Január elsején özvegy Tóth Mihályné, 79 éves kengyeli nyugdíjas áthívta magához az unokáját, Fórizs Hajnalkát, arra kérve, hozza magával a dédunokáit is. Egy kis időt együtt töltöttek, búcsúzáskor pedig az idős asszony az unokája kezébe nyomta a fülbevalóit. Családja ekkor látta utoljára életben.
Másnap kora reggel fiával, a 48 éves ifjabb Tóth Mihállyal a település határára ment, a vonathoz. Tóthné már nehezen járt, így fia vagy segített neki, vagy a karjában vitte ki a nem hivatalos vasúti átjáróhoz – sötét volt, valószínűleg senki sem látta őket. A sűrű bozótosban megvárták a háromnegyed hét körül érkező vonatot, és elévetették magukat.
Több, mint furcsa
Dr. Zonda Tamás, a Nemzetközi Öngyilkosság-megelőző Társaság (IASP) magyarországi referense lapunknak elmondta: bár a szerelmespárok körében nem meglepő a kettős öngyilkosság, egy ilyen helyzetű és múltú anya-fia kapcsolatnál ez azért több, mint furcsa. A hivatalos szakvélemény elkészültéig nem kívánta bővebben kibontani az esetet, azt azért megemlítette: a rossz anyagi helyzetben lévő időseknél gyakran fordul elő az öngyilkosság, inkább ezt a módszert választják az akár évtizedek óta húzódó bajaik megoldásara. Az pedig, hogy a pszichiátriai kezelés alatt álló, munkanélküli fia is vele volt, csak súlyosbított a helyzeten - ez esetben nem kizárt, hogy egymást segítve, támogatva, bátorítva tervelték ki és vitték véghez az öngyilkosságot.
Nem forgattuk fel, ki az
“A lányom hívott fel, hogy nézzem már meg, mi van, mert úgy látja, hogy áll a vonat. Szóval az elejétől nem láttam” – mondta Varga Antal. A polgárőrként aktív nyugdíjas nem lakik messze a sínektől, kisétált, és egyből megkérték, hogy segítsen biztosítani a helyszínt. “Megnéztük, de nem forgattuk fel őket – már össze voltak szabdalva.”
Felesége eközben otthon volt az unokával. “A szomszédasszony jött át, és mondta, hogy ők voltak azok – előbb tudták, mint a férjem, aki ott volt. A néni nekem az ángyikám volt, a fia meg az unokaöcsém. Amióta a bátyám meghalt, nem jártunk össze se. A lánya azt mondta, hogy készültek rá, az anyja sokszor mondta neki, hogy a vonat alá megy, mert nem bírják tovább, nagyon szegények. Hogy az anyját bántotta-e, nem tudom, de a bátyámat régen igen. Jött a rendőrség, meg a pszichiátria, volt minden.” Megjegyezte, úgy tudja, hogy tettük elkövetése előtt az elhunytak jól látható helyre kikészítették a születési anyakönyvi kivonatukat, személyi igazolványukat, hogy a hatóságoknak ne kelljen keresgélnie.
“Misit a hóna alatt, az anyját a hasánál vágta el a vonat. Hogy az eleje hogyan történt, arra csak következtetni lehet, nem tudni, hogy a vonat elébe dobta-e az anyját, vagy csak odafektette” – folytatta a polgárőr. Úgy véli, az idős asszony nem kerülhetett át csak úgy, véletlenül a sínek túloldalára. Márpedig szerinte ott lehetett – bár óvakodott attól, hogy állást foglaljon, mondván, ő nem is látta az esetet, a rendőrség pedig még nem zárta le a nyomozást. “Ángyikának a kendője, botja, cipője, keze, lába, mindene a vasút felőli oldalban volt, a Misié meg emerről. Az órája a sínen belül volt.”
Ezt a körülbelül 450 méteres utat kellett megtenniük, az otthonuktól a vasútállomásig. Az utolsó néhány méteren bokrok rejtették el őket.
Nagyobb térképre váltás
Anya és fia Kengyel központjától kicsit messzebb, egy sarokházban laktak, két földút találkozásánál. Szomszédaik szerint visszahúzódóak voltak, ezért nem is tudják, hogyan éltek. Az asszonyt ritkán lehetett látni, és fia sem ment el otthonról, ha nem volt dolga.
Az én öcsém nem ilyen volt
"Hát abban az utcában nem is tartották velük a kapcsolatot, nagyon haragudtak az öcsémre” – mondta el a Velvetnek Tóth Mihály nővére, Fórizs Irén. “A szomszédjával haragban volt, feljelentette az öcsémet, hogy zaklatja a gyerekeket, meg átjár a szomszédokhoz. Azt is mondták, hogy rohadt körtét, sárgolyót dobált hozzájuk, de a testvérem nem ilyen. Volt ebből egy bírósági tárgyalásuk, az öcsémet megbüntették 140 ezer forintra, és tizenöt napi közmunkára. Be kellett volna mennie egy elbeszélgetésre, Szolnokra, de azt már nem érte meg.”
Lánya, Fórizs Hajnalka úgy tudja, az idős asszonyt többször fellökték, lekurvázták, és amióta odaköltöztek, Tóthnét és Tóth Mihályt nem kedvelték a környéken. Anyja szerint arrafelé nem szeretik az új lakókat. “Régebben mi laktunk ott, a hátuk mögött, csak aztán elváltunk a férjemmel, eladtuk a házat. Kilenc év alatt nem szokták meg őket.”
Nem lett több
Holka László, a KSH sajtóreferense a Velvetnek elmondta: az utóbbi évekhez képest nem látható számottevő kilengés az öngyilkosságok számában. Adataik szerint 2010-ben 2492-en, 2009-ben 2461-en, míg 2008-ban 2477-en lettek öngyilkosok hazánkban. (A hivatal egyébként a "szándékos önártalom" kifejezést használja.)
