Melegfelvonulás 2012: a tiltás indoklása 13 oldal

2012.04.06. 19:11
A rendőrség a július 7-re, szombat délutánra tervezett Budapest Pride rendezvényt azért tiltotta be, mert az többek közt akadályozná a minisztériumok megközelíthetőségét. Az indoklásban szerepel az is, hogy a Városliget és környéke kiemelt turisztikai látványosság, amit többezer ember kereshet fel aznap - gyerekes családok kedvelt helye. A Budapest Pride-ot idén 16. alkalommal szervezi a Szivárvány Misszió Alapítvány, az útvonal évek óta változatlan.

A Pride akadályozza többek közt a minisztériumok elérhetőségét

"Tizenhárom oldalas, a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvény megtiltásáról szóló határozatot kaptunk ma kézhez. A határozat lényege az, hogy a Budapest Pride-ot a közlekedés akadályozása miatt tiltják meg, a gyülekezési törvény nyolcadik paragrafusának első bekezdésére hivatkozva”- nyilatkozta a Velvetnek Hanzli Péter, az LMBT szövetség sajtósa. Hozzátette, a tizenhárom oldalas indoklásban részletesen szerepel, hogy a rendezvény akadályozza a különböző közhivatalok elérhetőségét, a parlament elérhetőségét, de még a minisztériumok elérhetőségét is.

A Budapest Pride-ot, azaz a melegfelvonulást idén 16. alkalommal szervezi a Szivárvány Misszió Alapítvány július 7-én, szombat délután. Az esemény annyiban tér el a tavalyitól, hogy az Olof Pálme háznál - az állandó indulás helyen - civil falut szeretne az alapítvány a füves területen, színpaddal, zenével, beszédekkel és sátrakkal, délután egy órától. A felvonulás 16 órakor indulna a Városliget-Hősök tere-Andrássy út-Erzsébet tér-Bajcsy-Zsilinszky és Alkotmány utca útvonalon, ugyanúgy, mint 2011-ben.

117954513
Fotó: Pablo Blazquez Dominguez

"Egy alapítvány jelentett be vonulásos rendezvényt a BRFK-ra, amely Budapest több főútvonalát érintette. A BRFK a bejelentést a törvényes határidőn belül megvizsgálta. Tekintettel arra, hogy szakvélemény szerint a bejelentett helyszíneken megtartandó vonulásos rendezvény esetén a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a BRFK, a Gyülekezési törvény alapján, a rendezvény adott útvonalon történő megtartását megtiltotta" - áll a BRFK Velvetnek küldött hivatalos közleményében.

A Városliget a családok kedvelt helye - áll az indoklásban

"A Petőfi Csarnokban lévő bolhapiacra is hivatkoznak, a Városliget szélére, és a benne található turisztikai látványosságokra, a Műcsarnok megközelíthetőségére, továbbá az állatkert és a cirkusz megközelíthetőségére is" - mondta Hanzli a Velvet megkeresésére. Alapvetően az indoklás a különböző közlekedési eszközökre vonatkozik, buszokra, trolira, villamosra hivatkoznak, mindegyik útvonal mentén - a 4-6-os villamosra is.

A többoldalas indoklásban az is szerepel, hogy július 7-én feltehetően jó idő lesz, és gyerekes családokkal lesz teli a Városliget. "Az indoklásban szerepel továbbá, hogy a Városliget környéke kiemelt turisztikai látványosság, és ez egyedülálló az országban. Az intézmények, a különleges kiállítások főleg a családdal, gyerekkel érkező látogatót vonzzák, áll az elutasító dokumentumban. Az is benne van, hogy ezeket a helyszíneket többezer ember keresi fel, és hogy a Városliget a kerékpáros családok kedvelt helye."

A TASZ ügyvédje, Fazekas Tamás szerint szakmailag nem indokolható, hogy ugyanazt a döntést meghozták, amit tavaly elutasított a bíróság. "Ez egyfajta üzenet, hogy nem kell, nem szabad, ne legyen. A bíróság tavaly egy tartalmilag nagyon hasonló határozatot hatályon kívül helyezett. Szakmailag nem indokolható, hogy ugyanazt a döntést meghozták. Az Andrássy úti útvonal eddig minden felvonuláshoz megfelelő helyszín volt”- mondta.

A TASZ 72 órán belül be kell, hogy nyújtsa a fellebbezést a Fővárosi Törvényszékhez, ezen jogász team dolgozik: több jogvédő és szervezet is, a Helsinki Bizottság is ad véleményt ehhez. Tavaly a bíróság három napon belül döntött, idén két héten belül várható döntés a 16. Budapest Pride sorsáról.

Steiner Kristóf: homoszexuálisnak lenni nem választás

"Azt feltételezni, hogy ha a homoszexuálisok nem borzolják a kedélyeket, boldogabb lesz a nemzet, és több munkahely lesz, és kevesebben fognak éhezni, és nem lesz bűnözés, és mindenki kap ajiba egy okostelefont, azt hiszem, tévhit. Ha bárki azt gondolja, hogy az ő személyes kis tere hatalmasabbra tágulna azzal, ha a cigányok, melegek, zsidók, törökök, kínaiak, kóbor kutyák, prostituáltak, nem-templomba-járók, és mindenki, aki "nem pont olyanolyan, mint én" egyszer csak eltűnnének a Föld színéről, az nagyon veszélyes állapotban van lelkileg. A melegfelvonulás azért szükséges, és azért kell, mert mindenkit emlékeztethetünk vele: homoszexuálisnak lenni nem választás kérdése, nem betegség, nem divathóbort és semmiképpen sem tabu téma.
Itt élünk veletek, közöttetek, ugyanazokon megyünk keresztül, mint ti: sokan vannak köztünk, akinek összetörte a szívét a párja, még többen,akik épp szerelmesek vagyunk, dolgozunk látástól vakulásig, hogy kifizessük a számláinkat, és mi is békét, bőséget és boldogságot remélünk. Azok pedig, akik bíznak bennünk, és tudják, hogy nem vagyunk sem pedofiok, sem gerontofilok, nem bőrszerkóban ugrunk le kenyérért a sarki boltba, és nem vagyunk mind nemi betegeg, nagyon fontos lenne, hogy mellénk álljanak. Művészek, celebek, szimpatizánsok, rokonok mind-mind fel kell, hogy emeljék a hangjukat. Az, hogy a melegfelvonulást lefújja egy nemzet, a legdurvább jele annak, hogy mekkora szükség van erre a békés, vidám, a légynek sem ártó, viszont az egész emberiségre hatással lévő parádéra. Egy napra boldogan és vidáman, önmagunkat kifigurázva, görbe tükröt mutatva a társadalomnak, akik ránktukmálták ezeket a szereteotipiákat, a szívárvány minden színében popázva akarjuk hirdetni: buzik vagyunk, és nem megyünk sehová" - írta a Velvet megkeresésére Steiner Kristóf a 2012-es Budapest Pride betiltása kapcsán.