Az iowai Kendall Stewardson első gyermeke több mint öt kiló volt születésekor, de öccse még őt is felülmúlta, Asher Stewardson ugyanis 6,23 kilót nyomott, amikor világra jött. Stewardson természetes úton, pár óra alatt szülte meg második gyermekét, sem epidurális érzéstelenítésre, sem császármetszésre nem volt szükség.

Múlt csütörtökön egy iowai nő természetes úton hozta világra második gyermekét, aki 6,23 kilót nyomott születésekor, az asszony állítólag még epidurális érzéstelenítést sem kapott  - írja a Daily Mail. Kendall Stewardson állítólag csak hat órán át vajúdott, és nem számított arra, hogy egy gigababát tarthat majd a kezében, Asher ugyanis kisebbnek tűnt az UH-felvételeken. „Amikor először megláttuk, azt hittük, hogy kisebb, majd rárakták a mérlegre, és mindannyian meglepődtünk” – nyilatkozta az asszony, aki szerint a szülés nem volt lényegesen nehezebb, mint mások esetében.

A Nemzeti Egészségügyi Statisztikai Tanács adatai szerint ezer gyermekből csak egy születik öt kilónál nagyobb súllyal, egy átlagos újszülött súlya pedig a Nemours Center for Children's Health Media szerint 2,72-3,63 kilogramm között van. Kendall Stewardson természetesen nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy mindkét gyermekét sikerült komplikációk nélkül világra hoznia a nagy súlyuk ellenére.

A kórházban, ahol Stewardson világra hozta Ashert, állítólag még soha nem született ilyen nagy gyermek, az államban azonban mégsem ő a rekordtartó, hanem az a gyermek, aki1980-ban 6,72 kilogrammot nyomott születésekor. A világrekordert egy Anna Bates nevű, 2,27 méter magas kanadai nő hozta világra még 1879-ben. Az újszülött 10,77 kilógrammot nyomott, de 11 órával a szülés után elhunyt.