erőszakoskodott, ezután pedig nagyon megalázottnak érezte magát, és kitalálta a tervét, hogy móresre tanítja a producert.

A bíróságon mindenki tagadta, hogy ő ölte volna meg a producert. Mahil a már ismert móresre tanításról beszélt csak, azt is tagadta, hogy áthívta volna magához a két verőembert. A verőemberek is tagadták a bűncselekményt. Shoker ügyvédje azt mondta, védence sosem vett részt abban, hogy kiterveljék a producer megölését, hozzátéve, hogy a sérüléseket is mások okozták. Peters ügyvédje azt mondta, a védence segített betenni a férfit a kocsija csomagtartójába, de nem Peters ölte meg a férfit.

A tárgyalás folytatódik, egyelőre nem tudni, hogy milyen kimenetel a legvalószínűbb.