Legalább tizennégy emós fiatalt köveztek halálra iraki sííta milicisták Bagdadban – adta hírül a Reuters. A hírügynökség kórházi és rendőrségi forrásra hivatkozva állítja, hogy a szélsőségeseknek a fiatalok szerintük nyugat-majmoló és sátánista öltözködési stílusa és hajviselete szúrt szemet, amelyet iszlámellenesnek tartanak.
A gyilkosságokért sokan az iraki belügyminisztériumot hibáztatják, amely februárban hívta fel a figyelmet erre a szubkultúrára, sátánistának bélyegezve az emósokat, egyúttal utasításba adta a rendőrségnek, hogy tegyen valamit ellene. A minisztérium arra is figyelmeztetett: az emo stílus főleg a középiskolákban, fiatal lányok közt terjed. "Koponyákat viselnek a ruháikon, karikákat az orrukban és szűk nadrágot hordanak" – szólt a közleményük.
A sííta milícia tagjai ezek után feltérképezték a szubkultúrát, névvel és címmel ellátott listát készítettek az emókról és röplapokban figyelmeztették őket: ha nem hagynak fel iszlámellenes viselkedésükkel, komoly büntetésben lesz részük. "Ha nem tértek vissza a józan ész útjára, meg kell halnotok" – szólt az egyik ilyen röplap, míg a másik négy napot adott a fiataloknak, hogy visszatérjenek az iszlám keblére.
A határidő letelte után a szélsőségesek akcióba léptek. A megtorló akcióknak legalább tizennégy, de egyesek szerint jóval több áldozata volt: az Associated Press hírügynökség egyenesen ötvennyolc halottról tud, és többen is megsérültek a támadás során. "Három fiatal halotti bizonyítványát írtam alá a héten. Mindhárman olyan fejsérülésekbe haltak bele, amelyek egyértelműen megkövezésre utalnak" – nyilatkozta a Reutersnak egy neve elhallgatását kérő bagdadi orvos.
Az iraki sííta egyház szóvivője, Abdul-Raheem al-Rikabi elítélte a történteket. "Ugyan ezeknek a fiataloknak a viselkedése éles ellentétben áll azzal, amit az iszlám képvisel, mégsem szükséges likvidálni őket, ehelyett észérvekkel, békében kellene visszaterelni őket a helyes útra" – nyilatkozta al-Rikabi. Az iraki belügyminisztérium eközben állítja: az egész emo-holocaust csak a média agyszüleménye, és hozzájuk nem érkezett semmilyen bejelentés az esetekkel kapcsolatban.