Az utóbbi néhány évben több olyan eset került nyilvánosságra, amelyek a fiatalkorú elítéltek bestiális börtönbeli viselkedését példázta. Verések, vagy szexuális molesztálások fordulnak elő, akadnak tragikusan végződő esetek is. 2007-ben a tököli börtönben öltek meg egy tizenkilenc éves fiút társai, miután megkínozták és fajtalankodtak is vele, legutóbb pedig a kaposvári börtön került bele az országos hírekbe, miután az egyik elítélt a gyanú szerint bestiálisan megkínozta zárkatársát: összeverte, pengével vagdosta, végül mindezek betetőzéseként a száját három öltéssel összevarrta a legálisan magánál tartott varrókészletével. Mindketten rablás miatt voltak börtönben.
Ugyan az említett kaposvári incidensnél a Somogy Megyei Főügyészség előzetes vizsgálata szerint maga az intézmény is hibázott, hiszen a szigorú elkülönítési szabályok értelmében nem lehet már elítéltet, illetve még előzetes letartóztatásban tartott személyt egy cellában tartani, itt pedig ez történt. A különösen kegyetlen támadásnak azonban nem feltétlenül ez lehetett az oka, hiszen a kutatások szerint a fiatalkorúak között nemcsak a rácsok mögött, de a kinti életben is jóval elterjedtebb az agresszió és a fizikai erőszak.
A bűnözői jellem érése
Dr. Fliegauf Gergely börtönpszichológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint ugyanis a bűnözői jellemnek is „érnie kell”, és azokat a konfliktusokat, amelyeket a fiatalkorú elítéltek csupán fizikai erőszakkal képesek lerendezni, egy felnőtt bűnöző akár egy szemvillanással, vagy egy-két szóval meg tud oldani. Személyiségfejlődés ugyanis a bűnözők közt is van, ennek kezdeti fázisa a testi fölénnyel való visszaélés, ami szélsőséges esetben olyan bestializmusba torkollhat, mint amilyen kaposvári esetre jellemző, illetve a – természetesen nem a rácsok mögött történt – Pénzes Henrietta-gyilkosság, ahol a tizennyolc éves áldozatot előbb megerőszakolta és kifosztotta, majd felgyújtotta gyilkosa, aki a hírek szerint később a börtönben is bántalmazta fiatalabb zárkatársát.
A fiatalkorú bűnözöknél a Velvetnek nyiltakozó pszichológus szerint ugyanígy megvan a tanulási folyamat, mint törvénytisztelő életet élő kortársaiknál: ők is egymástól, kisebb csoportokba, gangekbe szerveződve tanulnak. Ez a tanulási folyamat nem ér véget a büntetőjogi fiatalkorúság, azaz a tizennyolcadik életév betöltésénél: gyakran huszonhat-huszonhét éves korig, sőt, akár még annál tovább is folytatódhat. Mivel egy-egy ilyen gangben főleg egymás tetteit látják, így az lesz számukra a követendő minta, és a csoport nyomása egyre inkább sarkallja a kegyetlenkedésre a fiatalokat, mivel számukra az számít vagánynak, az vívja ki a tiszteletet, ha minél vagányabb valaki, aminek a bestialitás is része lehet.
Egy-egy konkrét tett elkövetésekor az egyéni különbségek is számítanak: hiszen ha már valaki volt szemtanúja, esetleg elszenvedője egy-egy kegyetlenkedésnek, akkor valószínűsíthető, hogy egy következő alkalommal, erőfölényben ő is ugyanazzal a módszerrel fog megkínozni valakit. A kaposvári esetben a szájösszevarrás szerepe kimondottan a megalázás lehet, illetve az áldozat elhallgattatása, és annak megakadályozása, hogy kiáltozására az őrök megakadályozzák kínzását.
A kábítószerek is szerepet játszhatnak
A hasonló cselekedetek egy másik magyarázata az elkövető fiziológiai állapota lehet, vagyis hogy egy olyan gyógyszert szerzett a börtönben, amelynek agressziónövelő mellékhatása lehet. A másik lehetőség a különböző kábítószerek fogyasztása – Magyarországon és Nyugat Európában főleg a benzodiazepin alapú készítmények jellemzők –, ami szintén növelheti az agressziót, vagy esetleg épp ezek hiánya, hiszen az elvonási tünetek is könnyen ragadtathatják az elítélteket fizikai erőszakra. Ezért is kezelik az intézetek kiemelten a tiltott szerek bejutásának megakadályozását: csomagvizsgálókat alkalmaznak, átvizsgálják a látogatókat, valamint a gyógyszereket is porrá törve kell bevenniük az elítélteknek, hogy ne halmozhassák fel azokat.
Áldozatképzés
Fliegauf szerint egy-egy ilyen esetben az áldozat is figyelmet érdemel, hiszen számos kutatás szerint az ő passzív szerepe is rásegíthetett arra, ami történt. Az angol terminológiában külön szó, a bullying is használatos a kortársak közti erőszak jelölésére, és ez a jelenség az egész világon elterjedt minden olyan intézményben, ahol hasonló korú, véletlenszerűen összeválogatott emberek vannak huzamosabb ideig összezárva. Morálisan egy ilyen eset az áldozatnak egyáltalán nem róható fel, de mindenképp érdemes vizsgálni, hogy miért volt képtelen megvédeni magát, illetve miért nem tudott beilleszkedni a társaságba. Annyi biztos, hogy rengeteg körülménynek kell összejátszania ahhoz, hogy a kaposvári és a tököli esetekhez hasonló, bestiálisan végrehajtott támadás egyáltalán megtörténhessen, így egy-egy ilyen esetben mindenképp indokolt az alapos hatósági vizsgálat.
A stanfordi börtönkísérlet
A fenti magyarázatoknak gyökeresen ellentmond annak a híres kísérletnek az eredménye, amelyet Philip Zimbardo amerikai pszichológus végzett el 1971-ben, a Stanford Egyetemen. Zimbardo az önként jelentkezőket két csoportra - rabok és börtönőrök – osztotta, és élethűen szimulált börtönkörülmények között kívánta magatartásukat megfigyelni. A kéthetesre tervezett kísérletet azonban hat nap után félbe kellett szakítani, ugyanis az őröknek kinevezett kísérleti alanyok közül néhányan annyira beleélték magukat a szerepükbe, hogy túlzott brutalitásuk már komolyan veszélyeztette a rabok testi épségét, akik közül néhányuk meghökkentően rövid idő alatt teljesen megtört. Ezzel Zimbardo azt a teóriáját kívánta bizonyítani, miszerint nem az előzmények számítanak egy-egy hasonló helyzetnél, hanem egy adott szituáció hozhatja elő az emberből a gonoszságot. Zimbardo később tagja lett a 2004-es Abu Ghraib-i börtönben elkövetett fogolykínzásokat vizsgáló bizottságnak, és vizsgálatai alapján ebben az esetben is igazolni látta a stanfordi kísérletének segítségével bizonyítottnak tekintett feltevéseit.