A statisztikák alapján a "tipikus" magyar öngyilkos férfi, 50 év körüli, alacsonyan iskolázott, és legtöbbször munkanélküli és elvált.
Az öngyilkosság komplex probléma, megelőzéséről itt olvashat.
Az elhunyt férfi nővére és unokahúga ismerték szerettei életkörülményeit, naponta mentek el meglátogatni az idős asszonyt, néha pedig ő sétált át hozzájuk. “Édesanyámnak 48 ezer forintos nyugdíja volt, meg csontritkulása, magas vérnyomása, és szívbetegsége. Bottal járt. Öcsém az önkormányzattól kapott bérpótló juttatást. A házukat most megpróbáljuk eladni, mert egyikünk sem szeretne odaköltözni.” Anyja őt is elhívta, de tőle sem búcsúzott el igazán, nem mondta, mire készül.
Neki sincs munkája, ő is bérpótló juttatást kap. Elmondása szerint több betegségtől szenved, de csak 34 százalékos rokkantságot állapítottak meg nála, amit három hónapja megfellebbezett, ám azóta sem kapott választ. “Most megyek egy érműtétre, nagyon félek tőle. Nem tudom, mi lesz. Mi is nehezen élünk, a lányomnak két családja van, de nincs férje, úgyhogy gyerektartást sem kap. ”
Pár éve volt baj
„Tóth Mihály hosszabb ideje álláskeresési támogatásban részesült. Édesanyjával, egy saját tulajdonú ingatlanban lakott” – vázolta fel az elhunytak életkörülményeit a Velvetnek Nagy Szilárd, Kengyel polgármestere, hozzátéve, az elhunyt férfinek két lánytestvére van, akik rendszeresen tartották vele a kapcsolatot. „Az unokák is ragaszkodtak a nagyihoz, és rendszeresen látogatták”.
Az elhunyt egyik lánytestvére, Fórizs Józsefné Irén, nemrég rendkívüli segélyben részesült. A temetésre 139 954 forintot fordított az önkormányzat, amelyet, mint Fekete Nóra jegyző kifejtette, a hozzátartozóknak csak azután kell kifizetniük, hogy eladták az elhunytak egykori otthonát. „Az önkormányzat akkor mondhatna le a költségekről, ha a temetésre kötelezettek olyan nehéz helyzetben lennének, hogy ez a létfenntartásukat veszélyeztetné. Erről azonban nincs szó, az ingatlan árából bőven ki tudják fizetni.”
Az elhunyt férfit, aki korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, az elmúlt években is foglalkoztatták közmunkában, a polgármester elmondása szerint jól dolgozott, a feladatokat, amelyekkel megbízták, korrektül elvégezte. „Nem éltek borzasztó nyomorban, arról tudnánk. Hivatalosan arról sem értesültünk, hogy bárkivel rossz lett volna a viszonyuk. Pár évvel ezelőtt volt kint náluk családsegítő, akkoriban volt baj, tettlegesség is volt a fiú részéről a szülei iránt. Akkor még élt az édesapa is [2006-ban halt meg].” Mint azt a jegyző megjegyezte, ha a két lánytestvérnek tudomása lett volna erőszakról – mert Kengyel nem olyan nagy település, hogy ne jutott volna a fülükbe –, akkor miért ne választották volna el őket egymástól?
Nincs olyan nagyfokú elkeseredettség
Fekete Nóra elmondta, Kengyelen sokan keresnének munkát, papíron 12,5 százalékos a munkanélküliség, de ez egy fényezett statisztika – ennél többen vannak, csak néha akad alkalmi vagy közmunka.
Akik itt élnek, Törökszentmiklósra, Martfűre és Szolnokra járnak dolgozni, esetleg Pest alá, a kólagyárba. Nyáron sokan a mezőgazdaságból élnek, a helyzet télre válik kritikussá. Korábban a fő munkalehetőség a Tisza-gyár volt meg a termelőszövetkezetek, a lakosság 80 százaléka szakképzetlen, betanított munkásként dolgozott ott. De már az sincs, azóta a negyven év feletti korcsoport folyamatosan szegényedik és süllyed le, és a fiatalok között is kevés az értelmiségi.
„Ennek ellenére a kengyeliek nagyon lokálpatrióták, ragaszkodnak a településhez. A családok idegeneket nem szívesen nem fogadnak be. A kisebbség száma nulla, a település egyszerűen kitaszította azt, aki ide megpróbált betelepülni” – folytatta Nagy Szilárd. Hozzátette, Kengyel alapvetően egy nyugodt település, de mint mindenhol, itt is vannak rendkívüli esetek és főkolomposok. „Régóta vártunk már a csatornázásra, megújul az óvoda és lesz kerékpárút is. Szóval nincs olyan nagyfokú elkeseredettség.”
Egy kengyeli szociális munkás szerint azonban a létbizonytalanság igenis rátelepszik a kengyeli közhangulatra: a gyárbezárások, illetve a nyári alkalmi munkák hiánya miatt a lakosság nem talál magának munkát, aki megteheti – főleg a fiatalok – máshol keres megélhetést. A házakat azonban alig lehet eladni, több kengyeli lakostól is hallottuk, hogy csaknem minden negyedik ház üres.
Nem tudni, hány baleset öngyilkosság
A MÁV tájékoztatása szerint nem jellemző, hogy nyílt pályán történne szerencsétlenség, mivel ott ritkán járnak emberek. Jellemzően átjárókban van baleset, de az sem öngyilkosság, így érdemi, számszerű adatot nem tudnak mondani arról, hány vonatbaleset volt öngyilkosság 2011-ben.