Kis melle, pattanásai miatt csúfolták az egyik legjobb brit rúdtáncost

2012.01.05. 17:30
A 26 éves Annie Norris utálta a testnevelésórákat, és ha tehette, fejfájásra hivatkozva el is lógott. Tíz évvel ezelőtt azonban felfedezte a rúdtáncot, és minden megváltozott, a sokszor csúfolt kamaszból bögyös bajnok lett.

Az Egyesült Királyság legjobb rúdtáncosának kikiáltott Annie Norris tinédzserként utált átöltözni a testnevelésórák előtt, mivel diáktársai gyakran csúfolták pattanásai és kicsi melle miatt - írja a Sun. „Ha csapatot kellett alakítani, mindig engem választottak utoljára. Fejfájásra hivatkozva inkább ellógtam az órákat” – írja a saját fitneszstudiója, a Pure-Studios oldalán. Persze minden megváltozott, amikor 16 évesen rúdtáncolni kezdett.

„Ahogyan az én példám is mutatja, az álmok valóra tudnak válni. Örülök annak, hogy a csúfolódók fizikailag nem bántalmaztak”  - nyilatkozta a most 26 éves Norris, aki nemrég a 2011-es Professional Pole Championships versenyen mindenkit maga mögé utasított. Norris az Elite kategóriában indult, és a hivatalos honlap szerint ebben a csoportban csak azok a rúdtáncosok mérhették össze a tudásukat, akik korábban már értek el valamilyen helyezést helyi vagy nemzetközi versenyen. Ja, és ebbe a kategóriába csak meghívásos alapon lehetett bekerülni.

A lány, akinek saját stúdiója van Herefordban, egy korábbi, a Candy & Chrome oldalán olvasható interjújában elmondta, valójában csak 2005-ben kezdett el igazán rúdtáncolni, első oktatója ugyanis nagyon sok mindent nem mutatott meg neki, utána sajátította el a trükkök nagy részét. Azóta több megmérettetésen is részt vett: 2008-ban például második lett a Pole Divas versenyen a profik kategóriájában, egy évvel később pedig ő lett a befutó. A felkészülést azzal kezdi, hogy kiválasztja a zenét. „Beülök egy sötét szobába egy órára, és újból és újból meghallgatom. Mivel a legtöbbször szabadstílusban táncolok, ezért nagyon jól kell ismernem a zenét” – nyilatkozta Norris, aki mindenkit szeretne megtanítani rúdtáncolni, mert szerinte ez egy remek mozgásforma, hiszen szexisnek is érzed maga tőle, és bizony edzett is leszel. Természetsen ő is egyetért azzal, hogy ennek a mozgásformának az olimpiai sportágak között van a helye.

Korábbi tervei között szerepelt egyébként az is, hogy glamourmodell lesz, és ez is összejött, már a Loaded és a Maxim magazinban is szerepelt. „Lehet, hogy sokan azt gondolják, rém felszínes vagyok, de szeretnék glammodell lenni, mégpedig borzasztóan jó glammodell. Már évek óta ez a vágyam, de csak most döntöttem el, hogy tényleg belevágok. Szeretném, ha a családom igazán büszke lehetne rám”. A sikereinek köszönhetően egyébként leszerződtette az X-pole, és egy másik cég is felkérte reklámarcnak, és többször is volt zsűritag amatőr versenyeken. Ja, és oktatóként szerepel a nemrég megjelent Pole Exercise 3 DVD-n, legújabb szerelme pedig a zumba. Nahát! „Nem érdekel, hogy milyen kínosan hangzik. Hagyd a fenébe az edzést, gyere bulizni! Örülök, hogy találtam egy új táncot, amely függővé tett.”