A fiatal lány, aki szerda délelőtt kizuhant egy salgótarjáni toronyház tizennyolcadik emeletéről, nem a ház lakója volt. Az épület több öngyilkosság helyszíne is volt már: az elmúlt tíz évben legalább heten vetették magukat a mélybe.

Nem zuhanhatott ki véletlenül, és nem is a helyiek által csak Garzonházként emlegetett tizennyolc emeletes toronyház lakója volt az a tizenhét éves lány, aki ma délelőtt kizuhant az épület legfelső emeletének egyik ablakából, és a helyszínen szörnyethalt – nyilatkozta a Velvetnek a ház egy magát megnevezni nem kívánó lakója, aki a lány zuhanása idején az épületben tartózkodott, ám csak a puffanást hallotta, az esetet magát nem látta.

Az illető azt is elmondta: tudomása szerint az elmúlt tíz évben legalább hét öngyilkosság történt az épületben, amely ajtajai egyébként csak este tíz és hajnali négy óra közt voltak zárva, így bárki bejuthatott. Emlékei szerint a hét áldozat közül csak egyikük lakott az épületben: mégpedig egy húszéves férfi, akit az nport.hu információi szerint 2009 áprilisában két rendőr épp a kapitányságra szeretett volna bekísérni, amikor váratlanul kiugrott a ház liftje melletti ablakon, és a zuhanás után azonnal meghalt. A Nógrád megyei hírekkel foglalkozó portálon ezen kívül még két, a Garzonházban történt halálesetről olvashatunk: 2008 novemberében egy ötvennégy éves nő, míg 2009 májusában egy huszonhat éves férfi vetette magát a mélybe, vagyis bő fél év alatt hárman vesztették életüket a rossz hírű épületben.


Nagyobb térképre váltás

Dankóné Nagy Éva rendőr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Velvetnek elmondta: a fiatal lány halálát – akárcsak a korábbi eseteket – közigazgatási eljárás keretében fogják kivizsgálni, mivel idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. A Garzonház Magyar Géza tervei alapján 1974-ben épült, és két toronyból – egy tizenöt és egy tizennyolc emeletes - álló épületében összesen 264 lakás található.