Havi négyezer dollárt fizetett egy amerikai bankár egy egyetemista lánynak, hogy néha találkozzanak és dugjanak. Végül a lány lelépett, a férfi azonban rákattant a műfajra. Most őt zaklatják a nők. Amúgy házas, van két gyereke, kertvárosban él.

Egy New York-i bankár név nélküli interjút adott a BuzzFeednek, amelyben elmondta, miért nem lát kivetnivalót abban, hogy fiatal lányoknak fizessen a szexért. A kertvárosban, feleségével és két gyerekével élő férfi egyetemista kora óta bankár, heti néhány éjszakát Manhattanben tölt. Ilyenkor csajozik – eleinte nem járt sikerrel, aztán megtalált egy pénzért szexelő nőket, és az ilyen csajokat kereső férfiakat összekötő oldalt.

"Nem hittem el, hogy itt van ezt az oldal, ahol rákereshetek ezekre a lányokra életkor, megjelenés, lakóhely, ilyesmik szerint. Hamar elkezdtem találkozgatni velük, és ugyanolyan gyorsan csalódást is okoztak. Többségük fiatalabb volt, vagy kövérebb, mint állította. Akadt, aki kamu fotókat töltött fel magáról, vagy húsz évvel azelőttieket."

Aztán a kiválasztott lányokat felhívta telefonon, a hangjuk, beszédstíIusuk alapján már könnyű volt kikövetkeztetnie, mennyire stimmel a kép azzal, amit sugallni akartak magukról. Így talált egy lányra, aki elég keményen felbolygatta az érzelmi életét.

"Találkoztam egy lánnyal, aki azt mondta, végzős a Columbián. Annyira szexi volt. Hosszú, barna haj, világos szemek, tökéletes kis test. Viszonyba kezdtünk, havi négyezer dolláros [körülbelül 908 ezer forint] »nőtartást« fizettem neki, hogy hetente együtt vacsorázzunk, vagy csak lefeküdjünk egymással, ha nagyon sokáig dolgoztam. Máskor egy órán keresztül csevegtünk és szexeltünk, amiből nem jött ki rosszul. Alkalmanként ezer dollár, hogy időt töltsön velem."

Elmondása szerint jól érezte magát, annak tudatában is, hogy a lánynak csak a pénze kellett. Egy idő után azonban sokkal jobban tetszett neki, mint szerette volna. "Okos volt, és viccesnek találtam a szarkasztikus humorát. Arra kértem, találkozzunk gyakrabban, erre több pénz kért. Megmondtam, hogy erre képtelen vagyok, mire közölte, hogy akkor nincs több idő. Ekkor éreztem magam először megbántva, azt gondoltam: »ennek az embernek csak a pénzem kell, és valószínűleg azt gondolja rólam, hogy egy bizarr, kanos vénember vagyok«. A következő hónapban négyezer dollárt adtam neki az alkalmankénti ezer helyett. Szexeltünk, ittunk egy kis bort, majd elment. Soha többé nem láttam."

A férfi hiába hívta, nem vette fel, aztán kinyomta, az emailekre sem válaszolt, majd a profilja is eltűnt a fizetőstárs-keresőről. Utólag visszagondolva úgy értékeli, hogy egy jelet azért elvárt volna, azóta másokkal vigasztalódik. "A mennyiségre megyek, nem a minőségre. Szexi csajokat akarok, sokat, és hogy mennyi eszük van, az nem lényeg. Több tucat lánnyal voltam már, mindig akkor fizetek, amikor találkozunk. Összefutunk, iszunk valamit, és már megyünk is a hotelembe. Kicsit lejjebb vittem az árat, és úgy tűnik, a lányoknak is megfelel." Egy együttlétért mostanában 400-600 dollárt fizet (90-136 ezer forint).

Elmondása szerint ezek a lányok viszont rendszeresen hívogatják, még egy kör, és az azzal járó pénz reményében, ő viszont nem kapható erre: izgatja, hogy újabb és újabb nőt kaphat meg. "Talán az az első lány ébresztett fel. Házas vagyok, nincs szükségem állandó szeretőre. De mindig akad egy-kettő, akihez visszatérthetek, ha megtetszenek. Ami elég gyakran megtörténhet." Úgy véli, ezzel senkit sem bánt meg, senkinek sem okoz kárt, és ha valaki nem tetszik neki, isznak egy pohár valamit, és azt mondja: bocs, nincs üzlet.