Krónikus fogfájása miatt akasztotta fel magát egy egykori modell Angliában. A negyvenegy éves Dorian Thomsont hat éve kínozta a betegség, amelynek köszönhetően enni és aludni is alig tudott, valamint az utolsó éveiben morfiumon élt.

A Daily Mail információi szerint Dorian Thompson a saját nyugat-londoni lakásában akasztotta fel magát még múlt decemberben, holttestét pedig egy régi barátja, Ross Illingworth találta meg. Illingworth elmondása szerint az egykori modell az elviselhetetlen fájdalom miatt korábban már egyszer öngyilkos akart lenni: akkor gyógyszerekkel szerette volna túladagolni magát, amelyeket maga Illingworth adott neki. Akkor még meggondolta magát.

Illingworth azt is elmondta, hogy barátja egy igen ritka betegségben, az úgynevezett Ehlers-Danlos szindromában szenvedett, amely genetikai úton öröklődik, és túlzott vérzékenység, különösen laza, instabil ízületek, illetve nyúlós bőr jellemzi. Thomson fogfájásának szintén az Ehlers-Danlos szindróma volt a közvetett kiváltó oka, hiszen a fogai a betegség miatt meglazulak, és az állkapocsízlülete is túl lazává vált. A férfi hat évvel ezelőtt egy fogorvosnál próbálta meggyógyíttatni beteg fogait, de a kezelés rosszul sikerült, és azóta bajlódott az elviselhetetlen fogfájással.

Illingworth szerint Thomson a halála előtti hónapokban épp azon gondolkodott, hogy pert indít a fogorvos ellen a félrekezelés miatt, de később letett róla. A férfi ezt követően több más fogászati klinikát is felkeresett, de látván a már akkor is súlyos állapotát, sehol nem voltak hajlandóak fogadni.

A helyi halottkém, Dr. William Dolman véleménye szerint Thomsonnak a halála előtti napokban súlyosan elborulhatott az elméje a fájdalom miatt, és ezért választhatta végül az öngyilkosságot. Illingworth egy kimondottan életvidám, sokat nyüzsgő férfiknt emlékezik barátjára, akit a szakmájában nagyon szerettek, de később, amikor már a fájdalmai szinte elviselhetetlenek voltak, otthonülővé és mogorvává vált.