Huszonötezer dollár egyszeri, majd évi tízezer dollár a díja annak, ha valaki a kaliforniai Disneylandben található Club 33 tagja szeretne lenni. A helyen tíz év után először nyitották meg a regisztrációt, a nyolcszázas várólista első száz helyezettjének küldtek ki borítékot a napokban, hogy szeretne-e még tagja lenni a titkos klubnak. A tagok nevét nem tudni, ahogy azt sem, mi folyik odabenn, egyesek szerint szex, mások szerint titkos, szabadkőműves gyűlések. Egy biztos, a tagoknak saját kisvonatuk is van a Disneylandben.

Korunk egyik nagy rejtélye, hogy mi folyik pontosan a kaliforniai Disneylandben található Club 33-ban, illetve kik az elitklub tagjai. A Disneyland zárt klubjának nem tudni, pontosan hány tagja van, de az biztos, hogy tíz év után először új tagok is bejáratosak lesznek majd a különleges étterembe és szalonba – írja az OC Register. A Disney ugyanis a napokban a klub várólistáján található nyolcszáz személy közül az első száznak kiküldött egy levelet, hogy csatlakozhatnak a klubhoz, ha ez még a szándékukban áll.

Először drága, és később is az marad

A csatlakozás nem olcsó, először ki kell fizetni a 25000 dollár (kb. 5,5 millió forint) belépési díjat, majd évente további tízezer dollár (kb. 2,2 millió forint) klubtagsági díjat. Ezért cserébe igénybe lehet venni a klub szolgáltatásait, amelyekről bővebben erre tájékozódhat. A Club 33 annyira exkluzív, hogy nincs is hivatalos oldala, csak egyfajta rajongói oldal, ahol megpróbáltak minden adatot összeszedni a titkos szalonról.

Az biztos, hogy a tagok kapnak fejenként 50 darab napi belépőt évente, hogy elvihessék a vendégeiket magukkal vacsorázni, születésnapot tartani vagy egyéb eseményre. A napijegyek árát figyelembe véve, ez négyezer dollárnyi kedvezmény a cég részéről. Ezen felül a klubtagok használhatják a Lilly Belle nevű exkluzív kisvonatot is, amin van büfékocsi, valamint a parkban található Mark Twain hajó kapitányi kabinjába is bármikor bemehetnek, ami egyébként egy, a látogatók elől elzárt terület.

A tagok ezeken felül a Club 33-ba szervezett eseményeikre kérhetik bármelyik Disney-karakter megjelenését is néhány közös fotóra, és természetesen részt vehetnek a park által szervezett különleges esteken is a klubban.

A fogyasztás nincs ingyen, egy gyerekmenü körülbelül hatvan dollárba kerül, a felnőttmenü pedig mindig az aktuális, egy parkra szóló napi felnőttjegy árával megegyező összegbe kerül. Manapság ez nyolcvan dollárt, nagyjából 18 ezer forintot jelent. Egy pohár bor néhány ezer forintba kerül.

Az egész hely nagyon elegáns, még a klubba látogató gyerekeknek is ki kell öltözniük. Leginkább öltönyben szabad megjelenni, a rövidnadrág minden körülmények között tilos a helyen.

Szexklub és szabadkőművesek

Egyszerű lenne azt mondani, hogy a Club 33 néhány Disney-mániás gazdag elithomokozója, ahol közelről nézhetik a drága borok mellől Mickey egeret és Donald kacsát, meg mehetnek egyet a gazdagok kisvonatával. De sokakban ott motoszkál, hogy valami csavar tuti van a dologban, hiszen senki sem fizet ki nagyjából a semmiért tízezer dollárt a világ egyik legnagyobb multijának. Jó, persze, a drága kiváltságokra bukó sztárokból az ilyesmit ki lehet nézni, de az összeesküvés-elméletek mindig szórakoztatóbbak, mint a valóság.

Pláne, hogy a valóságban azért időről időre beigazolódik, hogy a gazdag, nagyhatalmú férfiak nagyon szeretik az úri huncutságokat, de leginkább mégiscsak az orgiákért és a titkos szexkalandokért vannak oda. Adja magát tehát, hogy a Club 33 nem más, mint egy elit szexklub a Disneylanden belül. Hiszen nem lehet, hogy a világ legédibb cége, a hivatalos cukisággyár teljesen makulátlan. Valószínűleg ez hajtja a szexklubról szóló pletykákat.

Ebben a témában talán az az agymenés a legjobb, amiben valaki hosszan kifejtette, hogy a Disneylandekből rendszeresen tűnnek el gyerekek, molesztálják őket, ráadásul a parkon belül agymosás is folyik, amit honnan máshonnan, mint a Club 33-ból irányítanának a perverz állatok, akik a Disneyt üzemeltetik.

Egy másik fantasztikus, bizarr szexuális vágyakról szóló összeesküvés-elméletet erre talál.

Ezektől az extrém összeesküvésektől eltekintve a legtöbb arról szól, hogy a Club 33 valamiféle szabadkőműves szalon lehet. A szabadkőművesek egyébként már a fent linkelt elméletben is benne vannak, a teória szerint ők akartak agymosással olyan szexrabszolgákat létrehozni a park területén, mint Britney Spears.

A szabadkőművesség azért került elő, mert egyrészt mindenhol előkerül, ahol valamiféle titok van, másrészt Walt Disney valamiféle testvériség tagja volt állítólag, aminek valami köze van a szabadkőművesekhez állítólag. A lényeg, hogy előkerült, és a teóriák szerint mi sem bizonyítja jobban a kötődést a titkos társaságokhoz, mint az étterem nevében a 33, ami az elmélet hívei szerint nem utal másra, mint a szabadkőművesség legmagasabb szintjére.

A valóságban

Az egyik viszonylag hihető magyarázat a klub nevére egyébként az, hogy amikor Walt Disney az első parkot nyitotta, akkor különféle cégek támogatásával tette ezt. Nem fogják elhinni, pont 33 cég támogatta Disneyt, így elképzelhető, hogy eredetileg a támogatók privát klubjának szánták a szalont. Mivel Walt Disney nem sokkal a klub elkészülése előtt halt meg, így nem tudni, hogy ő milyen nevet adott volna neki. A hivatalos Disney magyarázat az, hogy a klub a parkon belül a Royal Street 33-as házszáma alatt található.

A támogatóknak szóló gesztust egy magát a klub egy korábbi dolgozójaként azonosító férfi terjeszti, így akár abban is lehet némi igazság.

A szalonnak egyébként összesen közel ötszáz tagja van hivatalosan. A tagok listája titkos, de élménybeszámolókból tudni, hogy olyan emberekkel lehet összefutni a klubon belül, mint Mira Sorvino, Shaquille O'Neal és Kobe Bryant, de állítólag a tagok között van Tom Hanks, Christina Aguilera és Elton John is. A beszámolók szerint számos fontos politikus, elnök és üzletember fordult már meg az eredeti Disneyland titkos szalonjában.